Vasárnapi napfényben: madárpiknik (majd hétfőn zúzmarában)

A fotók is mutatják, hogy milyen nyüzsgés volt/van.  Fent és lent. Etetőben, golyón.

 

 Tarkaharkály.

 

 És ő milyen madár? Veréb lenne?

És az ellenőr, aki egyre nő.

Hétfőn... zúzmara alatt a kert...

 

Majk másként

Akik jártak Majkon és kedvelik az Esterházyakat is, nekik ajánlom e dokumentumfilmet: Napok romjai magyarul, avagy így éltek az Esterházyak. (dokumentumfilm) Az otthonedes.blog.hu facebook oldalán leltem rá.

Kérdések

Kontrollon voltam pár napja. Vérképem nem volt, mert a másik asszisztens dolgozott, ő másik betegség vérkép kérelmét nyomtatta ki. Későn vettem észre.

Vártuk a doktornőt, mellettem tíz évvel fiatalabb csinos hölgy. Szó szót követ, kiderül olyan beteg, mint én. Ritkán találkozom ilyen beteggel, mióta a központi kórházból eljöttem. (A szükség vitt rá, mert örültem, hogy a helyi kórházba kijutok, betegen, nagyon rossz állapotban, egyedül. S leginkább gyorsan bekerültem kórházba. Több száz kilométeres utazás után, amikor az autóban az ujjaimmal támasztottam ki a szemhéjamat, hogy lássak, a többiről most nem beszélnék.) Mesél a betegségről, s milyen érdekes és ismerős helyzet: van neurológus a családban, tehát tudja a diagnózist, de nem itt él, nem a körzetes kórházban, s főként nem az országban dolgozik. Csodálkozik a kivizsgálás, a gyógyítás menetén, a lassúságon. Mesél a betegtárs az elveszett vérkép eredményről, amit ő már rég ismert, mert felhívta azt a kórházat, ahova továbbították. Itt hónapok múlva kapja meg, elkeveredett. Közben időnként folynak a könnyei, mert a betegség bitang, a környezet nem érti. Nem érti, hogy miért lusta, miért nem kel fel, mit jelent kettős látással közlekedni?  A beteg nem érti miért adják azt  a szteroidot, ami millió mellékhatást okoz neki. (Engem majdnem megöltek vele.) Alapgyógyszer, de van akinek nem jó, több a mellékhatás, pusztít. (Erre jó a közösség, ahol a betegek mesélik gondjaikat. S  volt valaki, aki így járt, s neki átállították. Mire is jó, hogy most ezt ide leírtam, elgondolkodom: akkor most kutassam fel  a hölgyet, s szóljak neki: ne hagyja magát!? Mert én hiába jajgattam az orvosnak, sok a mellékhatás, 15 félét soroltam fel, ő csak másnapozta, de akkor kínomban, saját felelősségemre már visszafordultam vele (már nem előírás szerint, de csökkentve szedtem, mégis a baj, a tüdőembólia így is utolért vagy már útban is volt akkor). S örökre megtanultam: hallgassak az ösztöneimre, mert ki képviseli az érdekeimet, ha én nem?

 Aztán behívtak engem, utánam jött ő, közben eljöttem. Miért is nem vártam meg, míg kijön? A beszélgetésünk alatt azért odaadtam a telefonszámom, hívjon ha kell, ha szükségét érzi, az ember több évtizedes betegséggel sokat látott, tapasztalt. Kíváncsi vagyok, jelentkezik-e? Régen, a régi kórházamban mi, ezek a betegek nagyon összetartottunk, mondták is. Kellett is a támasz, a segítség az újaknak, amikor a betegséggel szembesültek, meg később sem ártott. Ami törődést, odafigyelést kaptunk a régiektől, mi, újak is továbbadtuk. A betegség bitang, oly jól esett a segítség, együttérzés és felvilágosítás. (Azóta volt weboldal, van facebookos közösség és újság. Mondom, nem hiába beszélek.)

A bejegyzés pár napos. Az éjjel alig aludtam, engem ez a baleset nagyon megviselt. Nincs ismerős köztük, de az egész  borzalma, a fiatalok, akik elégtek (remélem nem szenvedtek);  azok akik szinte életüket adták a mások megmentéséért, s még küzdenek az ő életükért. Tiszteletem a tanároknak, s a fiúnak, aki a kalapáccsal kezében halt meg, s akinek többek életüket köszönhetik. Átélem azok helyzetét, akik a még azonosítatlan sebesültek hozzátartozói, még reménykednek. Milyen állapotban lehetnek? Borzasztó.

Falusi hangverseny

A helyszínen: jobb oldali szomszéd: Füli, bal oldali szomszéd: a pinduri Lájbi, s középen lakik Zsebi.

Tehát: Lájbi kimegy a kertbe, természetesen a tuják alá, ezért is meg leginkább ott a szomszéd a kertben (Zsebi).

Füli a harmadik szomszédból néz, lát, fülel. És jelez.

Zsebi gazdái a nagy tutulás miatt rohannak ki, mi történt?

 Füli tutul, a harmadik szomszédból látja Lájbit. Erre Zsebi is kiáll a kapuba és visít, ill a maga módján ugat. Már nehogy lemaradjon. Ezt tetézendő kijön Zsebi gazdasszonya, akit meglátva Lajbi rohan a kerítéshez, hangot ad, farka úgy jár, mint a motolla. (S közben kicsit be is pisil az örömtől, de ez csak a konyhában volt látható, még tegnap.) Természetesen kap simogatást, a kerítésen keresztül, hálából lerágja a szomszédasszony kezét. Erre Zsebi begurul, mint a fúria rohan oda, s nekiront a kerítésnél Lájbinak. S természetesen hangot is ad.

S hogy teljes legyen a csoda a harmadik szomszédban Füli is rázendít. Ismét.

"nemcsak az év, hanem az évtized egyik legjobb filmje,

  romantikus vonalon pedig nemcsak az egyik, hanem a legjobb. Feltölt energiával, elvarázsol, bevisz a rózsaszín felhők közé, majd visszahoz onnan és elgondolkodtat. Az egyetlen veszélye, hogy nem éred be annyival, hogy egyszer lásd. Amint véget ért, legszívesebben megint beállnál a sorba a mozipénztárnál, hogy újra megnézhesd."

forrás 

 

A film

Jó volt. Tetszett, jól esett ebben a hideg világban (is).

Egy blogbejegyzés juttatta eszembe,

 

 

 amik a templomok fényében elmaradtak. Nógrádban csodáltam a vasból készült temetői kereszteket, Szatmár-Beregben a tetők, padlások szellőző ablakait.

 

 

 

Ráadások:

 

 
S akkor már a kedvenc házam Nagyarból. A szívem szakadt meg az állapota láttán, s lehet, hogy le is bontják/bontották már(lófuttató lett a kertje).

 

 A lónyai kedvenc.

Hány példát látunk régi házak megmentésére?!

 

 Tarpán fotóztam.

Amikor a macskád

feltűnően nyugszik, az ugyanazt jelenti, amikor "a gyerek jól elvan a konyhában" (értsd a hűtőből összetörte az összes tojást). A macska ezen esetben éjszaka megtalálta a konyhapulton az ott felejtett állateledelt: főtt csirkeszárnyat. A gazda egy kóbor nyúzott nylon zacskóra figyelt fel a földön. Utána kezdett körülnézni. Talált csontocskákat, maszatot a földön. S, hogy túl mohónak ne gondolják -a macskát, azt a szerencsétlent- egyetlen árva szárnyvég is a zacskóban maradt...