Tulipános hírmondó

  

 

  Ez a rész innen és onnan fotózva. Nyílni kezdenek itt is a tulipánok. Még reggel fotóztam, azóta már teljes pompájukban, mint egy korona mutatták meg magukat.

 A tűztövist elkapta a párnapos utolsó fagy, kicsit igazítani kellett rajta. Pedig ősszel olyan csodálatos volt.

  Bordók, ha egymásra találnak. Nem szabályos a kertépítés, sok a növények közt a füves rész, nehezen nyírható. Mindig amire erő van, azt alakítgatom. Tudom, tudom, már tudom az egészet (fel)ásni kellett volna, úgy beültetni, no arra főleg nem volt erő. Ez egy ilyen alternatív kert lesz.

 

Itt voltak a tuják. Nagyon próbálom beültetni, összeültetni. Kerültek ide gólyaorrok. Kerti, vad és nemesített. A vadak rendkívüli módon feltalálták magukat. S egy év után a tatárvirág is...

 

 Szerencsétlen Abelia új helyre került. Itt zsálya volt, de felturbózva, nőtt, mint a bolondgomba, mintha rákosan burjánzana. Kivettem, átástam a helyére. Ha már olyan nagyon beindít az a hely. Vajon őt is?

És ugyanezen zsálya máshol, más méretben. Ezért nem értetem mi történt vele?

 

Az utolsó örökölt bőrlevelet a kaszáló emberünk vágta le évekkel ezelőtt. Tavaly sikerült venni helyettük. Úgy látom szeretnek itt. Annyira vágytam rájuk.

A halódó hunyort új helyre tettem. Sajnos később, az előbb olvastam Bálint gazda hírlevelét, a pajorokról. Szedtem le a gyökerekről nedves, szétvágott valakiket. Ők lehettek, azt hittem meztelen csigák. Lehet, hogy ők voltak a satnyulás okai?

Zsebi művek, két kokárda kikaparva, meghalódva, szegénnyel veszekedek eleget...

Viszont így a fotókat elnézve látom értelmét a sok munkának. Mert nap mint nap megy a küzdelem, ami tavaly nem volt, vagy  idén új gazfajok törtek elő vagy az időjárás bolondította meg őket. Tavaly a sok átültetés ellenére kezelhetőbb volt. Vagy...

A hozzászólásokhoz

 

Az ember áldoz, feláldoz, gondolkodik és dönt. Sokszor írtam, hogy félszárnyú madár vagyok, s ez nem panaszkodás, ez tény. Viszont  létrejött itt egy új szerelem: a kert. (Azért is írom, mert az erdei kommentekre nem válaszoltam). Abszolut nulláról indultam vele, iszonyat munkám van benne, s nem kevés pénzünk. Ma már tudom, hogy kellene másként csinálni, valószínű akkor sem tudnám, idegent fogadni nem akarok, akarunk.

Szóval, ez az idei megkésett tavasz egyszerűen  kiszívja az erőmet. Hiába csak addig csinálom, amíg bírom, aztán fekszem, akkor is sózsákként, fájó tagokkal ébredtem reggel. Tavaly kisujjamból ráztam ki a díszkertet, Zsebinél , idén olyan gazok jelentek meg amik egyszerűen megfojtanak. Ha a málnásra nézek betege vagyok, pedig a java hátra van, ez vágja tönkre a vállam. Viszont, ha már tavaly volt termés, engedjük el? Csak korábban kellett volna kitakarítani a gazoktól... most  megnőttek, élik a világukat, s eszük ágában nincs  a könnyű megadás.

S néha mennék, úgy mennék, s megyünk is. Legfeljebb nem oda, ahova vágynék, hanem ahova lehetőség van. Ez sem kevés, lásd az erdő. Ezért is volt számomra oly hatalmas élmény: kimozdulás, az új pezsgése, s valami végtelen béke és nyugalom.

Mi kell a boldogsághoz?

Délelőtt kimentünk az erdőre,
 

 pontosabban a szőlőhegy fölötti erdőbe, ahol az ősszel beragadt az autó. Volt ott, ill. az erdészháznál (amire azóta valami szélvihar rádöntötte a körtefát)

rengeteg zsidócseresznye  az ősszel. Úgy tippeltem ez időre kikelhettek/szárba szökkenhettek, hátha tudok szedni/kiásni belőlük. (A tipp jónak bizonyult, csak a szedő ásócska volt gyenge a mindenféle növénytől és a kidőlt drótkerítéstől takart talajon. No és a csalánok is kitettek magukért. Azért harcoltam én is egy kicsit, az eredmény majd kiderül.)  No, meg az ember csak visszatér a tett helyszínére, pontosabban a beragadásáéra. Az út azon a részen most is gyalázatos,

 

volt egy jó félméter mély vízmosás is,

pedig nagy fakitermelés folyik, autók járják.

 

      
S mikor már begyűjtöttem amit akartam elmentünk a védett tölgyfához, szép az a rész.
 

 

 

S ahogy a kanyargós utat fotóztam megpillantottam a szarvasokat. Békésen legelésztek.

 

 Aztán az erdőben valamelyik madár riasztotta őket, s elmentek.

S ahogy jöttünk visszafelé ezernyi madár trillázott a fákon. A mókus a fa tetején lapított valamiért, addig tudtuk követni a tekintetünkkel.

Mondhatnám ott a felső ágon, de úgysem látható. Csak az időjárás érzékelhető, ami meglehetősen borús volt. S mégis! Az ember szinte egybeolvadt a természettel, végtelen boldogság járt át: a tavasz, a zöld fák nyugalma, békéje,
 

a madárcsicsergés, az egész környezet. Az ember együtt a szeretteivel. Akkor azt mondtam: számomra ez a boldogság!

Nézzétek meg!

A csodabogár

Régi kedvenc

Családom és egyéb állatfajták

ez még a régi film. Látta valaki az újat? Milyen?

Szeretem a könyveit, ez volt tőle az első olvasmányom. Könyvtárban olvastam, jó nagyokat kacagtam rajta. Megkérdezték a gyerekek mit olvasok, amin ekkorákat lehet nevetni?

Költészet napjára (is)

Benyó Judit: Még mindig mint egy kisgyerek

Még mindig mint egy kisgyerek,

bámulom az életet,

koldulom az életet!

Még mindig mint egy kisgyerek,

örülök, fűnek, fának, virágnak,

és egyre csak reménykedek.

Itt kuporgok egy tisztáson,

hogy senki ne bántson,

hogy senki ne lásson! 

forrás 

 

 

 

 

Beának,

mert így egyszerűbb a fotókat megmutatni. Kecskemét, húsvéti vásár, műsor, játszóház. Öltözet/öltözékkészítő.
 

 

Az én szemem az anyagokon akadt fenn. A te babáidnál vagy a szabásminták fotóinál láttam hasonlókat.  Egy anyag, más-más világ, ahonnan a szabásminták, a mintababák kikerültek, a feltehetően táncosoknak készült viselet, s mégis közös bennük: a szépség, a nőiség kiemelése, a finomság, lágyság. Legyen női ruha vagy baba öltözéke.