Grecsó Krisztián: Lányos apa című könyvéből idéztem. Gyönyörűen ír.
Addig rettegek, s nem teszek semmit magamért, ameddig már késő. Emlékeztek egy korábbi bejegyzésre? Írtam az uram fájdalmairól, hogy nem hajlandó megtenni a lépést az ésszerű orvosi út felé. Mikor már nem bírta tovább a fájdalmat, bement az SBO-ra, onnan átkerült a pulmonológiára, daganat, áttétes. Sugárkezelés előjegyzésen van egy távoli városban. Most ismét beült a birodalmába, s folytatja amit eddig. Pedig hosszú a kert, jó a levegő, minden adott, csak az akarat veszett el valahol félúton. S ha az embernek vannak dolgai, céljai akkor akar. Sok betegségen, műtéten mentem át, igyekeztem nem elhagyni magam. Ott volt két gyerekem, nem is tehettem. Vagy a férfiak ennyire mások?
A könyv véletlenül került elém, igazából hetek óta nálam volt. Egy halálos beteg hölgyről szól, akit élete utolsó heteiben kísér a barátnője. Életről, halálról, gyászról olvashatunk szép és mély gondolatokat,
és Pedro Almadóvar filmet is készített a könyv alapján A szomszéd szoba címmel.
Mellbevágott amit írtál. Nagyon nagyon sajnálom! Szívből kívánok jobbulást, gyógyulást!
VálaszTörlésHa a párod nem akar tenni magáért, te kiteheted a lelked, akkor sem tudsz segíteni. A tehetetlenség meg téged is felőröl.
Az én párom a tiednek az ellenkezője. Bármi legkisebb baja is van, ugrik, megy orvoshoz és betart minden előírást.
Sajnos a férfiak java ilyen... nem megy, ne hogy kiderüljön valami rossz...nagyon sajnálom, amiben vagytok! Valahogy csak rá kell venni, hogy elmenjen megnézetni magát...Nem tudom hogy lehetne rávenni... zsarolással? fogalmam sincs...
VálaszTörlésSehogy nem lehet Vera, ha nem akarja.
TörlésTéged felemészt, hogy tehetlen vagy.. és nézed ahogy szenved...Esetleg más nem tud rá hatni? pl gyereke, testvére, ha rád nem hallgat...
TörlésKöszönöm Orsi. Bízzunk benne. Írtam, elszállt. Nemcsak magukkal szúrnak ki, a társukkal is. Ez már felelőtlenség.
VálaszTörlésJaj ez nagyon rossz volt olvasni, emlékszem mikor írtál róla. Valahol én is ilyen vagyok, nagyon sokáig húzom a dolgokat, az orvost, szerintem ez nem függ attól férfi vagy nőről van szó. Van aki azt hiszi elmúlik magától, van aki fél az orvosi igazságtól, van aki azt gondolja bármi is van jobb ha nem tudja, akkor olyan mintha nem is lenne.....persze mindegyik hülyeség, még is. Remélem a kezelésekkel jó kezekben lesz.
VálaszTörlésÍgy legyen!
TörlésDrága Anikó, sok erőt, kitartást kívánok neked az elkövetkező időszakra, a férjednek meg jobbulást. Azt szokták mondani, hogy az a legrosszabb eset, amikor a beteg feladja. Nem tudjuk, hogy az ő lelkében is mi zajlik, miért döntött így. Egy biztos, hogy mindketten szenvedtek. Szeretettel ölellek!
VálaszTörlésA "biztos" a biztos Margó. Nehéz ez mindenkinek
Törlés