Egész délután - időnként terpeszkedő és alvó macskával az ölemben- a Mi otthonunk online elérhető cikkeit olvasgattam, kertekről. Itt éppen egy házat mutatnak be, de annyira szívemből valón. Gondoltam megosztom veletek, bár lehet olvastátok annak idején, de akkor is. Csodálatos világba vezet be minket. Engem mindenképpen.
Angyal szállt el fölötte
Nem lehet igazán tudni, hogy a kert folytatása-e a ház, vagy a háznak a
kert, de az biztos, hogy kávézni a galambdúcos kerti lakból az ebédlőbe
megyünk. Pedig a gazdag növényzet, a patakok csobogása marasztal. Nem
kis meglepetésre azonban benn is burjánzó növényzet fogad, az üvegtetős
verandán ömlik be a fény. Előttünk kalitkában hófehér madár, olyan,
mintha élne, pedig agyagból készült, mert a ház asszonya nem képes élő
madarat bezárni. A félköríves verandát később építették a házhoz,
egybenyitva az ebédlővel. Szembetűnő fölötte a tető: fémkeretbe zárt
tortaszeletek.
- Borzasztóan egyszerű ám! - követi a tekintetemet
vendéglátónk. - Egy lakatos elkészítette vasból az üveg keretét, amibe
termoplán üvegeket vágattam. Nem szabad azt hinni, hogy ami jó és szép,
az nagyon drága is. Csak utána kell járni, és megtalálható az olcsóbb
megoldás.
Általában
az egész ház arról árulkodik, hogy ha nekem csurran-cseppen a pénz,
mindjárt újítok valamit rajta. Egyébként nyolcvan-száz évvel ezelőtt
nyaralónak épült, Hieronímy Károly volt az első tulajdonosa, a
Tisza-kormány egyik minisztere.
Később téliesítették.
- Budakesziről költöztem ide a két gyerekemmel, egy többlakásossá
alakított régi sváb házból, ahol nagyon kicsi volt a kertem - kezdi a
történetet Éva asszony. - A hirdetésemben megírtam, mennyi pénzem van,
nehogy valami olyan gyönyörűséget ajánljon valaki, amit ha nem tudok
megvenni, ott haljak meg menten infarktusban. A hirdetésre ez az
egyetlen válasz érkezett 1991-ben, és egymillió hétszázezer forintért
adták. Gondoltam is, hogy itt valami csapda van elásva. De nem.
Veresegyházán akkoriban ilyen árakon lehetett házat vásárolni. A lakótér
száztíz négyzetméter, az azóta beépített padlástéri szobákkal együtt.
A
szigeteléssel nekem már nem volt gondom, de a tetőt cserélnem kellett.
Kölcsönt vettem föl, amelyből megépítettem a kerámiaműhelyt is és a
garázst. A vicc az, hogy egy negyvenöt négyzetméteres házrészből jöttem
ide, és azt is nagyon szerettem. Nem éreztem soha szomorúságot amiatt,
hogy kicsi a házam. Ez ahhoz viszonyítva nagyon nagy, de jól belakjuk a
két gyerekemmel hármasban, s nem érzem, hogy akár csak egy zugával is
nem tudnánk mit kezdeni. Emlékszem, amikor először megláttam, nagyon
megtetszett az emeleti rész a szép terasszal.
A konyhában, a húszas évekbeli öreg kredencben rozsdamentes
mosogató. Fölötte a fehér csempeburkolaton kézzel festett kék ibolyák, s
ugyanez a motívum ismétlődik a hűtőszekrény ajtaján. Csakhogy ennek a
hűtőnek a modernségét még jobban elrejtették: eszkábáltak köréje
farostból egy burkolatot, és a bejárati ajtóval szembeni oldalára nagyon
öreg, tükrös törülközőtartót szereltek. Nem csoda, hogy vak a tükre,
hisz 1896-ból, a millennium évéből való. Említést érdemel még a szovjet
kakukkos óra, ami a legszériásabb darab volt az összes szovjet kakukkos
órák közül, s amelyből egyedi darabot varázsoltak.
- Leszedtem a borzalmas készítettem újat. Először papíron rajzoltam
meg a két kakukk körvonalait, amint az életfát közrefogva annak
gyümölcsét eszegetik, kék színben, a zöld erdő tetején állva. Nem
biztos, hogy szakembernek kell ahhoz lenni, hogy az ember átalakítsa a
maga ízlésére azt, ami olyan idegen, hogy képtelen elviselni. Úgy fogja
szeretni, ahogyan sikeredett, mert a saját munkája. Például kedves
szekrénykém lett ez a kis újságtartó, amelyet az öreg kredenc oldalára,
annak folytatásaként eszkábáltam össze. Amikor a mosogatónak kivágtam a
helyét, leesett néhány jól megmunkálható fadarab. A tálas is az én
munkám, a másik falon. Imádom a bútorcsinálást, nem olyan nagy dolog!
Régen a parasztemberek is gyönyörű bútorokat készítettek maguknak télen,
amikor a határban nem volt munka. Akármennyi pénzem is lenne, biztos,
hogy nem vennék szériagarnitúrát a konyhába. Legyen annak egyéni arca!
Persze, hogy a csempékbe virágokat égettem, a szakmám révén megadatott,
de mindenki másképpen alakíthat a saját képére, az adottságai szerint.
Szeretem ezt a századelői nagymamás hangulatot. Azt, amikor kicsit
esetlegesek a dolgok, nem olyan kimódoltak. Kicsit gyarlók, kicsit
balsarkúak, rajtuk a kéz esendősége... Igazából ezt a hangulatot akartam
létrehozni az egész lakásban. Kicsit olyan ez, mintha élne a tárgy,
élőlény lenne úgy egyben az egész.
A konyhában sok a látnivaló. Az egyik tálason sorakoznak a régi tájképekkel mintázott porcelán tányérok.
- Angol széria étkészlet, egy antik boltban találtam. A múlt
századi metszeteket matricák segítségével nyomatják a mai porcelánokra,
szériában, gyári úton. Nagyon becsülöm, hogy ők úgy, ahogy van, ezt
fölvállalják. Igenis ragaszkodnak a hagyományaikhoz!
A másik tálason, amit szintén Kun Éva készített, százéves kerámiák:
kulacsok, korsók, butykosok, tálak között két imádkozó gipsz angyalka. A
tálas fölött a falon üvegre festett Jézus szíve és Mária képek. Jeles
képző- és iparművészek otthonában látni ilyen népi giccseket.
- Mit jelentenek számodra ezek az úgynevezett népi giccsek - - kérdezem.
- Ezek a búcsúfia, egykoron olcsó gipsz angyalkák jól illenek a
giccsbe hajló, de mégis áhítatot sugárzó, festettüvegképekhez. Tény,
hogy van a giccsnek olyanfajta sugárzása, ami már túlmutat magán a
giccsen, mert mögötte igazi értékek húzódnak meg. Azoknak az értéke,
akik használták a tárgyakat. (És nem azoké, akik pénzért gyártották!)
Rárakódott mindegyikre valami jelképes hímpor, amit használóinak
szeretete vagy áhítata tett rá. Na, ezt szeretem én. Ahogyan a
népköltészetben is vannak látszólagosan túl naiv, vagy bugyuta rímek,
vagy túlságosan leegyszerűsített hasonlatok, mégis mélyebb tartalom is
van mögöttük, mint amit a felszín mutat. Számomra ezek a tárgyak is
ilyen mélyebb tartalmat hordoznak. A felszín giccset mutat, de csak
annak, akinek a lelke felszínes.
A ház bejáratától jobbra az előszobából újabb kis belépőn jutunk a
fürdőszobába. Csodálatos ékkő, műremek. Az a fajta, aminek a látványától
eláll az ember szava. Fél magasságig fehér márvánnyal burkolták és
márványtöredékkel mintázták, majd a mennyezettel együtt pompeji vörösre
festették. A porcelán mosdókagylót antik szekrénykébe rejtették, szemben
a főfalon pedig a dúsgazdag kerámia falikép szintén vendéglátónk arany
kezét dicséri: zöldeskék tóban gazdagon nyíló tavirózsák, két szélen két
angyallal. Végül is csak megszólalok.
- Ugyebár a fürdő a lakás koronája?
- Igen, mert itt kezdjük a napot, és itt is végezzük. A jó és a
rossz angyalt mintáztam itt meg. A rossz, akinek két szarvacskát is
formáztam, láthatóan tépi ki a virágot, mellette a másik - mint aki
teljesen vétlen, mint aki semmiről semmit nem tehet - , de az ő kezében
is ott a kitépett tavirózsa. Pompejiben fogadtam meg, hogy megfestem
itthon azt a vöröset, ami olyannyira jellemezte az ókori mediterrán
világot. Bár most nagyon nagy divatja van mindennek, ami mediterrán, de a
kedvemet ez sem tudta elvenni, mert én mindig is ezt szerettem.
A konyhából balra a nappali nyílik. Nagy, kényelmes, csupa ablak.
Még az ablakok fölött is ablak húzódik, színes üvegberakás,
természetesen ez is Kun Éva munkája. Négy üveg a négy évszakkal, és a
kertben élő madarakkal komponálva: cinkék, feketerigók, galambok és
verebek. Ahogy a Nap jár, az nagyjából meg is egyezik a négy üveg
helyzetével. Igazán szemrevaló gyönyörűség ebben a szobában (bár nem az
egyetlen) a szecessziós szekrény.
- Mestermunka - summázza röviden a ház asszonya. - A nyolcvanas
évek elején az Ecseri piacon vettem. Sose felejtem el, amikor megláttam,
úgy éreztem, mintha villám csapott volna belém. Egy cigányember árulta,
tizennyolcezerre tartotta, de nekem összesen tizenháromezer forintom
volt. Nagyon elszánt lettem hirtelen, és küzdöttem érte. Bizonyos, hogy a
szecesszió fénykorában készült. Egy szaklapban láttam egy korabeli
francia mester bútorait, nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy ez is
az ő munkája. Jó példája annak is, amikor a szépségnek fontos a
funkciója, amikor az indák és kacsok tartószerkezetté válnak. A
szekrényke fölötti képen is angyalok, a bibliai téma: az angyali
üdvözlet.
- Mi motiválja ezt az angyalmániát - - kérdezem meg végre, miután
lépten nyomon a nyelvemre kívánkozik. - Különben is itt mindenütt azt
érzem, hogy az angyal éppen átrepült a szobán, ahogyan a
megnevezhetetlen perceket szokta jellemezni az ember. - Elsős
főiskolás voltam, amikor Esztergomban egy művésztelepi munka során
találkoztam angyalokat ábrázoló miseruhákkal. Óriási hatással voltak
rám. Az angyal igazából lélekszimbólum. Nekem azért tetszik nagyon, mert
egy eszmének a megtestesítője, az eszme jelképe, tiszta szellemi lény. A
jó angyalok kiváló kötelessége az emberek őrizete. Igen fontos szerepet
játszanak a ravennai, kivált pedig a bizánci művészetben, ők vezetik be
az üdvözülteket a mennyországba.
- Na és Kun Éva lakásába - teszem még hozzá, és nevetünk, mint a beszélgetés során annyiszor.
- Mondd, sokat kaptál a főiskolán - Annak köszönhető ez az
univerzális alkotókedv - Vagy magaddal hoztad nagyapád tanyájáról,
Mezőtúr mellől?
- Gondolom, a legfontosabbat otthonról hoztam. Meg amit eredendően
kap az ember, és nem tudhatja meg soha, hogy miért részesült ebben a
kegyben.
forrás