A napraforgót. A kerítés melllett Zsebinél folyamatosan ültetve voltak, már a madarak elszórták, én legfeljebb átültettem, hogy mégis valami formájuk legyen, meg a kerthez is illeszkedjenek. Aztán folyamatosan virágoztak, nőttek a tányérok, majd kiürültek. Volt olyan is, ahonnan a félig kimagozott tényérokat a földre gyűjtöttem össze, hogy a magas szár ne foglalja a helyet a többi növény elől, azt pedig kivágtuk.
Még mindig van három darabunk, ami élénk madárforgalmat ad a kertben. Fent magoznak, lent fürdenek a porban, ha már sok az üres hely. 
Ahogy haladt előre a nyár a napraforgók is nőttek, növekedtek, magosodtak.
S ez már az utolsó napraforgó. Néha nagyon eltűntettem volna, sok az ága, de nekik lehet, hogy éppen az a jó, a gazdagság.
Ha már esznek isznak is , éééés.... szedik a bogyósokat. Szomszédom felajánlotta, hogy szedjek a jóstájáról. Mentem (volna) csipegetni, hát alaposan megszedték előlem. Nem értettem. Ma reggel bukott le a jóstaszedő, egy rigó személyében.
