Egy házkeresés, házvétel nem tanulság nélküli. Ahány házat megnézünk annyival többet tudunk, több dologra nyílik rá a figyelnünk, mondhatni agya (vagyis ahogy Lázár Ervin írta: ragya)fúrtabbak leszünk.
Az első ház, amit megnéztünk egy mézeskalács házikó volt. A város külterületén, helyi járattal megközelíthető, hegy tetején, meseszép környezetben.
Hirdette tulajdonos, hirdette ügynökség. Mi a tulajdonos révén kerültünk ki megtekintésre, a lakó mutatta meg, vele beszélgettünk el. Az ügynökkel érkezőknek az ügynök csak mondta és mondta, mondta, mi pedig beszélgettünk. Erről és arról, arról és erről, s közben ájuldoztunk a ragyogó megoldásokon, és gagyi részleteken. Kicsit olyan volt az ember érzése, kipofozták a házat, hogy eladhassák. S szakadt meg a szívünk ezen a vegyes felvágott házon. Akkor már engedtek lényegesen az árából, de nem is gondolkodtunk a megvételen.
Viszont megtanultuk, figyeljünk rá: a felújítás díszítés vagy része a háznak, egy tömés házon van-e repedés, ez utalhat valamire. Tömés és téglafalazat összevegyítve hogyan is illeszkedik? Egy régi épületbe hogyan illesztik bele az új megoldásokat. S nem utolsó sorban, ha a hirdetések fotóin valami hiányzik a házból, arra figyelni kell. Ott valamit rejtenek. Rejtettek is.
Szívünk szakadt meg valahol a házért, a környezetért, a kilátásért, de megtanultuk: egy ragyogó megjelenés még nem minden!
Tehát tovább keresünk....
