Sokan nem láttátok ezt a bejegyzést, ideteszem a linkjét. (Van köztük két kedvenc fotó.) Egy reggelre, mozgalmas éjszaka után egy alom macskát találtunk a kosarunkban az ajtó mellett. Gyönyörű, fekete, életerős cicácskák voltak. Másnap reggelre eltűntek, a gazdájuk megszabadult tőlük. Az anyjuk sírva keresi őket azóta is. Lelassult, tompa, sírdogál. Némi vigaszt az egyik Mózsival (tavalyi fiával) való "szerelembeesés" jelent neki. Úgy járkálnak, mint egy gerlepár. S alszanak a MI hálónkban, a mi ágyunkon. (Lásd az előbbi bejegyzés fotóját.) Az ablakon betérve, beugorva, míg fel nem fedezzük őket.
Aztán néha, ha látom az anyamacskát elgondolkodom a fogamzásgátlás ezen ősi, s igen fájdalmas módján, s néha a szívem szakad meg. Később eszembe jutnak a (halott) madárkák, akiket főleg március 15-i időjárás környékén néha hármasával találtam az udvarunkon, a halott vakondokok, akkor elgondolkodom életről és halálról, a táplálékláncról. Az élet rendjéről.(?) S lehet, majd az én lelkem is megedződik egyszer.....
Most végteleneül fáj a szívem a szenvedő nagyságáért.
Nálunk is a macskáktól elvették a kölykeiket, amíg még szült. Szerencsére már olyan öreg, hogy nem szül. Többször említettem a gazdának, hogy műtessük meg, ne szenvedjen sírva a macska a kölykei után. Nekem is a szívem szakadt meg. Amúgy a fele költséget álltam volna. Csak nekem nincs kocsim, hogy meg tudtam volna a szállítást oldani...na mindegy. Nagyon lelketlen néha az ember....
VálaszTörlésTavaly júniusban votunk a pécsi vásáron, autószámra hozták a kiscicákat, tele volt velük a csomagtartó, néggyel-öttel egy-egy. Mi lett a sorsuk?
VálaszTörlés