Oldalak

2019. szeptember 13., péntek

Leültem némileg,

ha ismeritek ezt a kifejezést. Egyszerűen annyi a jönni-menni való, intézés, az elmaradt kerti munkák. Minden este negyed kilenc körül eldőlök, mint a zsák, hogy aztán az éjszaka közepén felébredve ne tudjak majd visszaaludni.

Jó lenne pár napra elutazni valahova, s ott csak lenni, pihenni, máshol lenni. Szegény Zsebi, vele való sétára, még labdadobálásra sem marad erőm. Tudom lesz ez majd jobb is, most ez van. Szóval a lényeg, a blogolás is elmarad. Képzeljétek még nem is nagyon fotózgatok. Az pedig már a világ vége. Igaz a kert is  húzódik be, amik majd bontakoznak  most kezdenek virágozni. A menyasszonyaim, már alig várom.


 Vágre elészült az uam által avizes edények tárolója. A szép kert mögött, hoy is mondjam érdekesen votak tárolva. Azért lenne még mit így rendbevágni.

Ez dupla pókháló volt, emeletes, mire fordultam a fényképezőért, a nap is fordult, a cseppek már nem mutatták magukat. A fotózás, már annyiszor beigazolódott a pillanatok művészete.

 




4 megjegyzés:

  1. Sokszor van úgy, hogy feltornyosulnak a teendők. Aztán szép lassan helyrerázódik minden, utána meg az jó érzés.
    Mennyi szépség van még mindig a kertedben!! és még jó ideig meg is marad. Örülgessél neki :) az a víztároló pad meg jól van úgy, majd lesz jobb megoldása, nem mehet minden egyszerre :)

    VálaszTörlés
  2. Nem is azzal van a gond, hanem a masik oldalon...már a paddal. A kert jó, örömet ad, jó benne megpihenni is.

    VálaszTörlés
  3. Azért nem rosszak azok a pókhálós fotók ! A másodikon még egy "áldozat" is látszik.

    VálaszTörlés