Fényjáték

A múlt heti hatalmas vihar után unokám ismét tiszteletét tette Zsebi kutyánál, megfordult, indult vissza, s ahogy ránéztem mintha aura nőtt volna a feje körül. Rohantam a fényképezőgépért, ilyen ritka pillanatot nem szabad elszalasztani. Egyszer, ősszel késő délután néztem ki a munkahelyem ablakán, akkor vonta be a fákat a nyugvó Nap szinte arany fénnyel. Az is ritka csoda volt, mire a munkahelyi gépet előkerítettem halványult. Megtanultam, legyen az embernél mindig fényképezőgép, mert e pillanatok tényleg pillanatok, s már fordulnak is a fények, s az ember elhalasztja a lehetőségeket.