Magamat meg, mint nagymamát egész napos olvasással ünnepeltem, jobb híján. Jobb híján, mert az időjárás is betett, utolért a fáradtság, s szinte egész napos esőben mit lehet jobbat tenni? No, meg ezért akadt könyv is, kíváncsivá tett.
Egy távnagymama másként éli meg a nagymamaságot, mint az egy városban élő. Az un. fiús mamák is másként viselik, vagy kell elfogadniuk, s másként egy macskatulajdonosnak. Recept nincs, változó. Kedves barátnőmet "vesztettem el" mióta háromszoros nagymama , én meg balról háztulajdonos lettem. Másik közös barátnőnk lazán jegyezte meg, távol élnek az unokái, de elég is így, távolból nagymamának lenni. Nem vagyunk egyformák.
S íme egy regényes beszámoló, egy fejlődésregény. Kukkantsatok bele, aztán, ha megtetszik, érdemes elolvasni. (Aki tv-t is néz, állítólag valamelyik délután ott is láthatta az írónőt J. G. műsorában.) Engem meg biztat a kolléganőm, a családi programunkon volt író újságíró(nő),aki népszerű tv-s személyiség (volt); négygyermekes, blogot s könyvet is író férfikollégája, akkor most hívjuk el a nagymamát!
Esőben olvasással ünnepelni, nem is rossz dolog!:-)
VálaszTörlésA nagymamaságot is tanulnom kell.Még mindig,de egyre jobb!:)
VálaszTörlésValami azt súgja, hogy Te szívesen lennél olyan nagymama, aki közelebb él az unokáihoz, jobban kiveszi a részét az unokák mindennapjaiból. Ha így van, akkor biztasson az, hogy amint elég nagyok lesznek a kicsik, biztosan szívesen mennek majd hozzátok a nyári szünetben. Én legalábbis így tennék a helyükben! Elfogadnék magamnak egy ilyen nagymamát, mint Te vagy!
VálaszTörlésÖrülnék, igen, hívtam is a nagyobbat.... Tanulni? oly ritkán látom őket, s keveset. Viszont mindig tanul az ember.
VálaszTörlésHát, vagy az óvó nénikre vagy a kortárs irodalomra vagy a generációra nézve lesújtó, hogy nem változik a repertoár...
VálaszTörlés(erre Te jobban rálátsz talán a könyvtárból is)
Komolyan érdekel a véleményed.
Elhívtátok végül nagyit?
Azt hiszem tanulni mindenből lehet, jóból is, rosszból is :)
Szerintem a nagyszülők-szülők kapcsolatán múlik minden...
Nekem az egyik túl közel és a kevés is sok belőle, a másik fele messze (ha nem is mindig távolságban), és bár nem tökéletesek, de az unokák is mondják, hogy lehetnénk többet Velük.
Hajrá három generáció! :)
És köszönöm az ajánlót.
Rita, akadnak versek, csak kutatni kellene utánuk. Régebben átnéztük az új könyveket, s másoltuk ki ezeket, hogy legyen választék. Van a Friss tinta antológia jó gyermekversekkel, Szabó T.Annának is, most általában gondolok versekre. Péter Erikának jól mondható versei vannak, ünnepekre is, így hirtelen.
VálaszTörlésHálásan köszönöm válaszod.
VálaszTörlésmegvettem anyukámnak névnapjára :)
VálaszTörlésköszönöm.
remélem Neki is tetszeni fog
Sokban magunkra ismerhetünk, sokban vigasztal a más rétje sem zöldebb.
VálaszTörlésÖrömök sokszorozódnak, bánatok feleződnek, ha megoszthatjuk őket :)
VálaszTörlésNekem 5 unokám van: 3 db 10 éves, egy kétéves és egy 10 hónapos. A kicsik még mitsem tudnak az anyáknapjáról, de a nagyon engem sosem köszöntenek fel... Az ex menyem szerint elvégre nem én vagyok az anyjuk. Azért ez nagyon fájt. Nem tudom, majd a kicsik hogyan lesznek nevelve e téren. Velük még együtt is élek és rengeteget segítek. Segíteni a nagyoknak is segítettem, itt voltak mindig, nem laktunk messze egymástól. Amit nem igazán értettem az az, hogy a fiaim tőlem nem ezt tanulták. Mi még akkor is elmentünk felköszönteni az apai nagymamát, ha az apa valami miatt akadályoztatva volt e tevékenységében. Úgy látszik, nem emlékeznek rá:(
VálaszTörlésÓ, csak óvatosan és csöndesen merem mondani, talán generációs különbségekről, felfogásról van szó.
TörlésAhogyan a "nagycsaládok együttélése" idején még nem volt anyák napja, mert együtt éltek, egymást segítve, támogatva, bolondságnak tűnt volna egy ilyen ünnep szerintem, meg úrizálásnak (mások a vidékiek és a városi polgárok). Később pedig fokozatosan szakadtak le/szét a nagycsaládokról a családok. Szerintem innentől nyer értelmet az anyák napja generációs váltásokkal.
Ahogyan esküvő után megköszönjük egymás szüleinek, hogy felnevelték nekünk és új családjának a párunkat, minden évben ez egyfajta köszönet lehet. Csak a nagyapák kimaradnak az éves köszöntésből...
Persze, aki számít (akár szépen, akár csúnyán) a nagymama segítségére, annak pláne illene, másik oldalnak pedig járna.
Aki pedig nem kedveli, de muszájból, illendőségből és férje/felesége illetve unoka-nagyszülő kapcsolat iránti tiszteletből ápol kapcsolatot, az szerintem inkább ne hazudjon, maradjon csöndben, tisztelettel, ne pózoljon.
Így nekem is anya nap az anyák napja, és a gyerekeimtől sem fogom elvárni, hogy odatolja majdani unokám a telefonhoz, mert így illik. Viszont férjeinket illik emlékeztetni (a nőket nem kell), hogy ne feledkezzenek meg a napjáról.
Másik nézőpont, távolról könnyebb szeretni.
Aztán még itt van, amikor saját gyereknevelésünk közben szembesülünk, hogy mit rontottak el saját szüleink.
Vagy párunk szülei.
És innentől jön a szövevény.
Továbbá, hogy kinek és mit köszönhetünk.
Vagy nem köszönhetünk.
És ezen gondolat és nézőpont csokrokhoz jöhetnek még a népi bölcsességek:
Nézd meg az anyját, vedd el a lányát.
Tibetben más szögből, Nyerd meg az anyát, vedd el a lányát (nem pontos, csak tartalmilag).
De jelzi, hogy minden a nőkön múlik, az ő kapcsolatukon.
Én az apámat csak úgy tudom megtartani, hogy elfogadom az új asszonyát és csöndben vagyok. Különben nem látnám még ennyit se.
Empátia, tisztelet, türelem, megértés.
Minden oldalról.
Bocsánat, javítanám a "de a nagyon engem" helyesen: de a nagyok engem.
VálaszTörlésKedves Róza, engem köszöntenek, inkább a távollét fáj, s a ritkán látás, s nagyon erős másfelé húzás. Azt hiszem fiús nagymama vagyok, sorsom ez, már rég beletörődtem, de volt, mikor belehaltam.
VálaszTörlésA nagy unokáim nekem is fiúk és egy lány. A kicsik lányok. Neked fáj a távollét... Nekem fáj, hogy itt vannak a közelemben és nem érdemlek meg egy puszit. Nem kell(ene) nekem virág, semmi, csak egy ölelés...
VálaszTörlés