Oldalak

2014. április 4., péntek

(Paraszt)Házak 2.


" Egy embernek való, jó ház, maga a beteljesült csoda. A ház, főleg az ilyen falura néző „úri tanya”, a természetben van. Része, egy darabja a természetnek. S a ház lelke maga az ember… Ember nélkül a ház lassan pusztul, és meghal. Lehet, talán még szerencsésebb megfogalmazás, s jobban körülírja a valóságot, hogy lelket lehel az élettelen falakba, a bútorokba, s mindenbe, amit használ. Azzal, ahogy benne él, főz, mos, takarít, tisztálkodik, rendben tartja, óvja, s ha arra van szükség, javítgatja, szóval egész ottlakásával valamiféle rend és harmónia szerint cselekszik. Úgy igyekszik egyensúlyban tartani a házat a körülötte lévő természettel, hogy ez őt és a házat minél több jóérzéssel töltse el. Persze, ez utóbbit tényleg embere válogatja. A csattogó fóliadarabokkal díszes és szalmatörmelékkel elegyes széjjelséget látva, ritka országjárásaim közben, s néhány nagyon lepusztult házra nézve, felvetődik: lehet, tényleg jobb volna, ha a házak választhatnának maguknak való embert. Nem tudni… Nekünk talán sikerült. És a háznak is. Persze csak akkor, ha utánunk is meghagyják olyannak, amilyen még sokáig lehet: a múlt egy jól konzervált pillanatának, ami olyan, mint egy jó fotó"
 
 „Visszatekintve az időben, az első percre gondol… Amint beléptek a napsugaras kiskapun, s egymásra néztek a feleségével. Vágyakozást és lelkesedést látott a szemeiben, mint régen, a fészekrakó években. Mintha mindig is vártak volna erre a pillanatra, s tudta, győzködnie nem kell. Dobogó szívvel léptek be a vastag falak közé. A ház ablakain ömlött befelé a tavaszi napfény, odabenn csend volt és béke, ahogy leültek. Tétova gondolataikat, s a végső döntés előtti kétségeket elnyomta az a nyugalom, amely meleg takaróként telepedett rájuk, s amitől úgy érezték, soha nem is éltek másutt, csak itt.
Befogadta őket a ház, s ők rátaláltak a házra. Mint a remeterák, ki páncél nélküli védtelen testét csak annyi időre tárja a hatalmas víz veszélyeinek szívdobogva, amíg gyorsan átköltözik abba a csigaházba, amely épp jó rá. A sajátjába, ami rátalált, s amit kiválasztott.”
„Ezt a fajta boldogságot pénzen nem lehet megszerezni. Mert nincs „annyi” pénz, amelyen meg lehetne venni a madárdalt, s a nagy diófát, ami az élő múlt, jelen, s jövő… Az öreg akácokat..., meg a vaskeménységű, hatalmas szilfát, „aki” úgy áll a ház előtt rendületlenül, mint sötétbozontú, subába burkolózott szálas betyár, aki fokosára támaszkodva fenyegető árnyékával a bentalvókra vigyáz. Tudja, hogy mindez túl fogja őt élni, s hogy nincs már annyi ideje, hogy akkorának lássa
a kert sarkában sarjadzott kis diófát, mint amelyiket az imént megcsodált - de nem bánja. Szeretettel néz rá, és elhatározza, hintát akaszt majd vastag oldalsó ágára az unokáknak, hogy kedvükre játszhassanak. ők majd láthatják, mint válik óriássá a kis facsemete, s megszeretik majd a házat.
És a ház is befogadja őket, mert - talán attól, hogy mindig jó emberek éltek benne… - sugárzik belőle a szeretet.” Farkas Csamangó Zoltán



 
 
 





7 megjegyzés:

  1. Nagyon jókat hozol, úgyis tudod. Gondoltam rád Döbröntén...

    VálaszTörlés
  2. Wow, régen láttam és olvastam ilyen szépet és jót!

    VálaszTörlés
  3. Az olvasott is, es a fotok is lenyugoztek...azt hozzatennem, bar lehet csak en erzem igy, haz nelkul az ember is meghal lassan..

    VálaszTörlés
  4. Ház nélkül, szívbéli élettér nélkül meghal, amúgy lakik, van.

    VálaszTörlés
  5. Szépek a fotók és hangulatosak. Nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
  6. Micsoda szép!

    Ha találnék magamnak egy szépet....
    Mozdulóban vagyunk.
    Lányomék költöznek a nyáron, s szeretnék a közelükben valahol egy biztos pontot, Budaörs legyen elérhető tömegközlekedéssel kb egy óra alatt. Ki tudja, lehet, hogy meglelem...

    VálaszTörlés
  7. A Vértesben nincs? Volt parasztházas hirdetési oldal is annak idején.Ingatlanbazáron nézz körül. Vagy lemenni falvakba,házakon táblák. Mikor már lemondtunk róla akkor leltük meg a miénket.

    VálaszTörlés