pedig itt van a szomszédban. Talán ezért?
Hévíz. Nem kell bemutatnom, gondolom. Elborítja az idegenforgalom
és a pénzhajhászás. A templom, amit kerestünk a külterületén fekszik, Egregy valamikor külön település volt.
"Hévíz-Egregyen
nagyon jelentős római kori tárgyi emlékek találhatóak (római korridos
villa, római katona sírja) és a borászatnak is ezen időkig visszanyúló
hagyománya van. Az egregyi dombon található XIII. században épült
Árpád-kori templom a tájba helyezett román stílusú falusi kistemplomok
legszebbike. Pontos építési ideje nem ismert, a templomot 1341-ben kelt
írásos emlékek említik először. Az épület a XVI-XVII. században erősen
megsérült, később a barokk korban 1731-ben renoválták, de középkori
formája megmaradt. Az 1964-65-ös renoválást követően korhű berendezési
tárgyakkal látták el, s ezáltal ma eredeti hangulatában tekinthetik meg a
látogatók. A templom mellől megkapó kilátás nyílik a dimbes-dombos
vidékre."forrás
Leparkolunk, megyünk a templom felé a szőlőhegyen keresztül. Emberek tömege jön felénk. Ennyien keresték fel a templomot? Milyen ünnep lehetett itt? Aztán kiderült:
Borozók, vendéglhívó helyek egymás hegyén-hátán. Hol van már a régi szőlőhegy?
S a kilátás
Ő is eladó.
S megérkeztünk oda, ahova indultunk, s itt, természetesen egyetlen turista keringett s fotózott.:
S körülnéztünk a templomot kerülvevő temetőkertben is: