Szombat

Délelőtt dolgoztam, kifeküdtem mire végeztünk. Alig vártam, hogy hazaérjünk. Aztán nagy pihenés, s nekiduráltuk magukat a kerti bútor festésének. Úgy látom, s remélem is az idő kieste magát a napokban, mert szerdán olyan vihar volt, hogy zárt ablakon keresztül folyt be a víz az ablak alatt, s mire észrevettem a szoba közepére. Aztán másnap  a kiterített szőnyeget áztatta el párszor, de mire kiértünk megszáradt, s az esővíz felfrissítette.

Szerdán a vihar előtti utolsó percekben hozták meg a kerti asztalt és székeket, a festés ránk várt. Szerencsére betettük a faházba, így az esőt megúszta. S így ma neki is állhattunk a festésnek. Első bútorfestésünk volt, a végére rájöttünk a csínjára. Majd a második átkenésnél kamatoztathatjuk a tapasztalatokat. Mit meg nem, tanul az ember!

Csak szegény segédfelügyelőnk, Zsebi maradt labdadobálás nélkül. Azért túlélte, igaz nagyon nehezen. Így csak a lábunk alatt volt, néha hozzánk bújva jelezte azért, ha nem is dolgozik, nem is labdázhat, de velünk érez. Kellett is, jól elfáradtunk!

Egy dallam bennem is

Bevallom Éva blogbejegyzése indította el a kutatást bennem. Emlékeztem egy Párizsról szóló filmre, egy mozzanatra a történetből, ehhez jön a könyvtári kölcsönzések átnézése, s meg is van a film! A Párizs c. film, s mikor láttam napokig e számot hallgattam. Loic Dury a zeneszerző. S jöjjön a zene,  Sylvia Howard - I Wanna Go Somewhere száma. (Bár, most elgondolkodtam, de a zene mindenesetre a film része volt, s a zeneszerző révén találtam rá. Lényegtelen is, nekem kedves volt. S jó most is hallgatni.) S már rohanok is dolgozni!

Eger másként

Képet kerestem a gépemen, ezekre a fotókra akadtam. Nem tudtam kihagyni. S a keresett fotó? Az nem lett meg. Még nincs meg. Majd....

Tizita

Tilahun Gessesse & Tefera Kassa: Tizita 1960s  zene a Könnyek Kapuja című könyvből. Ismét ajánlom olvasásra!

S pár gondolat a könyvből:

"A bizalom is a szeret gyümölcse.

Tetteinken és múlasztásainkon világok sorsa múlik, még akkor is, ha mit sem sejtünk róla.

Aki keményen dolgozik előbb-utóbb elnyeri  a maga jutalmát.Az ember csak tartson ki, tűrje az igazságtalanságot, meg az önzést ... a végén úgyis megtérül.
Abraham Verghese

Vannak még

... csodák, csodálatos tanítónők! Íróvendéget kísértem a falunk iskolájába. 10 napja derült ki, hogy a várt vendég megbetegedett, helyette más jön. A gyerekeknek felolvasták a könyveit,  készültek, ahogy mondani szokták. Nemcsak, hogy készültek, hanem KÉSZÜLTEK!!!!! Az író könyvében láthatalanok az állatok. Egy ilyen rajzot kapott, közepén a hatalmas láthatatlan főhös, s körülőtte a szereplők a gyerekek rajzaival.
Maga a találkozó is nagyon jó hangulatban zajlott. S bebizonyosodott ismét, nem a hely számít, hanem az az ember, aki szeretetével, felkészültségével és lelkesedésével csodát teremt a gyerekek közt.

A második találkozóra óvodások jöttek. Szegények kétszer készültek fel egy költő fogadására, az óvónő már nem mert nekik semmit mondani az új lehetőségről, nehogy ismét csalódjanak. Végre csodában lehetett részük, közös játék, mesélés. Jól érezték magukat: a mindenféle kutya, macska s persze más szerepbe bújó gyerekek.

Most csak ennyit, indulnom kell dolgozni, de ezet az örömöt meg akartam osztani a blogolvasókkal. Élmény volt!! Írhattam volna nagy betűkkel......

Újdonságok

Írtam a zöld fűszerek felfedezéséről, tegnap el is készült rozmarinnggal az első étel: rozmaringos csirkemell bacon takaróban. Mennyei volt. Fotót elfelejtettem készíteni, mással volt tele az ember feje.

Gázosunk volt a hétvégén, a hátsó szobánkban nem volt semmilyen fűtés. A telet végigcsináltuk, kipróbáltuk a lehetőségeket, aztán döntöttünk, nem kísérletezünk egy harmmadik fűtéssel, ide is áthozattuk a gázt. Aztán miközben változtak  a szabályok, még  a házon is kellett változtatni ezt-azt ezeknek megfelően. Most két lábon állunk, ha bármi történne van egy másik megoldás is. Azért a ház közepén maradtak  a kályhák, mert így van lehetőség, mert szeretjük, mert....

Bújnak ki a virágaink is, egyre több, s meglepetések is. Viszont a levenduláink nem mennek semmire, pedig szabadföldit vettünk. Vagy amikor kiültettük jött rájuk a hideg idő, s most mikor éppen elindultak, megint rájuk jött fagy? Ki tudja?

S az ember mindig szomorúan jön el onnan. Elköszönök a háztól, a kutyustól, a szomszéd macskától és kutyától, a mi macskánk ki tudja éppen merre jár? Közöltem vele, ha időnként nincs itthon nem kap enni, ne nézzen minket étteremnek. Kandúr, sürgős dolgai vannak...., de akkor is. Érdekes enni mindig magtalál minket, út közben.

Füzetemből

"Amit csak látunk, amihez nyúlunk, amit teszünk, minden elvetett vagy el nem vetett mag az életünk vagy sorsunk része... Csak az szabadulhat a papucsától, aki beismeri, hogy az övé. Akkor meg se kell szabadulni tőle, a papucs egyszerűen eltűnik.
Boldog csak az lehet, aki elfogadja saját papucsát, a saját létét, kinézetét, családját, képességeit és fogyatékosságait. Aki megtagadja  a papucsát, az megkeseredik, élete végéig csak keresgélni fog, és örökké úgy érzi majd, többre hivatott. Nemcsak  a tetteink, de mulasztásaink is örökre velünk maradnak."
Abraham Verghese

Ajánlom olvasásra!