Hó, helyzet

Körülbelül négy óta vagyok fent, a szél, a csapkodás(kirángatta a spalettákat), ki tudja? Minden macska itthon van, kimentem Zsebit rendezni Mózsi velem jött, aztán húzott vissza. A meleg szoba kényelmesebb.

Az ember ment vagy tíz-tizenöt métert, mert akkor már tettem ki a madaraknak is ennivalót, s úgy kell felöltözni mintha utaznék. A bejárati ajtóig hordta be a havat, ki kellett söpörni magam, ahogy a fotón is látszik jól felhordta a havat, s még most is fúj, és hordja, egyre, egyre. S mi lesz a közlekedéssel, ugyebár?

Bekamerázva

Hajnali hat óra, kutyaugatásra ébredünk. Melyik kutya ugat, a három szomszéd közül? Mi vagyunk középen. Felkelek, felöltözöm, tekintettel a tekintetre(bár akkor nem éreztem annyira a hideget, mint később).

Kinyitom a bejárati ajtót, nekem csapódik egy kutya. Mondjak rá valamit?  Nézem, próbálom beazonosítani, a  bal oldali szomszédé. Hogy került ide? Gyors lehetőség felmérés, mert elutaztak, s én etetem, de elvileg csukva volt minden. Közben derült ki, míg tereltem nagy szeretgetések után hazafelé, hogy a szél kivágta a kertajtót,ami ezek szerint rosszul lett kitámasztva. Hazavittem, megetettem, itattam, akkor már Zsebit is kiengedtem. Szegényt bezártuk éjszakára, a hideg miatt. Nem tudom a faház mennyit jelent?  Aztán lenyugodtak a kedélyek. Napi többszöri simogatás Lájbinak, Zsebi napi többszöri féltékenykedése, ha őt simogatom Lájbi tutul. A kerítés mögül.

Így ébredtünk napsütéses, fagyos vasárnapra 2018. február 25-én.

Ez is, az is

Az este a „kis ember” háza előtt belecsúszott egy kamion az árokba. Kiütötte a villanyoszlopot, tehát máig nincs közvilágítás és net (nálunk). Nyolc óra tizenöt perc van. S még nem jöttek vissza a tűzoltók sem, hogy kihúzzák az árokból. Este, a sötét miatt vagy ki tudja miért, nem sikerült.

----Nem is tudtam, hogy Ottónak hívják.

Kit?

 A kis embert.

A rózsás embert?---

Olvastam egy budapesti csoportról, akik régi idők viseleteibe öltöznek, akár maguk is készítik el azokat. S mert a téma ismerői tanácsokat is adnak régi ruhák varrása ügyében. Eszembe jut A gésa emlékiratai c. könyv. Amikor New Yorkba került, s látta a Pillangó kisasszony jelmezeit megkereste az illetékest, s elmondta, mennyire nem eredetiek a kimonók. Az új színpadra állítás jelmeztervezője már ő lett.  Mert ugyebár a kívülálló lát egy kimonót, a bennfentes tudja a színeket, anyagokat, öveket, elhelyezéseket, stb. Akkor már legyünk eredetiek. S eszembe jut egy kiállítás valaha Csíkszeredában, a Mikó várban. Népviseleti babák. Látszatra egyformák voltak, s ha jobban megnézte az ember láthatta a pici eltéréseket, de a falvak lakói biztosra tudták melyik viselet, melyik falu lakóját mutatja.

Ki tudja hogy működnek a hallókészülékek elemei? Nem hordásra merülnek le? Az ember azt hinné. A valóságban az illető beteszi, este, kiveszi, majd elfelejti másnap betenni a hallókészüléket. S mire betenné az elem sípol, mert lemerült. Nem hiszi el, alig használta. Játszani kezd, kiveszi  a készülékből, nem csak nyitva teszi el. Akkor is. Egy hetes pontossággal a csomagolásból elővett, de használni elfelejtett elemek lemerülnek. (Miért van akkor az illetőnek hallókészüléke? Hát ez az! Valószínű, ha rendszeresen emberek közt lenne, kellene; mert nem mindenki beszél egyforma hangerővel és hangszínnel. Lásd az orvosi rendelőben való várakozás közben sutyorgókat. Nem veszi észre, hogy nem hallják, nem is érdekli, csak mondja, mondja, mondhassa. Szegény).

Újabb ölbemacskám lett: az Öregasszony. Eddig, ha letettem maga netán olvasni, netezni Mózsi rögtön feltalálta magát, azaz megtalált engem. Most Cicóval lett nagy a szerelem, a kényszerfekvés, a kényeztetés lebontotta a falat köztünk. Ő is megérkezett az ölembe. Az a jó két centi mély vágás a lábán nagyon durva, gyógyul, de idő kell neki, addig háromlábon gyábokol. Valahogy hasonlóan írta Lázár Ervin.

Ők meg csak jönnek, várnak, esznek. Annyi verebünk lett hirtelen. Cinkéék szerencséje a kövérségük, hátha jót tesz majd nekik a nagy hidegben. A "tartalék", mint az etetőjüknek...

 A hó egyre nő, nem nagyon, de biztosan. 25-30 cm, helyétől függően, lent a kertben igazi hóbunda. Bitangul érezem magam. Gondoljatok rám. A fentieket még net hiánykor írtam.

 

Egy kis melegség e nagy hidegben

és bizakodás a tavaszhoz.

"Szakad a hó nagy csomókban", veréb nézi a bokorban

Az összes tengelices fotóm a hóeséstől használhatatlan lett, ez miért nem? Nem is értem. S előkerültek rigók, tarkaharkály, stb. is.

 

Kint szakad a hó, fúj a szél, s egyre csak hordja, hordja a havat és bent...

Cirnyó az előszobában alszik, ájultan.

Ahogy kertben fotóztam felláttam az autókra, soha ilyen lassan még nem közlekedtek. Biztosan a hó miatt.

Egyszer volt,

hol nem volt egy domboldal vagy lejtő, ahol autók közlekedtek. Néha félreléptek vagy inkább mondjuk úgy félrecsúsztak. Nemcsak nyáron, télen is. Tegnap is. A szerencsétlen kamion vitte magával a villanyoszlopot is. Dehogy vitte, letarolta.

 

 

Ezt úgy tudtuk meg, hogy elment a netünk, de szerencsések voltunk, mert másoknak a villanya  is, ma délutánig. A nagy tanácskozásnak az lett a vége, hogy nem lett vége, csak ma délutánra.

Íme a bűnös kanyar:

 

Reggel még esett a hó is, viszont nem fagyott. Jó a rosszban.

 Ma reggelre kivonult mindenki: rendőrség, tűzoltóság, villanyosok, tv szolgáltató. S a kamionmentők.

 

S megérkezett a média is, s tegnap este már a facebook is tele volt a fotókkal(mesélték), már a katasztrófaturistákéval.

 

 Megbeszélték, hogy mit is tegyenek,

 s elkezdték kiemelni a pótkocsiból ami mozdítható volt, s rögzíteni a rögzíthetőt, összekapcsolni a darut, a trailert, stb.,

 majd megkezdték kihúzni az árokból a kamiont. Először felállították a pótkocsit,

 

 ekkor már a villanyosok is mozgolódni kezdtek, felemelni az oszlopot, stb.

 mindenki a maga munkáját végezte,

 s az érdeklődők, (mai nevük más) is megjelentek. Felvonult aki számít, még az óvodások is eljöttek. Csak akik kicsit beljebb laktak tudtak vagy nem tudtak hazamenni.

itt már a villanyosok is dolgoztak,

 

 

a kamion is talpra állt egyre jobban, pontosabban húzták, emelték, stb. nagyon szakszerűen. Csodáltam az együttműködést. (Rutinjuk van? Csak nem? Sajnos, igen.)

 S a botcsinálta fotós, katasztrófaturista bloggernek elege lett. Fázott, éhes volt, főznie kellet, kidőlt. Mire ismét visszament már csak az üres utcát, a villanyoszlop szerelőit, s a várakozó netes-tv szolgáltatót találta. Estefelé , majdnem 24 óra múlva lett villany, internet! (A fotók készültek az utca jobb oldalán, bal oldalán , középen, sűrűjében, a szomszédos házak kertjében, lépcsőin, mindenhol ahol fotózni tudtam. Este és ma  jó fél napig. S egy autószerelő személyében nagyon szakszerű tájékoztatóm is volt.Akkor már. Van nyári fotósorozatom is, nyári mentésről...)

Most sírjak vagy gyönyörködjek?