- 1986. tavasza - a turistacsapattal a falunkig jövünk el vonattal. Leszállunk, hűvös a reggel. Március van. Elővesszük, ill. a "felelőse" a lapos üveget, körbejár melegítő jelleggel, aztán indulunk. Át a vasúti töltésen, be az erdőbe, tovább a gerincen. (Múltkor emlegetem valakinek. Ma már az erdei indulás helyén körforgalom van, de mellette mehetünk az erdőbe....) Március, kirobbanó tavasz. Napsütés, meleg, ébred a természet, ibolyaszőnyegek szerte az erdőn. Madárcsicsergés. Ha tavszi erdőről esik szó mindig ez a hangulat ugrik be nekem.
- Erdő, Mátra, gyermekkor. Mit őriz meg az emlékezet? Anyám meséli olvasta az újságban, valaki öngyilkos akart lenni, bevette az altatókat, s befeküdt egy fa alá. Mire megtalálták széthordták a hangyák. Emlékszem ott és akkor nagyon fogott ez a történet.
- Erdő és szőlőhegy, kirándulások. Gyermekeim kicsik, de a kicsi kétéves kora óta visszük magunkkal őket. Zuhogó esőben igyekszünk a vonatra, mert ugye nem megy gyakran. Elcsúszok, elfekszem a sárban.Megszólal a fiam: Anya dagonyázik!
- Évek, évtizedek teltek el. Ma már ő is apa. Vendégségben vannak, tavaszi meleg, irány az erdő. Meg ugyebár Zsebit is sétáltatni, mozgatni kell. Egy ötéves számára van-e ennél nagyobb élmény? Sétálunk a szokásos erdőnkben a falutól 5 percre, mutogatunk és mesélünk.... és emlékezünk.
- S ez már utóhang.Ha szomorú vagyok, ha feszült, ha .... irány az erdő, az út az erdő felé, az ottani jelenlét viszi magával a bút, bánatot, szomorúságot. A környezet, a mozgás, a séta, AZ ERDŐ számomra a csodák, a leengedés, a megnyugvás helye.
Ahogy sétáltunk, s ránéztem a fára mintha bagoly ülne ott. Aztán közel értünk, s a csoda szertefoszlott. Csak az ágak játszottak a képzelettel....
S ez már a tavaszi erdő