Bevallom, amikor a blogolók közé kerültem egyszerűen görcsöt kaptam attól, hogy már szinte októbertől karácsonyi előkészületekről olvastam. Ezt évek alatt sikerült levetkőznöm. Nem vagyok ügyes, kézügyességem sehol, később a magam módján díszítgettem. Nem érdekeltek a csodák. (Ezt egyébként idén értettem meg, hogy külföldi országokban szokás, már december elején ünnepi pompába öltöztetni a házat. A világ sok táján, északtól délig, kelettől nyugatig. Nagyjából átléptem ezeken a bejegyzéseken. Zavart. Tudom, tudom, a hiba bennem van. Hagyománykövető vagyok, nehezen mozdulok az újítások vagy inkább a hagyományoktól a változások felé.)
Tavaly nem volt fánk, ez hiányzott, de úgy alakultak a körülmények. Idén lett, két nappal korábban, hogy élvezhessem, ha már elutazunk. (Ennek a befaragása két napba került, de ez egy külön történet.) Szóval lett fánk, volt ünnepi menü és sütemények, amik aztán csomagolva is lettek, vittük magunkkal három helyre, ahová utaztunk három nap alatt háromfelé vagy 700 km-t megtéve. Egy valami nem volt: ünnepi, karácsonyi hangulat. Azt valahogy vitte a napsütés, a tavasz, vagy nem tudom micsoda, de éppen nem talált be hozzánk az ünnep estéjén, délutánján.
Most aztán rákérdezhetne bárki, hogy melyik karácsony hangulata? A bibliaié, a családi, meghitt együttlété vagy az ajándékozósé? Mert ugyebár háromféle ünnep létezik Karácsonykor, kinek kinek hite szerint.
Azért ami már változás volt, a magam módján, a magam olvasmányaival készülődtem az ünnepre. A tálalás, a sütés sem volt görcsölős. Ajándékozás felé tettem már lépéseket, hogy ne csak pénzt adjak/adjunk hozzá. Aztán majd valamikor talán tökéletes lesz az ünnep is.
(Ezen sokat gondolkodtam, miért félős, vagy nem szép emlék nekem az eltelt évtizedek emléke? Vagy korábbi évekéé, amikor már kamaszok voltak a gyerekeim. Fiam, amelyiket kérdeztem szép emlékeket őriz, akkor bennem maradt a sütés-főzés, kifáradás emlékezet, amikor csüggő szemhéjú, mimikátlan arcaim(betegségem tünete) néznek rám az akkor készült ünnepi fotókról. S ez valahogy vitte magával az örömöt, meghatottságot, szép emlékeket is. Ó, ó, amikor a rosszat látom csak mindenben.)
és tavasz ezerrel
hazafelé