Falusi hangverseny

A helyszínen: jobb oldali szomszéd: Füli, bal oldali szomszéd: a pinduri Lájbi, s középen lakik Zsebi.

Tehát: Lájbi kimegy a kertbe, természetesen a tuják alá, ezért is meg leginkább ott a szomszéd a kertben (Zsebi).

Füli a harmadik szomszédból néz, lát, fülel. És jelez.

Zsebi gazdái a nagy tutulás miatt rohannak ki, mi történt?

 Füli tutul, a harmadik szomszédból látja Lájbit. Erre Zsebi is kiáll a kapuba és visít, ill a maga módján ugat. Már nehogy lemaradjon. Ezt tetézendő kijön Zsebi gazdasszonya, akit meglátva Lajbi rohan a kerítéshez, hangot ad, farka úgy jár, mint a motolla. (S közben kicsit be is pisil az örömtől, de ez csak a konyhában volt látható, még tegnap.) Természetesen kap simogatást, a kerítésen keresztül, hálából lerágja a szomszédasszony kezét. Erre Zsebi begurul, mint a fúria rohan oda, s nekiront a kerítésnél Lájbinak. S természetesen hangot is ad.

S hogy teljes legyen a csoda a harmadik szomszédban Füli is rázendít. Ismét.

Állatosdi

Egyszer volt egy öreg néni. Egyedül éldegélt, s hogy társa legyen szereztek neki egy macskát. Egy kiscicát. Csinoskát, vörös fehér foltosat, s hogy baj se legyen, azaz zavaró tényező a fiúcicából dúrmacskát csináltak. Ment a férfiassága, de nyert vele egy ölet, simogató kezeket, meg is tanulta magát rögtön hátravágni,hasát vakartatni, simogatásra mozdulni, s tv-t nézni. Imádta a száraz eledelt, mondhatni bolondult érte. Gömböc macska is lett belőle.

Igen ám, de a gazdi egyszer csak eltávozott egy másik világba, s a rokonok, akik odaszerezték a cicácskát, ő így  feleslegessé válván ünnep előtt megfogták, s elvitték egy lakatlan, távoli erdőbe. Kitették, csak így egyszerűen. S micsoda szerencse, karácsonykor valakik éppen ezt az erdőt látogatták meg,s meghallották a sírdogálását.

Hazahozták, szomszédi segédlettel megetették, de bevinni nem akarták. Amúgy szállást, ételt kapott. Még aznap este útra kelt, ki tudja hova és merre, s merre járt. Hat nap múlva a szomszéd kutyája jelzett, a cica az "új gazdák" kertjében sírdogált, a szomszéd örömmel nyalábolta fel, s vitte be nekik a megtért jószágot. Azóta meleg ágyikó, tele tálka fogadja, várja, kényezteti, néha kiküldik kicsit körülnézni a kinti világba, szokja azt is. Akkor meglátogatja a szomszédékat is. A szomszéd macskának nem versenytárs, hisz egyből megadó pózba vágja magát. Majd összeszoknak. S  a történet itt jól végződött. Ez volt a története? A kiscica viselkedéséből rakták össze az előzményeket. Ő egy szerencsés állatka, új gazdákra lelt. Amúgy kétéves lehet, kedves, szerethető, hisz ezért tartották. Tarthatták.  S mi van a többiekkel, akiket megúnván, feleslegessé válván hasonlóan elvisznek egy erdőbe?

Mindig eszembe jut Gera Pál Kutyatörténet (?) című elbeszélése egy kidobott, s elvadult kutyáról. Máig nem tudom felejteni. Szívfájdító volt, pedig akkor még nem volt kutyám.

Van a faluban egy család, büszkén mesélték, hogy a kiscicákat sosem fojtják meg, felnevelik. A szerencsések gazdát találnak. A többieket egy idő után kiviszik a hegyre. Mikor mondták úgy meglepődtem, elfeledtem megkérdezni s etetik? Vagy sorsukra hagyják őket, találják fel magukat ott kinn a hegyen!?

Sétálunk Zsebivel, nénike sepri a "havat". Bent nagy testű kutya ugat láncon. Meséli a néni, ha elengedik kiugrik a kerítésen, (ami tényleg alacsony, s gyenge állapotú volt), de elvinni a fiam nem engedi.... A másik kutya a kert hátsó részében van láncra verve.

A foltos kutya szerencsés, mikor ideje van , megszökik, csavarog a faluban. Aztán jönnek a gazdák autóval, összeszedik, s hazaviszik.

Így élünk mi az állatainkkal, emberek.