Oldalak

2014. október 25., szombat

Parasztházak, új építésűek és....

A Szép Házak online-on jártam. Érthető okból nem részletezi a cikkeket, csak figyelemfelhívó. Mégis találtam pár házat, amiket a sajátos szempontjaim alapján kiemeltem. Arra figyeltem, mint a korábbi parasztházaknál, hogy a magyar tárgykultúra, berendezési elemek megjelentek-e és hogyan? Versenyezhetünk Toscanával, Provence-szal?

Falu végén , a berendezés is!!!!

A pilisi hegyek lábánál kívül-belül szívemnek kedves.

Épített hagyomány. Ami az étkezőből látszik!!!!

Nádtetős vályogház. A konyha.

Népies formavilág. Népies tárgykultúra.

Borospince nyaraló. Egyetlen belső fotó, kár, sokat sejtet.

és a sok keresgélés, visszakeresgélés után egy eladó parasztház:


Ez pedig a hab a tortán:


Az érem másik oldala,

hogy igazságos legyek.

Volt egyszer egy nagyobb város, abban egy református gyülekezet, egy agilis, jó közösségteremtő lelkésszel, s 2 fiatal felnőtt mély hitű férfival. S volt egy tíz emeletes ház, benne egy 7 fős, kamaszkorú baráti társasággal. Vallásuk? Mindenféle.

A három találkozott, egymásra és közösségre találtak, s az eredménye? A csoportból, közösségből öten lettek lelkészek, volt köztük más vallású is. A többiek magasabb végzettséget szereztek, kiemelkedtek abból a közegből, ahol éltek. Amit az oktatás nem tudott elérni, elérték ők együtt.

Máig összetartanak, egy fiú vált ki közülük.


A Lámpa

Az ötletet Szandrától vettem, sokáig gondolkodtunk, hogy tudnánk megcsinálni? Olvasólámpa kellett volna, s adva volt egy belmagasság, ahová az álom, bolti olvasólámpa nem fért volna be. Ez jött össze. Aki a búrát fonta, félreértett, mi lefelé fényt szóróra gondoltunk. Oly sokat leveleztünk róla. S oly szívvel-lélekkel készítette el a tulipánt. Maradt ez, így, s a következő majd "igazi" olvasólámpa lesz. Megjegyzem az asztalos is a lábak elkészítésével nagyon jó partner volt, alánk dolgozott.











2014. október 19., vasárnap

Úton: reggel, pára, napfény










 


Ritka alkalmak egyike, amikor minden összejön. Reggeli utazás, pára, s a kelő nap, ami lassan világítja át a tájat, szárítja majd fel a párát fent és lent, s egy autó is kell, ami visz a tájon keresztül, mert egy autóbuszt az ember mégsem állíthat meg, hogy álljon le, fényképezni szeretne. Nagyon régóta vágytam ezeket a fotókat!

Az utolsón gondolkodtam, rontsam-e a tájképeket? Ez is része reggelnek, másként, s máshol.

2014. október 18., szombat

2014. október 17., péntek

Egy nehéz nap

Az orvoshoz reggel elsőként érkeztem, másodikként behívtak. Ez szupergyors tartózkodás volt. Az ottani körülményekhez képest. A  munkahely felé autózva, látom, kint bagózik a kolléganőm, kezébe nyomtam  a táppénzes papírt, kérve adja át. S majd jövök dolgozni.

Aztán jött két, pénztárcába nyúló  és szükséges pénzköltő hely. Még nem sejtettem ki leselkedik rám a sarokban!? Megérkezett, jött sunyin, aztán lecsapott alattomban. Nem számítottam rá, nem kellett, nem hiányzott.

Igen, ő jött meg, ő a front. A hideg, (Boróka előrejelzése), a szél viharos fordulatokkal, aztán meleg, aztán ismét hideg, s színesítették szélrohamok, el ne bízzam magam. Erre, jelentem esélyem sem volt. Letaglózott, letepert, elfektetett, szétszedett.

Esélyem sem lett egy jó sajtos rúd készítésére sem. Egyszerű: 25 dkg mindenből (margarin, liszt és túró), évek óta gyártom, mondhatni a mestere vagyok a készítésének. Imádjuk. Most úgy mellésikerült, hogy ihaj, elfeküdt az összes. Miért? Ki tudja? Pedig, esküszöm utolsó csepp erőmet kaptam össze, hogy a tegnap begyúrt, s hűtött tésztából elkészítsem. S ekkor jött a meglepetés, ha nem vagyok bamba, már tegnap elgondolkodom. A tegnap előre lereszelt sajt, még csak nem is mutatta a száradás jelét (ezért reszeltettem le előre). Miből készülhetett? Tehenet nem látott az tuti biztos, akkor kiszáradt volna. Miért nem jelzik, hogy köze nincs a tejhez? Izgalmas, sajtos rúd, sajtnak látszó minek nevezzemmel? Minek nevezzem el? Szóval, kiütéses győzelem.

Az un, csőszobából előkerült a múltkoriban üldözött egér hullája, egy ágyneműhalom közepéből. Még, jó hogy rendet csináltattam. Hát ezért nem keresték aztán sosem  a macskáim. Vagy az akkori kicsinálása sikerült tökéletesen, kissé túlzottan tökéletesen.  Ugyebár nem moshatunk. Most nem volt kérdés mit lehet, itt kellett volt, de azt azonnal! Kockáztattunk, szerencsére a rendszer elbírta. (Már mindenre felkészültünk....)

S már csak egy kérdés maradt: a szobában, padlón összehajtva tárolt két előszobai szőnyegnek mitől lett dohszaga? Mitől? Ez itten  a kérdés. Ők tisztításra várnak, úgy érzem, hiába vittem őket szélre, esőre. Mitől lett az ottani ágyon penészes  egy összehajtott párna? Beázásnak nyoma sehol. Akkor mitől? Ablak bukón folyamatosan.

Folytathatnám még, értelme semmi. Nem volt ez elég? Dehogynem! S mindezek közben kifeküdve, lábra alig tudván állni, zsibbadó karokkal én. (Dirigálni, na azt tudtam! Kényszerültem, cselekedni kellett. )

Holnap temetés. Jó kis elő nap. Már csak az Időképben bízom, napsütéses napot ígért nekünk. Remélem, mellénk állnak az égiek.

2014. október 16., csütörtök