Provence-ról másként

Átment a kezemen a könyv,

beleolvastam a hátsó borítóba: "A tizenöt éves Ned Marriner elkíséri fotóművész apját Provence-ba, hogy hat héten át a festői szépségű tájakat járják, képeket készítve egy dekoratív albumhoz." Hazahoztam, hogy elolvassam.

Provence világát ismertem(?) egynémely tengerentúli, ott házat vásárló, s felújító vagy ott letelepedő írásból, könyvből. A felszínes beleolvasás ezt igért. Ebből a táj, mint helyszín jelen van a többi az írói fantázia szülötte:

A könyv fantazy, tehát egy új műfajba sikerült kirándulnom. Időnként bevillantak régi olvasmányok, amik utaltak a hegytetőn, erdőkben megbúvó kelta romokra. Most elutazhattam abba a világba, aminek ezek késői emlékeztetői. S jelen van a provece-i táj: a hegyek, erdők, egy ház, a tengerpart, a fények, az illatok, a napnyugta, napkelte. Jelen, csak kicsit másként. Nem bántam meg. Izgalmas volt a könyv, a történelmi, művészeti kirándulások, némi misztika, ami nem áll távol tőlem, s egy izgalmas szerelmi történet részese lehettem, s ha már ez a bejegyzés címe: kicsit másként.

Pista bácsi

A múltkor az eM csoportban valamiről beszélgetünk, s egyik fiatal, harmincas társnőm mesél egy történetet. Elgondolkodom, s rákérdezek: a Pista bácsi volt az? Igen ő!

Mikor frissen végzett szakemberként a szakmába kerültem volt a megyében egy kolléga. Híres és hirhedt volt. Imádták a gyerekek, a könyvtárban mikor odakerült megnövekedett a beiratkozott olvasók száma. A hivatalos elismerés váratott magára, aztán össze is fogtak ellene, s elmarták. Ahogy ez lenni szokott.... Az, hogy a gyerekek imádták, lelkesen, kórusban köszöntötték, s repítette magával őket a maga csodavilágába, nem számított. Hangos volt, énekelt gitárkísérettel, ez már támadási felület volt ellene, hivatalosan.

Többször meghívtam/meghívtuk a munkahelyemre, fantasztikus napokat töltöttünk együtt. Volt alkalom, hogy négy foglalkozást húzott le egy nap alatt, a végén már óvónőknek a gyerekek minden korosztálya után. Fáradhatatlan volt, lelkes és ügyes. S gyereke százaival ismertette meg találmányát. Ekkor már pedagógusként dolgozott, olyan igazgató keze alatt aki nagyra értékelte őt.

forrás

 Múlt időben írok, pedig köztünk van, s dolgozik most is nyugdíjasként. Nyugdíjas pedagógusként. S összeállított egy diasort, s vetítés közben mesél az életéről. A felmenőkről, a gyermekkorról, a meghatározó iskoláról. Rajzokkal, versekkel kiegészítve. A nézőközönség többnyire idős ember, csak ülnek , s f igyelnek. Én meg teszem helyre a dolgokat, a dolgok eredetét, amiről tudtam, s amiről nem. Ami újdonságként hat, bár nem csodálkozom, Pista bácsitól minden kitelik. Lelkesedése, ötletessége határtalan, ennél már csak embersége nagyobb. Örülök, hogy elmentem, s meghallgattam.

S ezt már csak csendben, s halkan jegyzem meg: mennyire meghatározó a család, s AZ ISKOLA, amely egy életre példát ad, utat mutat, s élményt ad.

Egy konferencia képei

Cseppek

Ősz

A. Dezső Károly: Rejtelmek

Tocsogó, locsogó

saras ősz

csuda színeket ölt.

Zizegő avaron

dideregve megáll

meleget keresőn.

Remegőn, szomorún,

odalép a magány;

zokogó az idő.

Csupa bánat a táj.

Tovabandukoló

szeretők

ködalakja

a semmibe vész.

 

"Ha barna szárnyával beföd az alkony"

Otthon otthon voltam

Olyan az életem akár egy utazó nagyköveté. Alapból két otthon között ingázom, de van még kötelezettségem két másik család felé is. Mióta a fiam beteg lett nálam lakik. Én meg többnyire a házban. Most úgy adódott hogy ő kontrollra ment, ketten maradtunk macskaúrral. Ketten, s előjöttek a régi meghitt hangulatok. A régi és (szabad ) kuckóm az olvasásra, mécses, füstölő, s lábamnál a békésen alvó macska.
Jó volt kicsit elengedni magunkat, csendben olvasgatni, feltenni a kedvelt cd-t (nem zavart be tv) háttérnek. Régen voltak ilyen meghitt perceink, óráink.