A fotó régi, Ágnesnek ígértem egy bejegyzés ürügyén. Aztán éjszaka beugrott, kellene mellé a vers. S , ha az előrejelzések beválnak a mai már az utolsó őszi napok egyike. No, meg a naptár szerint is! Kinézek az ablakon, a nap süt ezerrel, ködnek nyoma sincs, mintha szeptember lenne. S annyi aktuális van a versben, amit én érzek, napjaim része.
Pilinszky János: Őszi cirkusz
Muzsikaszó az esti réten,falu alól, a fák alatt
szapora dobszó s édes, árva
trombitahang, trombitahang!
A cirkuszos nép muzsikál,
pereg a dobszó és ütemre
forog-forog és körbe jár
a lomha bölcs, a barna medve.
Elől a roppant medve és
a táncoló bohóc utána,
bohóc után a kisfia,
aztán a hold, a hold parázsa.
Arcába tűz a telehold,
s a kisfiú az égre bámul.
Elől a roppant medve és
a bohóc kisfia leghátul.
Röpülnek a kicsi lovak,
a szénfeketék, hófehérek!
Táncolnak a puha füvön,
szelíd, szép füvein a rétnek.
Röpülnek a kicsi lovak!
De két eperfa közt a légben,
még náluknál is szebb talán,
libegő tündér a kötélen,
megemeli az esti szél,
az a kis táncoslány a legszebb!
Már ott jár a fák sudarán,
és feljebb, és mindegyre feljebb,
a fák csucsára ér, s nevet,
a fák csucsára lép, és onnan
többé már vissza se talál,
csak eltünik a teleholdban.
forrás
