Álmaim-házunk, kertünk

2023. január 8., vasárnap

Egyszer

régen, mikor még dolgoztam kisgyermekes családokkal, sokat voltam köztük, sokukkal beszélgettem. Egyszer két anyuka mesélte egymásnak, hogy azért kellett a harmadik gyerek, hogy még egyszer, utoljára átszeretné élni a babázás örömét.

Így jártam én is a kutyával. Ott járt-kelt az ember körül, egymást sétáltattuk, s míg aktív volt nagyokat kirándult velünk. Azokon a helyeken mindig emlegetjük is. S hiányzik, ahogy nincs köztünk, nem szalad előre, nem fut vissza simogatásért.

Nem szerettem volna kiskutyát, Zsebi is 4 évesen került közénk, 5-6 évesre gondoltam. Sokan adnak le kutyákat a menhelyeken, mások kidobálják őket szőlőhegyeken, országutak mentén, benzinkúton. A durvább amikor úgy verik, kővel dobálják, hogy menjen el a háztól, ilyent is olvastam. Volt olyan menhely, amelyiken ősszel 42 kutyát akartak leadni hétvégén. A másik véglet, amikor valaki beteg, külföldre költözne, s nem tudja magával vinni a kedvencét. Nos, aki az utóbbiaknak durván mennek neki a kommentelők. Pedig állatát féltő, őt nehezen eleresztő gazdi is van, aki a legjobb sorsot keresi az itthon hagyott kedvencének. A több hónapos keresésemről tanulmányt lehetne írni. A menhelyek, alapítványok áldozatos munkájáról, amiket sokszor gyűjtéssel is tartanak fenn, önkéntesek, kutya "nevelőszülők" segítik munkájukat. S a mérhetetlen szeretetet, aggódást gondozottaik iránt. Harcaikat egy-egy beteg, sérült állat megmentésért, meggyógyításáért.

Az első áhított kutyus nem szerette a macskát, amúgy mozgékony volt, szóval nem idősnek való. A másodikat elvitték előlem, ő egy törpe fajta szépség lett volna. A harmadiknak idős is voltam, miért nem keresek 4-5 évest, majd hamar ajánlottak egy szintén két évest egy gyepiről(gyepmesteri telep). Pedig ezt a nehéz sorsú kiskutyát nagyon megkedveltem, így virtuálisan. (Nyugdíjasnak nem adnak mindenhol kutyát, mert öreg, beteg lehet, otthonba kerül, meghal s mi lesz a kutyával? ...)

No és a macska! Itt van Kutyafülű Aladár, végre beköltözött, s otthonra lelt az ölemben. Hogy tehetem meg, hogy kiűzöm onnan? Ez is szempont volt. (Éppen január elsején egy idetévedt fiatalkát szedett szét majd nem a szomszéd kutya a bokorban. A szerencsétlen macska sokkot kapott, csak állt, s nézett. Szörnyű jelenet volt. A kutya nagy szerelmem, vagy vagyunk egymásnak, amúgy.) Sok kutyát benti vagy kinti-benti tartással adnak örökbe.

Szóval, ismét érdeklődtem egy keverék 5-6 éves, kis termetű kutya iránt, akire sok pályázó akadt. Értitek: sokan kidobják, s sokan keresnek kutyát. Érdekes a világ. Emiatt ajánlottak egy idősebb kutyát. Elmentünk megnézni, csak úgy, idősnek találtam. Viszont a fotója, a sorsa fogta az embert. Kedves volt, láncon volt, ette az ételt, nem tápot. Még kutyaólja sem volt. Kint aludt, a fal mellett, vagy behúzódva tető alá, valami színféle volt ott. Falun... Eredeti gazdája évekkel ezelőtt külföldre ment dolgozni, nagymamához került a kutya, ő meghalt. Az ősszel. Az egészet nem is értettem. Árulták a házat, a szomszéd etette, vitték volna menhelyre. Elmentünk, majd visszajövünk.

Aztán beszélgettünk róla,s visszamentünk. Kértem pórázt, volt neki (kutyahordozója, mindene, még régről), s elvittem sétálni. Szépen jött velem. Gyönyörű pofija van, amúgy keverék. S kedves, nagyon kedves. A séta eldöntötte a sorsát, elhoztuk magunkkal. Nem tudtam otthagyni, ebek harmincadjára. Így lett Meggink. Szokjuk, tanuljuk most egymást. Nevet keresek neki, még nem találtam, igazit. Fotót majd mutatok, ha tudok készíteni, mert mozgásban van az alany, kezemben póráz. Nem egyszerű. Szóval, így lett kutyánk. Minden ésszerűség ellenében....