Hogy is van ez?

Sokan nem láttátok ezt a bejegyzést, ideteszem a linkjét. (Van köztük két kedvenc fotó.) Egy reggelre, mozgalmas éjszaka után egy alom macskát találtunk a kosarunkban az ajtó mellett. Gyönyörű, fekete, életerős cicácskák voltak. Másnap reggelre eltűntek, a gazdájuk megszabadult tőlük. Az anyjuk sírva keresi őket azóta is. Lelassult, tompa, sírdogál. Némi vigaszt az egyik Mózsival (tavalyi fiával) való "szerelembeesés" jelent neki. Úgy járkálnak, mint egy gerlepár. S alszanak a MI hálónkban, a mi ágyunkon. (Lásd az előbbi bejegyzés fotóját.) Az ablakon betérve, beugorva, míg fel nem fedezzük őket.

Aztán néha, ha látom az anyamacskát elgondolkodom a fogamzásgátlás ezen ősi, s igen fájdalmas módján, s néha a szívem szakad meg. Később eszembe jutnak a (halott) madárkák, akiket főleg március 15-i időjárás környékén néha hármasával találtam az udvarunkon, a halott vakondokok, akkor elgondolkodom életről és halálról, a táplálékláncról. Az élet rendjéről.(?) S lehet, majd az én lelkem is megedződik egyszer.....

Most végteleneül fáj a szívem a szenvedő nagyságáért.

Nem telt hiába a napunk

most csak ennyi telt....

S amiért még érdemes ide kirándulni.

  Gyerekek biztos imádni fogják. Zalaegerszeg felé, felől Vasvárra vezető útról kell letérni a sánchoz, amelyen található a Vaskapu. Utazhatunk autóval ide, gyalogolhatunk másfél kilométert, már csak azért is izgalmas, mert a sánc előtt egy nyolcszáz méteres tanösvény indul, ahol eleink életét ismerhetjük meg. Hogyan? Legyen titok, az útra indító tábla is titkot tart, jöjjön közben majd a meglepetés! 

 

Ezek után mondhatom ugye, hogy ez egy jó nap, azaz inkább egy szép délután volt?

s még újabb meglepetések: egy gazdag temető

 

 
pedig alig volt benne régi sírkő, sírszobor. Amik megmaradtak gyönyörűségesek: régiségükben, egyediségükben, témájukban vagy csak szépségükben. A temető a város fölött van, a negyedik montázs keresztjei alatt már szinte omlik le a fal....

A temetői kápolna és a kálvária

 

Az arca...

Nepomuki Szent Jánost a városban találtuk. Ill. régen külterület lehetett....

Újabb meglepetések

Ez a kéz!! Láttunk tizenötöt, ez nagyon megfogott! Oly sokat mesél!

 

Ide indultunk Vasvárra, a Szentkúthoz, a csendhegyek bloghoz stációkat (kálváriát) fotózni. Érdekes módon Szentkúton, a búcsújáróhelyen vannak  stációk, igaz néhány éve készültek el. Látni itt-ott kidőlt fákat. Az igazság az, hogy vihar nagy károkat okozott, s mivel nagy a látogatottság, a beteg fákat kivágják, látogathatóvá, biztonságossá teszik a terepet. Még nincs kész.... Ennek ellenére, tán a hétvége miatt is sokan sétáltak ki, családok, fiatalok babákkal, autósok is jöttek. Többen érkeztek a forráshoz vízért. 

Egy termálfürdő mellett mentünk ki, aztán jött az előző bejegyzés tava, a kígyóval, innen lehet felmenni a Szentkúthoz. Nagyon szép az út, a környezet a maga varázsával.

S a városban, a temetőben látható egy temetői kápolna, s mellette egy kálvária(jelenet):

Ide is feljöttünk. Nem is tudtam volna róla, ha kifelé jöttünkkor ez a látvány nem tárul elénk a város másik részén. Ekkor már látnom kellett! S ott találtam rá arra a kálváriára, amiről olvastam, de nyomát nem leltem. Mintegy véletlenül.....

Egy gazdag vasárnap délután, meglepetésekkel

 

 

Virágom, virágom

 Az örök legkedvesebb

A sárga, a lila, a cirmos szirmú a "fekete tulipánok". Annak kaptam őket, egyenesen Hollandiából.