Kamcsi

Személyiség. Neve van. Kezdetben csak hercegnőként emlegettük (mert voltam olyan balga, hogy hagytam magam rábeszélni  a kertészeti árudában, hogy megvegyem őt), mert tanulmányozva az ápolási feladatait, láttam itt nagyon kényes jószággal van dolgunk, oda kell figyelni. Ebben nem is volt hiány, egyet tévedtem, a javaslat ellenére nem metszettem őt vissza. Viszont átvészelte a forró nyarat, s jött a tél. Akkor már betéve tudtam a japán kaméliák telelési szokásait, s nagyot gondolva kint hagytuk a nagy mínuszokig. Kapott egy nagy edényt, a két fal közt kitömtük diólevéllel, a tetejére is ezt szórtam.

Aztán a nagy mínuszokkor, bekerült a faházba. Ez inkább a széltől védte, még egy fedőréteget raktam rá újságpappírból, kicsit dobozokkal kerítettem még jobban körbe. (Szegény ember vízzel főz.) S imádtam, s beszéltem hozzá és simogattam minden adandó alkalommal, hogy tudja, érezze, szeretjük és vele vagyunk. Átvészeltük a telet. A múltkor a csalóka tavaszban kitettem ismét, megázott, az alsó levelek barnulni kezdtek. Kétségbeestem. Az esők ellen vissza a faházba. Nézem az időjárás előrejelzést, azt hiszem lassan kibonthatom a téli csomagolásból, kitehetem. Ha ázik is, most már átfolyik rajta majd a víz. Amúgy sok bimbó van rajta, alig várom a kibomlásukat.

Nektek van hasonló tapasztalatotok japán kaméliával?