hogy figyeljétek ki lesz a 100.000 olvasóm?! Három és fél év alatt jutottam el ide, köszönöm mindenkinek, aki olvas, hogy nap mint nap velem van.
A házról készültem írni, benne volt a MI is. Ez sajnos máig lóg, még ketten mindig háromfelé élünk. Amikor megvettük a házat a közös életet terveztük, de beleszólt a politika.... Végtelen sokat vagyok egyedül, nekem társaim az állatok, s "társam" valahol a blog is, ami révén, ha virtuálisan is de kapcsolatot tarthatok a világgal, s a világ is velem. Akkor is, ha mindennap nem tudok írni, de legalább olvashatok másokat, velük gyönyörködhetek, örülhetek vagy szomorkodhatok, gondolkodhatok, kapok ötleteket, tanácsokat, s köttetnek barátságok is.
Blog és a macskák, Zsebi magányoldónak. Én lennék a legboldogabb, ha az unokáimmal tudtam volna beszoktatni a cicákat. Megszerethették volna őket, s talán némi felelősséget is tanultak volna egy kis állat iránt. Ők távol vannak, több értelemben is, így mi maradtunk egymásnak, s a kezdeti nagy riadalom után már Kormos is teljes értékű tagja a családnak. Most "macskagyesen" vagyok, innen a több fotó és beszámoló. Minden percét élvezem. S persze a két kis állat eltérő személyiségét, s az együttesüket, s mellékesen nyáron mindig akad kerti és konyhai tennivaló, így a hasznosat a kellemessel össze tudom kötni.
Minden kedves olvasómat várom továbbra is közös útjainkra!
2014. július 10., csütörtök
2014. július 9., szerda
Kert, virágok, gyógynövények
Lecseréltem a levendulákat, helyükre citromfű, tárkony és oregánó került. A többi kosárban szárad. S lett két üveggel tárkonyecet is. Van két nagy bokor levendula, amiket még le kellene vágnom, későn nyílók, s most láttam az előbb az aljukat, locsolni kellett volna. Még nagyobb tisztelet nekik az idei virágokért.
Ahogy nézem e fotókat melegség önt el, nehéz volt a mai nap, gondolom a lehűlés, eső miatt. S valami készülhet is. A népeim nagyon kifeküdtek, persze ennyi verekedés után....
Pillanatképek
Az eső jött, esett, s elmentek a felhők.
A május elseje óta hűségesen nyíló lenvirág.
A"kastély..."
Egy tálból.
Kormos
is megérkezett, aki a Hosszúhetényi Bagira Cirmos nevet nyerte el. A Bagirára a pillantása alaposan rászolgál, ha már a külseje nem lenne elég hozzá. Félig lehunyt szemmel tud nézni, de az aztán nézés. A fenti fotókon még portörlés/pókhálózás és ismerkedés közben látható
Cirnyó fújt rá, mikor megérkezett.- Két napja váltak el. Azóta folyamatos a verekedés, s én még ilyent nem láttam. Cirnyó vetül, a levegőben a tengelye körül egyszer-kétszer megfordul, s úgy ugrik rá Kormosra. Mintha igazi lovagi tornán lennénk, úgy küzdenek. Éjjel már együtt aludtak széken.....
2014. július 7., hétfő
Picirnyó
Azt mondta a férjem, mikor először fogtam meg Cirnyót, látta a boldogságot az arcomon. Ha Kormos (a testvére) is úgy akarja holnap már együtt lesznek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)