Oldalak

2024. március 6., szerda

Hétvégi öröm séta


Idáig, de végre eljutottunk, át az erdőn sár nélkül. Napfényben, tavaszban, tavaszi erdei virágok közt. Megi nagyon élvezte.























 A fák tetejéről készült fotók a kedvenceim, csodavilágok

Elmaradt fotóim a Dobogó erdőből

Tőzikét keresni mentünk, de az ő kedvelt élőhelyük a kidőlt fákkal tűzdelt nedves környezet. Lásd Lenti arborétum, s itt is, már ahol én is megfordultam. Most a fákra koncentráltam a fotókkal, s kedvelt helyemmel a Holt-Rábával, ahol most alig volt víz. Viszont  a legtöbb nyugati szellőrózsát is itt láttuk. Elnézve a fotókat a borult idő nem szolgált előnyükre. Ez volt, ez van.






  

A Holt Rába:

 

 

 





 

Kis kerti körkép

A bőrlevél virágját egyszerűen nem tudom, tudtam fotózni. Oly szép pedig.
Szerelem


Volt idő, a kezdetek kezdetén, amikor minden levélrügynek örültem, tapsikoltam


Rövid szárú kankalin, erdei emlék. Ki tudja létezik-e még az az erdő?







Az odvas keltike és a pettyegetett tüdőfű is erdőről vagy a kert aljáról, az erdő alól került be
A babért még Petrától kaptam, még a legelső látogatáskor, a nem hivataloson, csak bloggeresen. Egy éve, az új helyén kezd magához térni. Kivárta, nem mondom.