Oldalak

2019. július 19., péntek

Amikor macskaúrfi kifog az emberen

Macskaúri csatában járt, s hadi sérülésekkel tért meg. Már két hete, s két hete kínlódunk vele. Ma reggel befogtuk volna, de nem tudtuk betuszkolni a macskahordozóba. Ilyen még nem volt. Szembeszállt velem, s harci eszközeit, értsd karmok is igénybe vette. Úgyhogy várjuk az estét, mert kioktatott az állatorvos mit tegyünk, hogy cselezzük ki. (Igaza volt tavaly, miskároltatni kellett volna, nem úszna most a fél pofája gennyben, stb. A többi részletre nem térnék ki, nem szívderítő.)

Délelőtt áskálódtam, -tunk, jó, jó, tudom nem volt eső, kemény a föld, de a helyzet így hozta. Viszont az a rész most rendben van. Szép lett, érvényesülnek a növények. Mondanom sem kell, fekszem, megszólalni alig tudok. (Majd le is fotózom, egyik kedvenc így megmutathatja magát. Erre írtam, ember tervez, időjárás, azaz a  szomszédból átfolyó csapadék végez, s elszabadul a kert.)

Holnap csinálja az asztalos a kapunkat, holnap jönnek autóval növényekért, amik feleslegesek, s valakinél jó helyük lenne. Annyira sajnálom eldobálni a túlszaporulatot. Tehát minden összejön. Ez lesz.



 
 Bontakozó részlet, közben a csigák áttervezték...


 A bebitorló... annyira szeretem, oly sokáig virágzik, s mutatós is. Csak éppen nem fotózható.




 A felső a fűszerkert, még visszametszés előtt, az alsó a kert egy része. Már a gyümölcsösé, ahol messziről az egyik terméketlennek látott almafa tetején felfedeztem 3 almát. Mióta itt élünk áll a kertben, még sosem volt rajta gyümölcs. (Amúgy a diófánkról mogyoró hullik!!! Gondolom mókus járhatott rajta.)


 
 Sudárzsálya pompában.

 Ők, a kis egyszerűek is most a nagy kedvenceim. Törpemenyecskeszem gólyaorral.


S befejezésül ismét a nyári orgona a napfényvirággal. Vagy igazából mi is a neve?

6 megjegyzés:

  1. Mi is a neve? kérdezed az utolsó fotónál, talán nem is lényeges sokszor, bár azért néha jó lenne tudni egy-egy virág nevét :) én úgy is gyönyörködök bennük, ha fogalmam sincs mi az :))
    Arra gondoltam, innen már "lefelé" cseng a virágzási időszak, már valahogy kicsit kopaszabbak, kopottabbak, bár némelyik meg most lesz teljében. Jól van az így, minden napra/hétre/hóra jut azért valami szépség.

    VálaszTörlés
  2. Ez a jó a folyamatos szépség. Néha van egy-két nap szünet, aztán rákapcsolnak.

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű a kerted! Csodálatosan beállt és az a színkavalkád! Irigykedem (jó értelemben véve).
    A nyári orgona csodás! Gondolom, hogy van pillangód is bőven rajta. Most ez enyémek is szépségesek.
    A sudárzsályát nem ismertem, de ilyet szereznem kell majd a színe miatt.
    A 7. képen mi az a fehér virágú cserje? Valamilyen bugás hortenzia lenne? Nagyon mutatós!
    Öröm ebben a kertben dolgozni is, hát még pihengetni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Mancoka, igen, bugás hortenzia. A másik mögötte volt, átültettem, s ez így egyedül jobban hozza magát. Munka van bőven, meg meleg is, front is...

      Törlés
  4. Többször jut eszembe a képeidet látva, hogy ez egy mini botanikus kert. Megszámoltad-e hányféle virágod van ? Rengeteg...És én nagyon szeretem az efféle "rendezetlenséget" - még akkor is, ha tudom tervezve lett nyilván, mit, hová ültetsz.
    Szép, na...
    A macska: volt egy eset, amikor én is csak valami vastag, kőműveskesztyűben (vagy miben) bírtam betenni a kosárba - annyira tiltakozott - de azért győztem. Az ő érdeke volt, még ha nem is értette...

    VálaszTörlés
  5. Most öblögetem neki a teával, holnap lesz orvos du. rendel. Volt már kandúrunk, aki szintén nem engedte megfogni magát. Azért még próbálkozom, holnap.

    VálaszTörlés