Ma reggel ilyenem van: Kálváriák

Márkó

Dsida Jenő: Út  a Kálváriára

Reszkető, enyhe fény sugárzik.
Egy felhő lassudan megyen.
A lélek fáj, a fény sugárzik.
Valaki ballag a hegyen,
hűs homlokáról fény sugárzik

s szemét lehúnyja - úgy legyen!

Elszállt szerelem illatától
kövér és fűszeres a lég.
Halott szerelem illatából
soha, de sohasem elég.

Bomló szerelem illatából
sejti a szív, hogy itt a vég.

A seb szép csöndesen begyógyult,
- ó, angyalok, bús, kék szeme -
a seb már nem sajog, begyógyult,
- ó, halkan búgó, mély zene! -
a seb már régesrég begyógyult
és mintha mégis vérzene. 

Valaki lépked, felfelé tart.
Bozót közt víg madársereg.
Valaki lassan felfelé tart.
Tövisről vérharmat csepeg.
Valaki fel, a csúcs felé tart,
hogy önmagát feszitse meg.

forrás

Városlőd

 

Lókút

Ma reggelre

mert a meditációs könyvem erre nyílt ki. A hűtőmön is fent volt, ezt láttam mindig, csak mostanában másra cseréltem. Nagyon szép. S van még egy imám is, majd megkeresem.

Régi magyar áldás

Áldott legyen a szív, mely hordozott,
És áldott legyen a kéz, mely felnevelt,
Legyen áldott eddigi utad,
És áldott legyen egész életed.

Legyen áldott Benned a Fény,
Hogy másoknak is fénye lehess.
Legyen áldott a Nap sugara,
És melegítse fel szívedet.

Hogy lehess enyhet adó forrás
A szeretetedre szomjazóknak,
És legyen áldott támasz karod
A segítségre szorulóknak.

Legyen áldott gyógyír szavad
Minden hozzád fordulónak,
Legyen áldást hozó kezed
Azoknak, kik érte nyúlnak.

Áldott legyen a mosolyod,
Légy vigasz a szenvedőknek.
Légy te áldott találkozás
Minden téged keresőnek.

Legyen áldott immár
Minden hibád, bűnöd, vétked.
Hiszen, ki megbocsátja,
Végtelenül szeret téged!

Őrizzen hát ez az áldás,
Fájdalomban, szenvedésben,
Örömödben, bánatodban,
Bűnök közti kísértésben.

Őrizze meg tisztaságod,
Őrizze meg kedvességed.
Őrizzen meg önmagadnak,
És a Téged szeretőknek.

Egy másik könyvről,

a változatosság okán, most kicsit a női kegyetlenségről, rivalizálásról IS. Nem, nem bandaháború, inkább barátnői és azok udvartartása(i), bár ez inkább mellékszál. A főszál egy vagy több haláleset, azok okainak keresése egy családban. Titkok és elhallgatások, avagy miért felelős a történelem, milyenné válunk mi, emberek a körülményeink miatt. Fájdalom, árulás, barátság, szerelem és HAZUGSÁGOK. Mindez egy szigeten, Guernsey szigetén Franciaország és Anglia között. S álljon egy mondat itt a könyv ajánlójából: "Catherine története lebilincselő és krimisen izgalmas nyomozás egyszerre két idősíkban. Emellett elképesztően hiteles bemutatása egy kamasz lelkének. Ám jócskán túlmutat önmagán: nekünk, itt és most is akad épp elég hazugság, amivel ideje szembenézni. A szikla szélén állva."

 

S pár mondat, ami megfogott:

"… az élőktől tudhatjuk meg  a legtöbbet a múltról, de talán csak a halál után vagy a halálban létezik az igazság.

Egy falubolondja is rájöhet, hogy semmire sem létezik egyszerű vagy egyetlen magyarázat, csak a HIVATALOS VÁLTOZAT van, amely eltakarja a titkokat."

Mary Horlock

  A könyv könyvtári leltári száma: 177771. 3.  Ezt csak érdekességként írtam ide.

Egy könyvről

A könyv

 


 melyet olvasok  néha elrettent, máshol átsejlenek  a gyermeki kegyetlenségről, bandaharcokról írt könyvek. S mindezek hátterében a romániai hétköznapok annak minden, vagy majd minden jellemzőjével a nyolcvanas évek közepén. Számomra oly kegyetlen világ, hogy már többször félre akartam tenni. Végül a könyv győzött, vitt magával, nem engedte félreállítani magát. A korról, s hasonló élethelyzetekről mások és más országokból is írtak. Ami egyedivé teszi a kisfiú szemszögéből megírt elbeszélések, melyek sorából áll össze a történet.

S ami elgondolkodtatott, a párttitkár nagyapa távozásra biztatja unokáját, az,  akinek minden megadatott.(S mit ill. kit vettek el tőle?)  Az, aki állami temetést kapott. Tisztelem, becsülöm, akik  maradtak, s most a könyvet olvasva is megértem azokat az ismerőseimet, akik a távozás mellett döntöttek. Biztos nem ok nélkül.

Bolhapiacos emlékek

s lett ismét egy képkeretem, csak elfeledtem fotózni. A bögre derutai, rögtön kicsíptem, egyre növekszik a kollekcióm. S ki hívta mindezekre fel a figyelmemet? Frances Mayes! Akármilyenek is a vélemények róla, én kedvelem  a könyveit.

Amikor szórtam ki a

régi Nők Lapjákat valamelyiket a kezembe vettem, s átfutottam. Egy riportban aláhúzott sorokat találtam. Néha, ha toll van nálam, s vannak értelmes mondatok, többet is aláhúzok.

Akkor jöjjön a mostani: "Nem azért kell okosakat mondanunk, hogy okosabbaknak tűnjünk, hanem, hogy okosabb legyen  a világ általa. Ahogyan nem azért próbál szebb lenni egy nő, hogy ő okvetlenül jobban tetsszen, hanem mert ettől a világ is kicsivel szebb lesz."

Szegő András beszélgetőpartnere Ljudmila Ulickaja volt. Hát nem volt igaza?

Az a baj

hogy nincs itt a férfi, akit szeretek, hogy melegségével lelket öntsön belém

nincs itt a macska, akit szerettem, hogy éjjel jól célzottan landoljon a hátamon, s megfelelő terepgyakorlatok után elhelyezkedjen  a lábamnál, s melegítsen

hogy nincs itt a fiam, hogy segédkertészként némi segítséget nyújtson

így maradtam éjjelre és nappalra magamnak, pihenéses beosztással végzem a kerti munkát

egyetlen segítő segédmunkásom van, Zsebi, mikor guggolok, a lábam közt beújik be, simogatást kérve, ha mozdulok a labda a lábamnál, jelezve, hogy dobhatom neki.

Dobnám, dobnám én, ha tudnám, ha mozdulni tudnék, örülök, ha a tuskóig elvánszorgok, s pihenhetek. (Nem kell itt fene nagy munkálatokra gondolni, csak kicsikre, azt is jól beosztva.) Viszont jó a levegő, süt a nap, fúj a szél. (No, ez már kellemetlenebb!) A tuskón elnyugszom, átmelegszem, s egy utolsó nekifutás hátravan a gyümölcsfák beöntözése. Hátranézek a kert felé,

 

 a nap nyugszik le, átvilágítja a virágzó barackfát, rohanok(!!!) a fényképezőgépért.

 

Mert ugyebár fotózni azt kell, azt mindig kell, míg mozdulni tudok. (Legfeljebb a gép fókusza nem áll be, pedig a nap oly szépen világítja nyugtában meg a krókuszokat. Ugyebár a pillanat művészete...)

Aztán már nincs kint, csak bent. Utolsó mozdulataimmal átolvasom az ismerős blogokat, hozzászólni, ahhoz energia kellene. (Ezért elnézést!) S lefekszem, csak fekszem, mert még gondolkodni sincs erőm.

(A blogbejegyzés erőgyűjtés után készült...)