Oldalak

2018. június 11., hétfő

Az elmúlás angyala

ő eredetileg. Apámé volt, találta, féltett kincse volt.
Nyaralóhelyén boltból hazafelé sétálva a mező mentén egy csomagra figyelt fel. Abban volt, valószínű templomi dísz lehetett, látni a letörés helyét. Eltörtek a kezei is, egy csonkaangyal. Apám hitt elrendelésekben, őrizte tehát.

Az utolsó nyarán rendezkedtem nála, lazán rákérdeztem nekem adja-e? Valahogy nem volt a helyén az angyal. Ő már tudta, sejtette, hogy nem sokáig lesz már köztünk, nekem adta. Okát persze nem közölte velem. Utólag raktam össze azt, ami akkor furcsa volt. Most én őrzöm. Volt vele egy fotósorozatom, ott a nyaralóhelyen készült, a régi gépemen biztosan megtalálnám, ha keresném. A legeslegrégebbin. Innen jött a virágos fotósorozat ötlete. S mert az angyal velem van, itt van velem apám is. Nagyon hiányzik.

Angyalok járnak távoli földrészen is, oda küldöm ezt a verset. Szeretettel.





Sárközy György: Hajnali tájon

Homlokomra könnyü galambok
Szálltak, ajkamra sulytalan pillék,
S elpihentek bennem a vergődő harangok.

Magam vagyok, - de valaki áll mögöttem,
Szólitom: nem felel - hallgatom: nem szól.
Velem volt már, mikor zuhanva közétek jöttem.

Most nyitják kelyhüket az ébredő virágok,
Hajnalika és liliom,
Az illatot ki foghatja el, amely belengi a világot?

Magam vagyok, - de valaki áll mögöttem,
Örök barát, aki angyalarcát
Elfátyolozta liliomkék ködökben.

Oly messze látok a hajnali tájon, -
Lomb rezdül - hegy tolul - csillag remeg -
Behunyom a szemem, hogy a végtelenség ne fájjon.

Magam vagyok, - de valaki áll mögöttem,
Befogja a szemem, hogy a végtelenség ne fájjon,
S velem lesz, ha majd a hajnali tájon
Homlokom galambja a magasba visszaröppen.

 

A sok eső szépsége és árnyoldala

Napok óta kötözök, főleg kokárdákat -mert körbeveszik a Zsebi kertet- a kerítéshez. Mellette ritkítok, főleg borzaskatákat, meg ami túlhaladta önmaga helyét, nagyságát, stb. A fővonalak viszont azok.

Kecskemétről hoztam vagy 250 km-en keresztül, buszokon a cserjés pimpót. Régóta vágytam rá, ott leltem rá a piacon. Nem is értem, ott mindig találok valami növényt. Kérdezte is az uram a telefonban, hogy hány növényt vettem? Csak ezt az egyet. Öt nap után ma ültettük el.

 

  


 

  
A rózsák a kétszeri jégverést a leander gondolom a sok vizet  sínyli

 
Harangvirág, már annyira vártam, hogy nyíljon.

 A ház hosszán és a kertben



 
 itt a pillangók engedték el magukat belepve s rátornyosulva mindenre

 


 Amikor a kicsi virág=napfényvirág túlnő a nyári orgona bokrán, hiába sok az eső...


 
 kokárdák tobzódása, sokakat már felkötöttem, hogy ne dőljenek szét

 
 




 
   nem tudom mennyire látni az illatos zsálya térfoglalását


az oly várt iszalagvirágzás
és nyílni kezdenek a liliomok


 

2018. június 9., szombat

Csak úgy (Nosztalgiából)



Dalszöveg

hogy a parizert vastagra szelte
és azt be vékony papírba
mi meg az autókba néztük hogy
mennyi van beleírva

akkor a parkolóban
még egyes golfok álltak
és hogyha néha megvertelek
azt mondtad szólsz az apádnak

én meg hogy úgyse ér utol
hívjad mer' akkora a hasa
hogy a fürdőben esténként
a kezével nézi meg hogy
megvan-e még a fasza

én ma már azt sem hiszem el amit
látok a saját szememmel
és hogyha nekem sehogy se megy
akkor legalább te menj el
és hogyha nekem sehogy se megy...

nem nagyon érek többet mint
amennyit kinézel belőlem
de mondok ha valami ordító
igazságot vársz most te tőlem

hímezz szerelmet minden
falvédő aljára
mert aki csak egyszer elereszti
az többet meg nem találja

van úgy hogy nagy bánat
van úgy hogy nagy tréfa
ha nem is mindig ezért
de egész jó volt néha

mint az anyám úgy ölelsz
mint apád úgy becézlek
ugyanolyan térképpel én is
pont ugyanoda érek

ugyanolyan térképpel én is...
odaérek.

--

úgy vetem papírra hogy
nem sarjad semmi belőle
nagy sárga kombájnba ülsz
hogy azzal indulj a mezőre

de mondod ott nem lesz semmi
de mondom ott csak üresség van
legfeljebb néhány éhes kis állat
turkál otthagyott szótagokban

őket meg minek megzavarni
hadd legyen ma szabad szombat
inkább élvezd azt hogy otthon
kombájn vagy és súgd a traktornak

búza vagy pont olyan mint a búza
ami egy évben kétszer terem
egy év alatt élhetsz kettőt
az alkalmasabb vidékeken.

olyan jó most
együtt este
ezer csillaggal
megfestve
az egész égbolt
fényes szeplők
te az vagy és én is [az vagyok]
a sok között mi
ketten egyek
dörgölőzünk
a végtelennek.
és a földnek
fügét mutat
azzal hogy élt egy napot. 
Mióta kivonultam a világból elmaradtak dolgok, koncertek, találkozók, stb. Majd egyszer újra kezdem. Újra? Visszatérek? Talán.

S ahonnan eszembe jutott:

  http://konyves.blog.hu/2018/06/09/beck_zoltan_kamaszkori_olvasmanya_egy_30y-dalban_koszont_vissza?utm_medium=indapass&utm_campaign=inda_notification&utm_source=notilayer&utm_source=fejlec_bloghu&utm_medium=noti-dropdown&utm_campaign=fejlec#

Angyal a kertben ...











 ... és a lépcsőn. Nagyon ajánlom, nagy kedvenc.




"Nálatok, laknak-e állatok?"




 





és a maradék, mindenféle értelemben

2018. június 8., péntek

2018. június 7., csütörtök

Züllök

Egy film: http://vidto.me/abveuuamwmde.html

Tegnap este is megnéztem.

Egy cigaretta: Amúgy nem dohányzom, most viszont kellett, szobában elszívni filmnézés közben. A jó szereplők mellett szeretem a film zenéjét.

Így megyek tönkre.. Így!