Tovatűnt

Ha képes vagy tökéletesen belemerülni a feledésbe, az újdonság varázsa sosem szűnik meg hatással lenni rád. Akárhányszor nézel meg valamit, egyszer fogod látni, mindig először, s mindig utoljára.

Faludi Ádám

Mit jelent, hogy tovatűnt? Úgy tűnt tova, mint a látott kép, amit az ember menet közben maga mögött hagy, de továbbra is ott van valahol, s várja, hogy más is megpillantsa?  Vagy lehet, hogy az idő inkább eltünteti maga mögött a nyomokat, szétporlasztja a múltat, s visszavonhatatlanul megsemmisíti.

Olga Tokarczuk

Vajon miért kerültek egymás mellé a fotó és ezek a gondolatok? S miért éppen ezek a gondolatok? Miért fognak, miért ragadtak magukkal, hogy kimásoljam, s őrizzem őket? Miért?

Alkonyi fények

Az unokám aurás fotójánál emlegettem ezt a fotót. Most mintegy véletlenül került elő. Talán érzékelhető rajta a napnyugta e ritka arany ragyogása.

A házról

"Eszembe jut Bachelard könyve, A tér poétikája. … Úgy ír a házról, mint az emberi lélek elemzésének eszközéről. Visszaemlékszünk szobákra, amelyekben laktunk, s ez segít abban, hogy belakjuk önmagunkat. Nagyrészt egyet értek abban, amit a házakról mond. Írja, hogy milyen furcsán „suhan” a napfény, amint bekúszik a szobába, ahol az ember éppen egyedül van…. A ház elsősorban a  benne álmodót védelmezi; a házak, amelyek fontosak nekünk, biztosítják, hogy nyugodtan aludjunk a falaik között. A vendégeink, akik egy-két éjszakát töltenek nálunk, azzal köszöntenek az első reggel, hogy elmesélik, mit álmodtak. Általában a gyermekkorukról álmodnak, apás-anyás álmokat mesélnek: „Ültünk a kocsiban, apám vezetett, de valahogy mégis annyi idős voltam, mint most, pedig apám meghalt, amikor tizenkét éves voltam. Túl gyorsan hajtott…”

Vendégeink nagyokat alszanak, mint mi, amikor megjövünk. Ez az egyetlen hely, ahol képes vagyok reggel kilenckor is szundítani egyet. Lehet, hogy ez az, amit Bachelard „mély álom élményéből fakadó nyugalomnak” nevez?

A ház képzete bennem mindig nagyon ősi képekhez kapcsolódott. Bachelardtól megtanultam, hogy azok a házak, amelyek nagy hatással vannak ránk, visszaviszik a lelkünket a legelső házhoz. Én ezt úgy értelmezem, hogy a legelső ház jelenti az „én” legkorábbi élményét is. Különben is a délieknek van egy eddig felfedezetlen génjük, amely azért a meggyőződésükért felelős, hogy a hely maga a sors. Ahol vagy, az vagy. Minél közelebb állszívedhez egy hely, minél mélyebben van benned, annál jobban összefonódik vele az identitásod, az egész lényed. Az ember sohasem véletlenszerűen választ ki egy helyet – a hely, amelyet választ magának, elárulja mi az, mire valóban vágyik."

Frances Mayes Napsütötte Toszkána c. könyvéből idéztem. Most olvasom harmadszor a könyveit, s idén megjelent az újabb könyv is a toszkánai házról, birtokról, az itteni életről és élményeikről. Mindennapok Toszkánaban. Sajnos ehhez még nem jutottam hozzá, de nagyon várom!

Egy fogas története

Anita blogjából jött az ötlet.A blog címe: Inspirációk. Hűek lettünk a címhez, követtük az ötletet, s megvalósítottuk magyar módra. A faházban találtunk, örököltünk egy ládát, némi asztalos igazítással használhatóvá lett. Azért a toldalék festése tudom nem ártana, de így is használható. A sütőlapát szintén faház "lakója" volt. Ferde, s ez lett a pikantériája. Nem simul a  falra, van tere, így a ráakasztott kabátoknak is van helye. Gondolkodom mögé egy szövött szőnyegen, gyapjú falvédőn- meglátjuk. S azóta már alatta van a Térj be hozzánk! tábla.

Fényjáték

A múlt heti hatalmas vihar után unokám ismét tiszteletét tette Zsebi kutyánál, megfordult, indult vissza, s ahogy ránéztem mintha aura nőtt volna a feje körül. Rohantam a fényképezőgépért, ilyen ritka pillanatot nem szabad elszalasztani. Egyszer, ősszel késő délután néztem ki a munkahelyem ablakán, akkor vonta be a fákat a nyugvó Nap szinte arany fénnyel. Az is ritka csoda volt, mire a munkahelyi gépet előkerítettem halványult. Megtanultam, legyen az embernél mindig fényképezőgép, mert e pillanatok tényleg pillanatok, s már fordulnak is a fények, s az ember elhalasztja a lehetőségeket.

Macskaúrfi

Lehet inkább Macskaúrnak kellene titulálnom, már csak kora révén is, augusztus 20-a éjszakáján fordult naptár szerinti 12. életévébe, macskául pedig az ötvenesek táborát gyarapítja, ha az utóbbi napok  egyik olvasmányára jól emlékszem.

Amúgy két napja, mivel kaptam fuvart összekaptam Miskát is utaztunk az állatorvoshoz, a legtávolabbihoz, akit ismerek. Ő azt hitte azért megyek, mert  volt kolléganőm nála dolgozott, én győzködtem inkább Őhozzá jöttünk!

Vért vett a macstól, én veseelégtelenségre gyanakodtam a rengeteg ívás és vizelés miatt, ő inkább a májára. Majd a laboreredményei után többet tudunk....  Fogyott, alig eszik, de ebben az időben nem is csoda, bár a fogyás azért ennél több, az is igaz ekkora állatnál nehezen venni észre. Az utolsó "csepp" az volt, amikor sétáltatása közben megjegyezte egy idős néni milyen sovány, no ekkor pánikoltam be. (S az is az igazság része, hogy hasonló tünetekkel tavaly elvittem orvoshoz, akkor is nyáron. Ránézésre az akkori állatorvos leukémiát diagnosztizált. A mostanink télen vérvizsgálattal cáfolta, gyakorlatilag mindene negatív lett akkor....)

Ha megjön az eredmény többet tudunk.

Nagyanyám kávédarálója

Ha jobban megnézzük a tárgyakat, csukott szemmel, hogy ne vezessen félre minket a látszat, amit maguk körül keltenek, ha megkockáztatunk egy kis bizalmatlankodást, legalább egy pillanatra megláthatjuk valódi arcukat.

A tárgyak egy más valóságba merült létezések, ahol nincs idő és mozgás.  Csak a felszínüket látjuk. A többi rész, amely valahova máshova merült, határozza meg minden anyagi dolog jelentését és értelmét. Például a kávédarálóét.

A daráló olyan anyagdarab, amelyet áthat az őrlés ideája.

A darálók őrölnek, és ezért léteznek. De senki sem tudja mit jelent általában a daráló. Senki sem tudja mit jelent általában minden. Talán az átváltozás valamilyen egyetemes alaptörvényének egy szilánkja a daráló; egy törvénynek, amely nélkül nem boldogulna a világ, vagy egészen más lenne. Talán a kávédarálók a valóság tengelyei, amely körül forog és kibomlik az egész, talán a világ számára fontosabbak, mint az ember számára.

Olga Tokarczuk

s az ő könyve:  Őskor és más idők. A könyv csodaszép, akinek ajánlottam megköszönte nekem. A könyv gondolatai, a nálam lévő daráló, amit nagyanyámtól örököltem, találkoztak.

Falunap - augusztus 20.

Ha nem lenne Baratella... (aki blogjában olyan lelkesen tudósít falunapokról, hogy megirigyeltem, vagy helyesebben kedvet kaptam tőle), akkor én sem mentem volna falunapra, báááár a népeket akkor is elvittük volna, már a kicsiket. A műsorról már mutattam fotókat, az ugrálóvár lemaradt, pedig lényeges volt...!!!

 

Aztán az este a szülőké lett, akik délután már két faluval arrébb leuszták a vihar okozta kimaradást, és próbálták túltenni magukat az előző napi vihar okozta káron. A strandon a szél felkapta az egyik trambulint, három autót rongált meg. Köztük az övékét is. Szép emlék a kirándulásról! Két év után eljönnek hozzánk, akkor is így járnak.

Olvasó gyermekek

 Ez éppen felnőtt könyv, a nagymama olvasta. Fergeteges a humora! És Szücs Édua illusztrálta!!! Egyszer csak a nagyobbikat látom teljesen elmerülve a könyvben, éppen az illusztrációkat nézegette.

 Azért a gyermekkönyveknek is sikere volt.

A három kismalac könyvben és "színházban" a falunapon:

és kimerülten hazafelé indulva:

Vendégek

 

Az este 11 órai bábszínház 

 Rebeka

Zsebinézőben, mert mi is lehetne a legnagyobb szenzáció???

Utazások Magyarországon

A címet kölcsönvettem, de némi, több évszázadnyi ugrással aktuális. Elindultam városomból az elmúlt pénteken, kinéztem egy olyan vonatot, hogy csak egyszer kelljen átszállnom. Amúgy min. kettő lenne az átszállás, míg Komárom megyében élő családomhoz érek. Vonat indul, IC kocsik, ablakok lezárva, de aztán a kalauz kulcsával kinyitogatta őket. Kellett is, mert  erősen meleg volt. Aztán a második vasúti csomóponton elfogytak az utasok, egy hölgy érkezett a kocsimba, amúgy egyedül lettem volna. Aztán újabb csomópont, újabb!! utasok, egy hölgy vad telefonálásban, kapja magát, csomagjait összeszedi, s vágtában ugrik le a vonatról. Közben férjem Tatabányáról telefonál, bemondták, ott az állomáson, hogy  Komáromban vonatpótló autóbuszokra szállítanak át minket. Érdekes, minket nem tájékoztattak. Vagy a vonaton én nem hallottam volna? Vonat indul, kalauz érkezik, s már!!! megtudjuk hivatalosan is Komáromban átszállunk buszokra. Utastárs egy órája jött vonattal Komáromból két kisgyermekkel Győrbe, okról semmit nem tud.

Komárom: közben a magányos hölggyel szóba elegyedtünk, s kiderült egy helyre utazunk. Legalább már ketten együtt vagyunk a  bajban. Vonatról le, buszra fel, jó sokan, több mint sokan, a többek állnak mint a heringek. A ránk, azaz a tömegre váró buszok száma kettő. Idő telik, nem indulunk, egyszer csak leszállítanak minket a buszról. Tömeg indul, előre, mert hogy hova nem tudni, megyünk a sokadalom után. (Kiderül, sokan merre mentek, mert Tatabányán férjem látta, hogy  az érkező-kiinduló Railjet gyorsvonaton még a lépcsőkön is lógtak. Ó, emlékezetes hatvanas-hetvenes évek, balatoni utazások...)

Egy kalauztól érdeklődni próbálunk: melyik vonatra is szálljunk Budapest felé? Ő semmit nem tud.... Elő  a paraszti logikával, amelyik mozdony Bp. felé áll, arra a vonatra szállunk fel. Úgy látom, többen is hasonló módon gondolkodnak. Közben a hangosbemondó is megerősít ebben minket, a vonat azonnal, értsd kb. negyedóra múlva indul. A hölggyel kölcsönös szimpátia szövődik köztünk, kiderül egy a családunk városa, minket már rég másfelé vetett a sors, s éppen jelenlegi városom környékén, a falvakban próbált albérletet keresni, mert  ő hiszi, tudja,ott a helye, a jövője.

Tatabányán már barátságban, telefonszámot cserélve  szállunk át férjemhez, aki egy darabig visz minket, s oda már autóval is érte jöhetnek. Egy órával késik az érkezésünk, ha nincs az autós szállítás, bizony kettő lett volna belőle. No, de minden jó, ha vége jó.

S mi történt Komáromban? Erre való az internet, a televízió, a rádiós híradások, s az ezeket követő családtagok, hogy képben lehessünk. Azt már csak csendben kérdem, mi lett volna velünk ezen tájékoztatások nélkül?

A fotók érzékeltetik az ácsorgást, a tájékozódást, a MI vonatunkból fotóztam, sajnos csak későn jutott eszembe... Sajnos.

Utak

Látogatóba érkeztem, falunap volt. Az un. ősparkot is ennek a tiszteletére újították fel. Ismét a dilemmám: amikor nem volt kitisztítva a lehulló, lehajló ágak, a sűrű növényzet fantasztikus hangulatot adott, főleg késődélutánon szép fotók készültek itt. Most szép, rendezett, steril. Azért így is van hangulata. Valamikor a falu földesurának volt itt háza, mellette gazdasági épületek -  mára romjai. A házat a múlt rendszerben átalakítgatták, nem előnyére, maradjunk ennyiben. Önkormányzat, kultúrház, orvosi rendelő, minden van itt, ahogy szokásos volt - egy időben. Most a környezete legalább szép lett, s az idelátogató fürdővendégek kedvükre sétálgathatnak, olvasgathatnak, beszélgethetnek a padokon. Ez tényleg hiányzott innen és eddig.

Variációk gólyára

Öreg ember, nem vénember

Aranyos kis történet, el kell mesélnem. Tegnap a barátnőmhöz utaztam be busszal a városba. Ülök a helyemen, amikor is valaki kinyitotta a mellettem lévő ablakot. Rögtön megdicsértem, hogy ez a lehető legjobb ötlet volt. Nos az "emberem" rögtön vérszemet kapott, s udvarolni kezdett nekem. Azért biztos, ami biztos hamar megnézte a kezeimet van-e gyűrűm, már karikagyűrűm, aztán látva bal gyűrűs ujjamon lévőt, konstalálta: foglalt vagyok. (Megjegyzem ez egy réz, kör alakú, de nem záródó, jelekkel ellátott gyűrű. Minden esetre jelzett neki.) A legnagyobb sajnálatára, mert milyen nehéz ismerkedni, én meg milyen kedvére való lettem volna, stb.. Megjegyzem erősen hatvanas lehetett az úr. Azért mellette szól, hogy nem volt erőszakos, csak tényleg kereste a lehetőséget. Én meg magamban gondoltam: olvastam még szingliként mindenféle társkeresős könyveket, ismerkedési lehetőségeket felsorolókat, nekem ezek valahogy sohasem jöttek be. Eddig, hát nem "vénségemre" jött volna össze? Aztán én ajánlgattam neki ezeket- vigasztalásképpen.(Mert a  könyvtáros, a buszon is csak könyvtáros....) Megfogadja? Ez már az ő dolga. Én elköszöntem, leszálltam a buszról, aztán mosolygós hangulatban telt tovább a nap, mert ugyebár az ötvenes és "ifjú" asszony sem vénasszony.