Sokszor elgondolkodom, vajon

úri huncutság-e a mindennapos torna? Amikor tüdőembóliám volt, s fizikailag és lelkileg azöt tibeti jógagyakorlat  húzott ki a bajból. Igen ám, amikor az ember fizikailag helyén van nincs is gond. Viszont, ha reggel mozdulni sem tudsz, a vállad fáj, a karod alig tudod a forgáshoz felemelni, akkor mi van?

Ha a kertben dolgozom, akkor estére már megoldott a tornám, azaz semmi fizikai tehetségem hozzá. Pedig a neurológus csak napi kétszer 5 percet mondott, ha nem bírom, akkor legalább beosztva egy annyit próbáljak. Amúgy teljesen igaza van, ha rendszeresen, ha csak napi öt percet tornázom az már beolajozza, bemozgatja a tagjaimat. Ha csak napi öt percet...

Popper Péter a Belső utak könyvében mindenkinek javasol napi félórát, vagy csak nőknek?  Ami csak a tiéd, amikor elhúzódol, amikor megfelelő körülményeket teremtesz magadnak, a magadé vagy: olvasol, meditálsz, olyannal foglalkozol ami neked kedves, neked jó, neked használ, téged tölt fel. Van olyan öt perced? Vagy magadnak kell megteremtened!

(Az már csak hab a tortán, ha estig dolgozom, néha már nyolckor, fél kilenckor elalszom, kidőlök, ki gondol ilyen kor egy kis  tornára, pedig érzem tudom nagyon használ. )