Oldalak

2018. szeptember 23., vasárnap

Egy könyv cimlapfotójának története


Biztosan emlékeztek a könyvre, még kapcsolatba hoztuk Szabó Magda hattyús teakiöntőjével is.


Most, a fenti könyvből kiderül a könyvborító csészéjének története is. S hogy kerül kerül ide a japán? Ő a fotós, akivel a szerző  kinti látogatásakor ismerkedett meg. Megosztó  a könyv, ahogy megosztó a szerző személye, írásai is. (ÉN kedvelem.) Érdekes látni  a két világot a japánt egy magyar szemével, s ráadásul nem a technikailag fejlett világot, megtapasztalni, ma. Aztán érkezik egy japán fotós, s ő is találkozik a magyar valósággal.("– Hét óra egy vonaton! Uramisten!") S mindeközben készülnek a könyvborító fotójának elkészítésére is. Bejárják azt a világot(már az Altató földrajzi helyeit) is, valóságban, fotók révén is. A folyamatot, az eredményt, a tapasztalatokat olvassátok el a szerző egyéni stílusában.

2018. szeptember 22., szombat

2018. szeptember 20., csütörtök

KÉRDÉSEK

Kedves Blogolvasók!

Aki gmail.com-os levelezőn van neki is lassú, amióta új?

Hozzászólásokat jelzi a rendszer, elolvasni nem tudom.

MIT TEHETEK? MIT TAPASZTALTOK? Köszönöm.

2018. szeptember 19., szerda

Napok

telnek nap nap után. Fáradtsággal, munkával, bosszankodással.

Néha már alig várom azokat az őszi napokat, amikor behúzódhat, megnyugodhat az ember. Ahol segítünk elmegyünk a megbeszéltnél korábban füvet nyírni, mert érezhetően nedves a fű délig, másnap indulunk  tisztába tenni, mert jön az ingatlanos, stb. Út közben telefonálok, kiderül egyikkel sem sikerült megbeszélni. Akkor miért kaptam egy minden rendben emailt? Tudom, szegény hölgy utolsó heteit húzza, csak nekünk is van életünk, más feladataink is. S ide utazni kell. Álmokat kerget a házzal, a telekkel. Ha nem történik csoda majd háromszoros áron senki meg nem veszi.

Esténként kiülök a ház elé, mondjunk inkább éjszakát. A közeli erdőkből idehallatszik a szarvasbőgés. Szép kis éji zene, a hanghoz a csatározásokat hozzáképzeljük. Harcos napok, hetek vannak tán mögöttük, mögöttünk.

Bemutatom mit kaptam a fiamtól:

  

A gyönyörűen illusztrált napló a Kew királyi botanikus kertek gyűjteményeinek inspiráló képeivel illusztrált. Öt évre szól, az ember bármikor kezdheti írni, mert egyszer csak visszatér az évkör az indulási helyre. Én kerti naplónak használom, ha már az illusztrációk is ezt inspirálták, de rövid a hely, inkább az áttekintést szolgálja majd. Van külön füzet a "kottának" , a vásárolandó növényeknek, terveknek. Akkor már, legyen az ember alapos, mert úgy vadászom mindig össze a cédulákat, stb.




A kiadónál más illusztrációkkal díszítettek is vásárolhatók: https://thamesandhudson.com/remarkable-plants-9780500420287

A Jane Austen-os képeslapot egyszerűen még nem tudtam fotózni. Apró figyelmesség, örültem neki.

Folyt. köv.

2018. szeptember 17., hétfő

Egy templomról




írnék, ami 14. századi. Vandálok felgyújtották belülről, az orgona szétégett, de kifestették a templomot adakozásból, s szebb mint előtte volt.

https://szemlelek.blog.hu/2018/06/03/templom_tuzeset

ttps://szemlelek.blog.hu/2018/09/16/kemenessomjen_after?utm_medium=indapass&utm_campaign=inda_notification&utm_source=notilayer&utm_source=fejlec_bloghu&utm_medium=noti-dropdown&utm_campaign=fejlec

Kemenessömjénben található, ahol gyermekkoromat töltöttem, s sokszor voltam e falak közt nagyszüleimmel. Az ember felnőttként szembesül azzal mi rakódott akkor le benne, ami felnőtt életében elkísérte. Utoljára anyám temetésekor jártam itt.

2018. szeptember 15., szombat

Búfelejtő kirándulás

Kaptam délelőtt egy emailt, hogy eltávozott közülünk xy évfolyamtársunk, mit tudok róla? Semmit nem tudtam pedig  baráti volt a kapcsolat, ha nem is egymás nyakán ülő. Viszont mindig ott folytattuk, ahol abbahagytuk, családostól. S a városban négyen éltünk az évfolyamból, egymást ide hívtuk dolgozni. Temettük az első halottunkat, aki a férjem volt hárman, aztán a másik fiút, aki 56 évesen ment el, már csak ketten. Felmerült az emberben: ki lesz a következő. Most kiderült. Nem lett vidám délutánom. Én nem sírós fajta vagyok, sajnos, bennem belül dolgoznak dolgok. El is vitettem magunkat Tátika várába kirándulni, a kimozdulás (s nekem ilyenkor) a (ki)járás miatt.

Járni azt lehetett, vagy 2000 métert felfelé, enyhe emelkedéssel 413 m magasra. (Szidtam a miaszténiás fajtámat, féltem, mi lesz, ha túlhajtom magam? Hogy kerülök le? Mi mindig bennem ez a félelem?) Felértünk, felhőben volt minden, pihentünk, aztán fordultunk visszafelé, jó 40 perces az út. S már hat óra felé járt. Meg volt fenn egy kutya, akivel Zsebi nem fért össze....

A lényeg viszont, hogy gyönyörű erdőben -aminek ősbükkös egy része, amely a 200-210 éves gyertyánnal, magas kőrissel, kocsányos tölggyel természetvédelmi területet alkot - - mentünk felfelé.

 Az összeboruló lombok közt a nyíladék mintha repülő madarat formázna.



 Eső errefelé is esett. Lehet, hogy az éjjel?


 
 Gombák a bolondabbak közül, legalább jól mutatnak.


Gyönyörű gyökér, egy kert dísze lehetne. Mozdíthatatlanul nehéz volt.

Itt már azt mondtam: soha nem érünk fel, a félsz csak úgy dolgozott bennem.

S akkor megláttuk:







A kilátás amiért érdemes volt feljönni. (Egyébként meglepően sokan voltunk fent késő délután, egy diákcsoporttal még váltottuk is egymást a hegyen, többek közt.)

 Badacsony

 A Balatonból egy kis ízelítő látvány
 A sztupa Zalaszántón

A sümegi vár, s a közeli Rezi várát sehogy sem tudtam fotózni annyira párában volt
Lefelé virágokat láttunk az út mellett (már aminek a fotója használható lett):








 S íme a bizonyíték: ez már az ősz!


S a parkoló melletti pihenőhely, vízzel, Zsebi örömére, aki bizony jól elfáradt, s megszomjazott. 

Azért, ha meg nem is vigasztalt, de a gondolataimat segített elterelni a kirándulás. Jó kis mászós volt, de megúsztam. Így jár aki nem bízik magában.

Kedves blogolvasók, vannak blogolvasók, eltűntek a hozzászólók.