Akinek

nincs televíziója, annak minden műsor új. Legfőképpen szívhez szóló.

Napok óta nem jelentkeztem, mert... Úgy fogalmaztam meg magamban, hogy a madár szárnyalni szeretne, egyszer felrepül, aztán ismét próbálkozik, de már nem engedik a szárnyai. Így jártam. Munka, időjárás, ketten együtt összefogtak ellenem.

Azért legyen itt egy kedves fotó a mai napra, a netről. Legyen szép hétvégétek!

Kezd beindulni a kert

Találtam a mahónia alatt ibolyákat, a krókusz fotója csak ilyenre sikeredett, 

de reggel még bimbóban volt. A téli jázmin egyre ontja a virágait, imádom. Körbeültettem vele a kertet, normális körülmények közt már korábban hadd hozza a tavasz ígéretét.

A hunyoroknak úgy érzem megtaláltam  a megfelelő helyet, ők jól érzik magukat. Hamarosan a primulákat is költöztetem a társaságukba, s látom bújnak elő a régiek is, féltem, hogy kifagytak, úgy látszik mégsem.

 

S természetesen itt vannak a veszteségek: a téli bangita félig elfagyva, a rozmaring cserjéjét elsöpörte, mögötte a zsálya sorsa kérdéses. Az orbáncfű eldönti még megmarad-e?

S próbáltam a kertben tenni ezt-azt, de erőm némi metszésig engedett. Holnap hidegfront? Tornáztam reggel? Vagy mindkettő?

S megérkezett a madárbarát csomag is. Hátra, a körtéfára akasztottuk az odút, a cinkegolyók zacskóiba tettem kutyaszőrt, legyen bélés is, ha akadna lakó... Ha. Ősszel jobb  lett volna már kirakni. A kosztosaim délelőtt ötösével keringtek az etető körül, pedig nem szeretnék már etetni. Még a szürkebegyet sem zavarta a jelenlétem. Szóval kosztos van, volt, vajon akad-e köztük lakó is?

 

Angyal szállt el fölötte

Egész délután - időnként terpeszkedő és alvó macskával az ölemben- a Mi otthonunk online elérhető cikkeit olvasgattam, kertekről. Itt éppen egy házat mutatnak be, de annyira szívemből valón. Gondoltam megosztom veletek, bár lehet olvastátok annak idején, de akkor is. Csodálatos világba vezet be minket. Engem mindenképpen.

  Angyal szállt el fölötte

Nem lehet igazán tudni, hogy a kert folytatása-e a ház, vagy a háznak a kert, de az biztos, hogy kávézni a galambdúcos kerti lakból az ebédlőbe megyünk. Pedig a gazdag növényzet, a patakok csobogása marasztal. Nem kis meglepetésre azonban benn is burjánzó növényzet fogad, az üvegtetős verandán ömlik be a fény. Előttünk kalitkában hófehér madár, olyan, mintha élne, pedig agyagból készült, mert a ház asszonya nem képes élő madarat bezárni. A félköríves verandát később építették a házhoz, egybenyitva az ebédlővel. Szembetűnő fölötte a tető: fémkeretbe zárt tortaszeletek.

- Borzasztóan egyszerű ám! - követi a tekintetemet vendéglátónk. - Egy lakatos elkészítette vasból az üveg keretét, amibe termoplán üvegeket vágattam. Nem szabad azt hinni, hogy ami jó és szép, az nagyon drága is. Csak utána kell járni, és megtalálható az olcsóbb megoldás.

 

Általában az egész ház arról árulkodik, hogy ha nekem csurran-cseppen a pénz, mindjárt újítok valamit rajta. Egyébként nyolcvan-száz évvel ezelőtt nyaralónak épült, Hieronímy Károly volt az első tulajdonosa, a Tisza-kormány egyik minisztere.

 

Később téliesítették.

 

- Budakesziről költöztem ide a két gyerekemmel, egy többlakásossá alakított régi sváb házból, ahol nagyon kicsi volt a kertem - kezdi a történetet Éva asszony. - A hirdetésemben megírtam, mennyi pénzem van, nehogy valami olyan gyönyörűséget ajánljon valaki, amit ha nem tudok megvenni, ott haljak meg menten infarktusban. A hirdetésre ez az egyetlen válasz érkezett 1991-ben, és egymillió hétszázezer forintért adták. Gondoltam is, hogy itt valami csapda van elásva. De nem. Veresegyházán akkoriban ilyen árakon lehetett házat vásárolni. A lakótér száztíz négyzetméter, az azóta beépített padlástéri szobákkal együtt.

 

A szigeteléssel nekem már nem volt gondom, de a tetőt cserélnem kellett. Kölcsönt vettem föl, amelyből megépítettem a kerámiaműhelyt is és a garázst. A vicc az, hogy egy negyvenöt négyzetméteres házrészből jöttem ide, és azt is nagyon szerettem. Nem éreztem soha szomorúságot amiatt, hogy kicsi a házam. Ez ahhoz viszonyítva nagyon nagy, de jól belakjuk a két gyerekemmel hármasban, s nem érzem, hogy akár csak egy zugával is nem tudnánk mit kezdeni. Emlékszem, amikor először megláttam, nagyon megtetszett az emeleti rész a szép terasszal.
A konyhában, a húszas évekbeli öreg kredencben rozsdamentes mosogató. Fölötte a fehér csempeburkolaton kézzel festett kék ibolyák, s ugyanez a motívum ismétlődik a hűtőszekrény ajtaján. Csakhogy ennek a hűtőnek a modernségét még jobban elrejtették: eszkábáltak köréje farostból egy burkolatot, és a bejárati ajtóval szembeni oldalára nagyon öreg, tükrös törülközőtartót szereltek. Nem csoda, hogy vak a tükre, hisz 1896-ból, a millennium évéből való. Említést érdemel még a szovjet kakukkos óra, ami a legszériásabb darab volt az összes szovjet kakukkos órák közül, s amelyből egyedi darabot varázsoltak.
- Leszedtem a borzalmas készítettem újat. Először papíron rajzoltam meg a két kakukk körvonalait, amint az életfát közrefogva annak gyümölcsét eszegetik, kék színben, a zöld erdő tetején állva. Nem biztos, hogy szakembernek kell ahhoz lenni, hogy az ember átalakítsa a maga ízlésére azt, ami olyan idegen, hogy képtelen elviselni. Úgy fogja szeretni, ahogyan sikeredett, mert a saját munkája. Például kedves szekrénykém lett ez a kis újságtartó, amelyet az öreg kredenc oldalára, annak folytatásaként eszkábáltam össze. Amikor a mosogatónak kivágtam a helyét, leesett néhány jól megmunkálható fadarab. A tálas is az én munkám, a másik falon. Imádom a bútorcsinálást, nem olyan nagy dolog! Régen a parasztemberek is gyönyörű bútorokat készítettek maguknak télen, amikor a határban nem volt munka. Akármennyi pénzem is lenne, biztos, hogy nem vennék szériagarnitúrát a konyhába. Legyen annak egyéni arca! Persze, hogy a csempékbe virágokat égettem, a szakmám révén megadatott, de mindenki másképpen alakíthat a saját képére, az adottságai szerint. Szeretem ezt a századelői nagymamás hangulatot. Azt, amikor kicsit esetlegesek a dolgok, nem olyan kimódoltak. Kicsit gyarlók, kicsit balsarkúak, rajtuk a kéz esendősége... Igazából ezt a hangulatot akartam létrehozni az egész lakásban. Kicsit olyan ez, mintha élne a tárgy, élőlény lenne úgy egyben az egész.
A konyhában sok a látnivaló. Az egyik tálason sorakoznak a régi tájképekkel mintázott porcelán tányérok.
- Angol széria étkészlet, egy antik boltban találtam. A múlt századi metszeteket matricák segítségével nyomatják a mai porcelánokra, szériában, gyári úton. Nagyon becsülöm, hogy ők úgy, ahogy van, ezt fölvállalják. Igenis ragaszkodnak a hagyományaikhoz!
A másik tálason, amit szintén Kun Éva készített, százéves kerámiák: kulacsok, korsók, butykosok, tálak között két imádkozó gipsz angyalka. A tálas fölött a falon üvegre festett Jézus szíve és Mária képek. Jeles képző- és iparművészek otthonában látni ilyen népi giccseket.
- Mit jelentenek számodra ezek az úgynevezett népi giccsek - - kérdezem.
- Ezek a búcsúfia, egykoron olcsó gipsz angyalkák jól illenek a giccsbe hajló, de mégis áhítatot sugárzó, festettüvegképekhez. Tény, hogy van a giccsnek olyanfajta sugárzása, ami már túlmutat magán a giccsen, mert mögötte igazi értékek húzódnak meg. Azoknak az értéke, akik használták a tárgyakat. (És nem azoké, akik pénzért gyártották!) Rárakódott mindegyikre valami jelképes hímpor, amit használóinak szeretete vagy áhítata tett rá. Na, ezt szeretem én. Ahogyan a népköltészetben is vannak látszólagosan túl naiv, vagy bugyuta rímek, vagy túlságosan leegyszerűsített hasonlatok, mégis mélyebb tartalom is van mögöttük, mint amit a felszín mutat. Számomra ezek a tárgyak is ilyen mélyebb tartalmat hordoznak. A felszín giccset mutat, de csak annak, akinek a lelke felszínes.
A ház bejáratától jobbra az előszobából újabb kis belépőn jutunk a fürdőszobába. Csodálatos ékkő, műremek. Az a fajta, aminek a látványától eláll az ember szava. Fél magasságig fehér márvánnyal burkolták és márványtöredékkel mintázták, majd a mennyezettel együtt pompeji vörösre festették. A porcelán mosdókagylót antik szekrénykébe rejtették, szemben a főfalon pedig a dúsgazdag kerámia falikép szintén vendéglátónk arany kezét dicséri: zöldeskék tóban gazdagon nyíló tavirózsák, két szélen két angyallal. Végül is csak megszólalok.
- Ugyebár a fürdő a lakás koronája?
- Igen, mert itt kezdjük a napot, és itt is végezzük. A jó és a rossz angyalt mintáztam itt meg. A rossz, akinek két szarvacskát is formáztam, láthatóan tépi ki a virágot, mellette a másik - mint aki teljesen vétlen, mint aki semmiről semmit nem tehet - , de az ő kezében is ott a kitépett tavirózsa. Pompejiben fogadtam meg, hogy megfestem itthon azt a vöröset, ami olyannyira jellemezte az ókori mediterrán világot. Bár most nagyon nagy divatja van mindennek, ami mediterrán, de a kedvemet ez sem tudta elvenni, mert én mindig is ezt szerettem.
A konyhából balra a nappali nyílik. Nagy, kényelmes, csupa ablak. Még az ablakok fölött is ablak húzódik, színes üvegberakás, természetesen ez is Kun Éva munkája. Négy üveg a négy évszakkal, és a kertben élő madarakkal komponálva: cinkék, feketerigók, galambok és verebek. Ahogy a Nap jár, az nagyjából meg is egyezik a négy üveg helyzetével. Igazán szemrevaló gyönyörűség ebben a szobában (bár nem az egyetlen) a szecessziós szekrény.
- Mestermunka - summázza röviden a ház asszonya. - A nyolcvanas évek elején az Ecseri piacon vettem. Sose felejtem el, amikor megláttam, úgy éreztem, mintha villám csapott volna belém. Egy cigányember árulta, tizennyolcezerre tartotta, de nekem összesen tizenháromezer forintom volt. Nagyon elszánt lettem hirtelen, és küzdöttem érte. Bizonyos, hogy a szecesszió fénykorában készült. Egy szaklapban láttam egy korabeli francia mester bútorait, nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy ez is az ő munkája. Jó példája annak is, amikor a szépségnek fontos a funkciója, amikor az indák és kacsok tartószerkezetté válnak. A szekrényke fölötti képen is angyalok, a bibliai téma: az angyali üdvözlet.
- Mi motiválja ezt az angyalmániát - - kérdezem meg végre, miután lépten nyomon a nyelvemre kívánkozik. - Különben is itt mindenütt azt érzem, hogy az angyal éppen átrepült a szobán, ahogyan a
megnevezhetetlen perceket szokta jellemezni az ember. - Elsős főiskolás voltam, amikor Esztergomban egy művésztelepi munka során találkoztam angyalokat ábrázoló miseruhákkal. Óriási hatással voltak rám. Az angyal igazából lélekszimbólum. Nekem azért tetszik nagyon, mert egy eszmének a megtestesítője, az eszme jelképe, tiszta szellemi lény. A jó angyalok kiváló kötelessége az emberek őrizete. Igen fontos szerepet játszanak a ravennai, kivált pedig a bizánci művészetben, ők vezetik be az üdvözülteket a mennyországba.
- Na és Kun Éva lakásába - teszem még hozzá, és nevetünk, mint a beszélgetés során annyiszor.
- Mondd, sokat kaptál a főiskolán - Annak köszönhető ez az univerzális alkotókedv - Vagy magaddal hoztad nagyapád tanyájáról, Mezőtúr mellől?
- Gondolom, a legfontosabbat otthonról hoztam. Meg amit eredendően kap az ember, és nem tudhatja meg soha, hogy miért részesült ebben a kegyben.
forrás

Egy blogbejegyzésre

Mindig vannak mondatok, -s ha ezeket könyvekből olvassuk, akkor biblioterápiának is mondják- amik szíven ütnek, hatnak ránk, elfújják a gondjainkat avagy gondolkodásra késztetnek. Ma egy blogbejegyzés hozzászólásaként olvastam, s nagyon szíven ütött:

"És a munka...
Hiányzik bizonyos értelemben és nem hiányzik egyáltalán.
Fene tudja.... - nem az értékrendem változott, csupán a szélmalomharcokra nincsen vágyódásom.
Jöjjön a szép, a jó, a kedves, ha lehet."

Lehet az egészet idézni kellett volna, de rám az eleje nem vonatkozik, aktív életem utolsó 30 évét a munka és a létemért(életemért) való küzdelem töltötte ki. Örültem időnként, hogy dolgozni tudok, mert azt kellett, hogy megéljek, a gyerekeimet etethessem, s mert a munkám volt az életem. Hogy a munkakörülmények milyenek voltak, s ezek milyen fájó és rossz emléket idéznek fel máig is, sajnos, ezekről most nem írnék.

Kolléganőm sokszor felemlegeti, hogy csináljam a faluban a könyvtárat, ha a körülmények olyanok lesznek. Ha elmegyek máig könyvtárba a szívem belesajdul. Olvasnivalóm volt az egy év alatt is, míg nem mentem oda, egy másikba, a könyvkiadást követem, de más, ha ott van az ember a polcok közt, válogat, s megszólítják a könyvek. A lényeg a megszólításon van. Az maga a csoda.

Szóval, ha  az ember átáll egy másik életformára, s mások lesznek a céljai nehezen áll vissza egy régi sínre, már csak azért is, mert ha valamit teljes szívből csinált, abba beleadott mindent, az egész embert követelt. Én csak teljes szívből tudok kertészkedni vagy dolgozni, vagy mint évekig csináltam, foglalkozni a ház dolgaival. (A kertészkedés nekem új, tanulandó, ismeretlen világ. Nagyon tanulandó.) Most nyugalom van, béke, s fizikai fáradtság. Viszont a magam uraként, most nem kötelező időre kelni, útra kelni stb., mint ma is, van lehetőségem feküdni, mert a front odavágott.

Napokban sokszor jutottak eszembe az egy évvel ezelőtti napok. A szorongások a műtét miatt, a diétával töltött hetek. A másik szorongásforrás a kitüntetés volt. Nevetséges vagyok? Egy (elkésett, de a szakmai megbecsülés miatt mégis örömmel fogadott) javaslat csak lehetőség, az akkor lesz biztos, ha jelzik. Ez a megjelenés előtt négy nappal történt. Részletezzem? Utazni kellett, megjelenni, annak minden tartozékával együtt.

S a fogadtatása, sokan gratuláltak, ami jólesett, csak  a közvetlen (volt) csoportom tagjai nem. Ha az ember belegondolt meg sem lepődött, hisz csupán a papírformát, önmagukat hozták. Mégis, bizony rosszul esett. A munkahelyen máig nem koccintottunk. Még nem jött el az idő, hogy szívfájdalom nélkül tegyem be oda a lábamat. Az már hab a tortán, hogy két ember kivételével valamilyen módon tartom a kapcsolatot a régi kollégákkal. S ahogy egyikük mondta, nagy kár, hogy amikor ott van az ember valahol nem akkor mondják el a pozitív véleményüket róla. Igen, sok keserűségtől szabadítanák meg.

No, de ! Nézzünk előre, vár a kert, a hennázás. Rámért, már szóltak miatta. A nap is besütött hirtelen az ablakon, hív, vár, buzdít, indulás.

Ui. A hennázás elmaradt, nem tudtam összevakarni magam. Viszont Zsebivel nagyot sétáltunk, a régen látott barátnővel együtt. Mégis szép lett a mai nap! (Tegnap írt bejegyzés, s gondolkodtam egy napot közzétegyem,e? No, most indulok hennázni, remélem bírja a karom:)

Véletlen hozta sorozat

Velük kezdődött, s Borbás Marcsival folytatódott, őutána jött az alábbi beszélgetés. Most, hogy így került egymás alá,  hagytam. Érdekes volt hallgatni ezeket a beszélgetéseket, mert mind másról szólt, de valami mégis összekötötte őket. S csattanóként az utolsó jöjjön, ebben mai világban.

 

 

Valami kedves a mai napra

Madárhangok

Kedvenc lakásaim

 Bár, ezeket a bemutatókat kedvenc házaimként indítottam most egy picike lakást hoztam.  A hangulata fogott meg, hogy egy fiatal nő bevállaltan régi tárgyak közt él. A művészeti alkotások nagyapja munkái. S ahogy mindezekkel ezt a picike teret belakta.

 forrás