az az egyre jobban teljesítő ország, ahol félóránként ismételve verik, vagy próbálják az ember fejébe verni, hogy egyre jobban élnek.
Aztán beteg lesz az ember, s szembesül az egyre jobban teljesítés csodájával: hasi ultrahang féléves várakozási idő. Közben elpatkol a beteg? Eggyel kevesebb a gond. Néha az ember azt érzi, erre megy ki a játék. Vagy: menjen a maszek rendelésre... vagy egy távolabbi kisvárosba emberléptékű várakozási idővel. Amúgy a rendelőintézetben beteget alig látni, s a kórház környékén a magánklinikák száma egyre nő. Amúgy.
Reggel, s amikor már kisütött a nap.
A mi ügyünk napja is kisütött, ha azt napsütésnek lehet nevezni, de legalább kitisztult. Úgy alakultak az események, hogy az ember bekerült a sürgősségire, s a bent töltött 6 óra alatt (nem hittem el, mikor mondták, hogy ennyi lesz) kiderült a baj oka, elkészült az ultrahangos vizsgálat (is). A megoldás majd egy újabb történet lesz. (S éjszaka, mert távol voltunk a 8 fok körüli fagy is tette a dolgát, de tegnap éppen erre nem volt előre gondolás.)
S ajánlanék egy könyvet, feltehetően évekkel ezelőtt már ajánlottam, de tegnap a kolléganőm a kezembe adta, s elhoztam, mert tudtam kertépítésről is szól. S még többről, másról. Egy szépen megírt könyv, szinte az első pillanatokban beszippantja az embert, s jöttek elő a képek: tényleg olvastam. S áll a tétel is, ha újra olvasunk egy könyvet az adott állapotunktól függően mindig más rétege fogja meg az embert. )S nekem segített a várakozás időszakán átlendülni.)
"A kertet védelmező magas falat moha lepte, és lecsorgott víz foltjai
éktelenítették. Repedéseiből páfrányok dugták ki a fejüket. A falban
kapu nyílt. Egyik félfájára fatáblát szögeztek két beleégetett japán
írásjellel. Alattuk ott állt a kert neve angolul:
Esti ködök. Úgy éreztem, olyan helyre készülök belépni, amely csak levegő és víz, fény és idő egymást átfedő rétegeiben létezik."
" Hallgattam a szél susogását, és elképzeltem, ahogy fáról fára, levélről
levélre libben. Lelki szemeim előtt egy madár szárnyait láttam, amint
felkavarják a levegőt. Figyeltem, ahogy egy falevél keringve aláhull a
legmagasabb ágakról a mohos talajra. Beszívtam a kert illatait: egy
frissiben kivirított liliomét, a harmattól nedves páfrányokét, a
termeszek falánk rohamai alatt szétporladó fakéregét, amelyet a
nyirkosság és rothadás halvány szaga hatott át. Az idő nem létezett;
fogalmam sem volt, hány perc telhetett el. Ugyan mi egyéb az idő, mint
soha el nem csituló szél?"
Ez egy nagyon szubjektív kiemelés, a könyv sokkal többről szól, ha valakit érdekelne érdemes ezekbe a hozzászólásokba
https://moly.hu/konyvek/tan-twan-eng-az-esti-kodok-kertje
beleolvasni vagy inkább csak leülni, s a könyvbe elvarázsolódni, néha kijózanodni, de mindenképpen az íróval tartani.
" Ez az a hely, ahol az első kavics megtöri a víz tükrét. Ha az első követ
a megfelelő helyre teszi, a többi igazodni fog az első kívánságához, és
a hatás az egész kerten végiggyűrűzik. A kövek boldogok lesznek, ha
követi az óhajukat.
– Ez úgy hangzik, mintha a köveknek lelkük lenne.
– Hát persze, hogy van lelkük – felelte Aritomo."
S lépjünk túl a kerten:
" Az emlékezet olyan, mint borús völgyre eső napfényfolt, amely a felhők
mozgásával változtatja helyét. Egyszer csak a fény egy bizonyos
időpontra esik, s bevilágítja egy pillanatra, mielőtt a szél elzárja a
rést, s a világ ismét árnyékba burkolózik."
A MOLY ajánlott oldaláról hoztam az idézeteket
