Oldalak

2017. július 24., hétfő

Madarak hozták, madarak viszik

A napraforgót. A kerítés melllett Zsebinél folyamatosan ültetve voltak, már a madarak elszórták, én legfeljebb átültettem, hogy mégis valami formájuk legyen, meg a kerthez is illeszkedjenek. Aztán folyamatosan virágoztak, nőttek a tányérok, majd kiürültek. Volt olyan is, ahonnan a félig kimagozott tényérokat a földre gyűjtöttem össze, hogy a magas szár ne foglalja a helyet a többi növény elől, azt pedig kivágtuk.
 Még mindig van három darabunk, ami élénk madárforgalmat ad a kertben. Fent magoznak, lent fürdenek a porban, ha már sok az üres hely.


Ahogy haladt előre a nyár a napraforgók is nőttek, növekedtek, magosodtak.
 


S ez már az utolsó napraforgó. Néha nagyon eltűntettem volna, sok az ága, de nekik lehet, hogy éppen az a jó, a gazdagság.


Ha már esznek isznak is , éééés.... szedik a bogyósokat. Szomszédom felajánlotta, hogy szedjek a jóstájáról. Mentem (volna) csipegetni, hát alaposan megszedték előlem. Nem értettem. Ma reggel bukott le a jóstaszedő, egy rigó személyében.



2017. július 23., vasárnap

Film a szerelemről és a halálról


Amikor ez a változat készült a téma feldolgozása filmen még ritkaság volt.Van egy 2006-os változata is, döntse el ki-ki, melyik a jobb?

2017. július 21., péntek

Utunk utolsó kazettás temploma: Füzér

  
A kastély után a füzéri várat is megnézhettük volna a közelben. Ez egy félnapos program lett vola, időnk nem volt, maradt, no mi? A református templom, ha már itt jártunk, s Mónika miatt is. 

Azt már utólag fedeztem fel, hogy a kazettás templomokról vannak csodaszép fotók. Ezek viszont az én élményeim, emlékeim.

 "Észak-Magyarországon egyedülálló alkotásnak számító kazettás mennyezettel díszített templomuk van. A templom kék eget idéző festményei, a francia királyok középkori kápolnáját a Saint Chappelt is emlékezetünkbe idézheti. A füzéri református templom II. József türelmi rendelete után 1785-ben épült.
A rokokó stílust népiesen megidéző elemek eredetileg az egész belső teret díszítették, amelyek a padokon a későbbi világoskék színű lefestés által szemünk elől elrejtve maradnak, csak a feltárás kutatónyílása enged betekinteni az eredeti kialakításba.
Az épület ékességét a kazettás mennyezetet Pandák Mihály 1832-ben festette meg. A festett kazetták díszítése a teremtett világ gazdagságát tárják elénk.  Az égboltot idéző nap-, hold-, és csillag-ábrázolásokkal egyben a menny megjelenítése is megvalósul.
A templomi mennyezetek festett kazettás díszítésének a reformáció korától közel háromszáz évig élő hagyománya volt Erdélytől a Dunántúlon át Észak-Magyarországig.  Az itt látható mennyezet a Kárpát-medencei emlékanyagban a késői alkotások közül való.
A műemlékileg védett mennyezet készítésének körülményeiről  az egyik kazettán elhelyezett felirat a következő szavakkal tudósit :" EZEN MENYEZET KÉSZÍTE :NS: PANDÁK MIHAL/   ÍRTA BALLA  PÁL NOTÁR: Aõ  1832 DIE 23: JUNII:/
SUB Praedicátóre SIG:  IAMBOR, CURATore / JOAN HORváth  AND Toth 1832/
DEO IUVANTE  TA BULATUM HOC  CON/ FECTUM EST." forrás





 
 

 

 














Kastélyok: Füzérradvány



Amit a kastélyról tudni érdemes itt olvasható, hallgatható.

 
 
 

 A színe és a fonákja. A felújítás folyik...


Ez a fotó gyönyörűséges. Azok a hajlatok. Annyira tudom szeretni.






 






S akkor egyszer csak kinéztem az ablakon, ez a látvány fogadott. Én már jártam itt!- nem emlékeztem rá. Kérdeztem a nászom, szerinte vele voltunk itt.

 

S érdemes a kastély parkját is körbejárni!



2017. július 20., csütörtök

A szabályt erősítő kivétel


Nem szeret(t)em a rózsákat. A kertben sem volt, csak a bejáratnál egy örökölt, s egy hozzánk került, akit ide-oda ültegettünk, mert nem volt helye. S mert kaptam rózsafuttatót, vettünk hozzá rózsát, s akkor már köré is, levendulával társítva. Legkedvesebb kertrészem lett, pedig még csak sejteti a jövőt.

Nem szeretem a rózsás porcelánt, bögréket, tányékokat. Amikor tányékokat kerestem  a falra, az egyetlen, ami nem került fel egy Zsolnay rózsás.  A polcon van, rakosgatom. Ott  van, feladat, fúnkció nélkül.

Egy blogról ma ez a csokor mégis megragadta a figyelmet. A színek finomsága, a bimbókban  igérete az újnak, a rózsák együttese szívmelengető. Szép indítása a napnak.