Véletlen találkozás

 Pillangó úrfi

 

Egy film, egy könyv, Kína, a múlt század második fele. Más mind  kettő, valami mégis közös bennük.

Engem megfogtak.
 

Tegnap

 teljesen kiborultam. Kiborultam a tehetetlenségtől, a várakozástól. Látom a kertet, a tennivalókat, kint is, bent is. S nem tudom, merem csinálni, mert szeretném ha végre rendbe jönne a térdem, kiegyenesedne a lábam, s teljes életet élhetnék.

A többibe most nem mennék bele. Nehéz.

A lentiek ma reggeli búbánatos fotók, mint az időjárás. Hamar lekaptam őket, legyen miben gyönyörködni, ha napokig esne az eső. Félek hiú remény lesz.

 

 

Hogy mennyit ugrálok

 itt, mondja ebéd után  az uram. Máskor mindezt én csinálom, s ennél még sokkal többet- mondám én.   Nem véletlenül őrjöngök időnként, hogy elegem van. Nagyon, nagyon elegem, nagyon sokszor. S  nem véletlenül jut eszembe Veres Péter egy elbeszélése egy anya vagy asszony napjáról. Lényegében egykutya.

Vigasztalók

Pár hete csicsókát ástam ki kőkemény földből, kinyírta a térdem. Mire orvoshoz értem volna lezárták a szakrendelést. Viszont sz orvosom elértem, telefonos mostanában a gyógyítás. Próbálom tartani a javaslatait, pihentetést. Eső után erőre kapott gazok közt ez nagyon nehéz. Vigaszom a helyzetben az egyre életre kelő virágok, növények.

Egy kis kedves: betegcsoportba valaki érdeklődik szedhető gyógyszer iránt. Férfi, idősebb. A hozzászóló jelzi, hogy a kutatások szerint terhességben hogy alkalmazható. A többi javaslat mellett. Érdeklődő jó humorral közli, nála talán ez a felhasználás nem jön szóba. Visszaírok nekik, öröm olvasni őket( ebben a vírusos, szomorú világban). Jó humorral kezelik a bajt. Egyikük meséli, hogy fia rálát a monitorra. Miközben vizsgázik, s ott nyerít a szövegek olvastán. Így kell, így kellene csinálni.

 

Ellesett pillanatok

 

Az abszolút bizalom. Ráérősen, komótosan sétál a kertben, s keresi az ennivalót. Szeretem.