Vendégek

 
 forrás


Élmény volt velük találkozni, órákat eltölteni együtt gyerekekkel és felnőttekkel. Amikor  a lélek melegít, a szellem gondolkodtat, a lelkesedés magával ragad, s együtt van velük az értő közönség. Legyen az kicsi vagy nagy. Majd egyszer talán saját fotókat is felteszek ide.

Mi lesz itt megfizetve?

2013 elején  a két szomszéddal közösen (mert állataink körbetáplálkoztak) volt 2 kutyánk és öt macskánk. Aztán a  macskaállomány egyre ritkult (ki meghalt, ki eltűnt, vagy legalábbis nyoma nincs), a szomszéd, jó húszéves kutya is az örök vadászmezőkre indult,  maradt egy kutya.

Viszont lettek helyettük egerek, miattuk pedig Zsebi folyamatos ásásban van, mi pedig temetünk. Pontosabban tömünk, betömünk, s betemetünk. Áldozatává vált az ún. ásás ellen emelt bástya, a faház alá többször beásott, a paliszádot is aláásta már.

S  szomszéd kerít. Kerítenek a vők, kerít  a gazda, kipakoltatott a kis ház (jajgat a szomszédasszony: itt fűtünk télen a kutyának!). Mert új kutya van kilátásban, fajtiszta, amúgy, kotorékeb. No, már látom a jövőt. Jobbról ás az új kutya, balról ás Zsebi (nemük ellenkező) , jól ellesznek. Egyszer csak találkoznak majd  valahol. (Eddig egy kóbor tacskó vőlegényünk akadt, 7 év után. Az is beásta magát, győztük a kerítést kicövekelni.) S amikor nem ás, jönnek az unokák, az ő szórakoztatásukra kerül ide, melléktevékenysége lesz a házőrzés. Meglátjuk. Vagy halljuk inkább? Kiderül. Zsebi biztosan örül majd, nem lesz egyedüli kutya, lehet haverkodni.....

Macska is került, eddig a szomszédba, beszoktatósként. Nappal itt, éjszaka otthon. Aranyos, nyugodt, ölben nevelkedett.  Egy a gond, aki idehozza sokat nincs itthon, a szülő nem érti, akkor minek, ha itt hagyja. Aki idehozza, szerinte falusi házhoz kellenek állatok. Majd jönnek a  mieinkek, jól ellesznek együtt, kezdődik a vonulás, a körbe táplálkozás a két porta közt. S remélem az egerek gondja is megnyugtatóan rendeződik. Vagy nem???????????

Mára

Szabó T. Anna: Szélkalap

Viszi a szél a kalapom!

Forog, repül a szélkalap.

(Miért hiányzol most nagyon?

Egy órája, hogy láttalak.)

Viszi a szél a kalapom,

 a szélkalap forog, repül!

(Most megint nagyon messze vagy,

én pedig nagyon egyedül.)

Parasztházak 11.

Írhatnám: az extravagáns.

 forrás

Kert alatt osonkodók

Így hívom azokat, akik más  köntösben jelentkeznek, mint amilyen céljuk éppen van. Lásd a tavalyi tesztelőt, aki mindenféle szuper drága terméket próbált éppen nálunk akciósan ránk sózni. Meghirdettem  a lakásom, próba szerencse alapon. Megnézték a három helyen vagy kétszázan. E-mailben megkeresett egyetlen személy, akinek ill. az ügyfelének  a paraméterek megfelelnének, de személyesen is látni szeretné. Aztán  a telefonbeszélgetés során mondta, ha megnézte, nem elég, hogy a fiam mutassa meg neki a lakást, kellek én is, mert szeretné velem a szerződés feltételeit megbeszélni. Hoppá! Akkor most ő ügynöknek jelentkezett hozzám? Nincs is ügyfele, csak jövendő ügyfelei vannak? Ha van ügyfele, akkor ő fizet, nem én, az eladó? Elvégre ő kérte fel lakáskeresésre. Hogy is van ez?


Amúgy még egy jelentkezőm volt. Egy ügynökség munkatársa, csak ő ezt így bevállalta, el is utasítottam. Egyenlőre magam próbálkozom. S, itt, csendben csak egyetlen mondat: ez a fene nagy beinduló lakáspiac mit takarhat? Akkora az érdeklődés, hogy még a telefont sem emeli fel, emailt sem ír egyetlen vevőjelölt sem. Hogy is van ez?

S utoljára  a nyilatkozók, bár ez már egészen más. Mostanában bántja a fülem vagy elszoktam már  a nyilatkozók nyekergéseitől, a hivataloskodó (legyen az miniszteriális személy akár) nyakatekert fogalmazásaitól... a vonatkozásában stb.. A napokban sorra hallom.Szörnyű. Mi történt?

A gyermekkönyv illusztráció forrás nélküli, de jelzem melegség, szépség is van a világon.

Reggel

 

Virágzás előtt  a levendulák

A gannai hagyma

Tájkép csata után

 S érdekes módon amit hanyagolnak, legkedvesebb (csemegéjük  (máskor) a primulák.

S a felhők már csendben osonnak be a kertek alatt....

Ne szóljon senki a dolgomba bele,

mondtam szombaton este, mikor órákat töltöttem a blog régi külsejének visszavarázslásával,  látom, van még min változtatni.

Napok óta motoz bennem, hogy régi időkből mire emlékszünk vissza ruháinkból, cipőinkből, kabátokból, stb.? Én alig párra. Tíz éves korom körül volt egy mokaszinszerű kék-drapp, tán körben összefűzött papucscipőm, s már asszonyként, a hetvenes évek vége felé, egy alacsony sarkú papucscipőm, sötétkék, lehet, hogy szürke betoldással. A történetére emlékszem, még az Alföld Cipőgyárból került ki, exportból visszamaradt, vagy valamiért csökkent értékű volt. Ilyen-olyan kézenközön jutottam hozzá. Számomra kincs lehetett, ha máig őrzöm az emlékét.

Kabátban anyám ötvenes évekbeli bőrkabátját hordtam vagy tíz-tizenöt év múlva. Igaz, kaptam egy "szép" kék, meleg, csak ormótlan télikabátot, sosem volt rajtam, nem tudtam elviselni, helyette lett nagy kedvencem a bőrkabát. S alá, ünneplősként anyám ötvenes évekbeli fekete, szűk szoknyája. Nagyon szerettem. (S ma már bánom, hogy eldobtam, vagy túlhordtam, s elkopott? Ki tudja?)

Ruhák: az emlékezést ez hozta elő. Volt egy kékfestő kétrészes ruhám, imádtam. Hetvenes évek! Aztán még a hetvenes fordulóján egy rózsaszín, mell alatt vágott, masnis. Ekkor nagy divat volt, az anyagára már nem emlékszem. Annál jobban egy hímzett mellényre, s a hozzá tartozó csipkeblúzra, egy szalagavatón, de sokat táncoltam bennük. S amit nem értek, mert máig nem tudok magamon nylon, műszálas anyagot elviselni, valamikor, tán a hetvenes évek elején egy nagyon tarka, élénk színű, műszálas, nyári ruha. Ebben lettem nagyanyám szerint a "falu szégyene".

A menyasszonyi ruhám is rendhagyó volt: mini és hímzett, boldogi hímzéssel az ujján. Nem voltam "igazi" menyasszony. Díszek helyett margaréta került a hajamba, csokornak.

Aztán kikapcs, a gyermeknevelés évei, nadrágban, mert  ezt volt egyszerű felvenni és praktikus a játszóterezéshez. Nadrágot ma már főként nyáron hordok, maradtam ill. lettem szoknyás. S mire anyám meghalt, (mert többnyire ő varrt nekem, de saját ízlése szerint, s sokszor nem is hordtam azokat a ruhákat) s anyagilag is megengedhettem magamnak találtam rá a stílusomra. Ha ez így mondható? Akármilyen, az enyém, ez vagyok én, így érzem jól magam. S járom az utcát, megyek programokra, s utazok a magam hosszú szoknyáiban, ruháiban (Antal Andis, Rokolyás is), batikolt pólóiban, ruháiban,  indiai hosszú ruhákban. Mondja a kolléganőm, tudom viselni ezeket. Tudom? Inkább ezt hozták az évek. S nem szeretem az "egyen ruhákat", a divatot követni sem akarom. Jobb így, ezekben nekem.

S aztán elgondolkodom, s ha végignézek a régi kedvenceken, azért mindenhol, mindenkor  a mai szeretettek elődei köszönnek elő. Tán nem véletlenül, csak a körülmények kellettek hozzá, hogy győzzenek, végleg meggyőzzenek, velük vagyok egy.