A nyugvó nap korongja.Ez a kedvenc fotóm
Mintha alakok járnának a fák közt.
"Éjhosszat pihen most a föld, s az eső néma kegyelme tisztára mossa."
Hallgasd meg mit suttog az élet,
élni hív újra meg újra téged.
Ne nézz vissza a sáros útra,
legyen előtted minden tiszta.
Emeld fel fejed, lásd meg a szépet
szemed kékjében égjen a fényed..
Lásd meg végre, hogy szeretnek
még akkor is, ha nevetnek,
hisz mosolyt te csalsz arcukra,
ismerj bennük magadra!
Soha ne bánd, ha fáj,
hisz erőre így találsz.
S mi most bánatot okoz
később nem lesz rá gondod.
Hidd el jól tudom, hogy fáj,
de hinnünk mindig muszáj.
Fogd a kezem, ha úgy érzed,
hogy szívedből kihull az élet.
Ne keresd már, hogy hol tévedtél,
ne sírj azon, mit meg nem tettél.
Gyere velem, én hívlak élni
vérző szívvel is remélni…
"Nem tudom, meddig élek, de ameddig még élek, meg kell tanulnom, milyen az, amikor az ölel magához, akinél ott felejtettem a lelkemet." Szabó Magda
A fotó ma készült, a parton, lesifotó, nem is tökéletes, de nem tudtam nem "lekapni" amikor a tolókocsis(feltehetően hölgy) széttárt karral üdvözölte azt, amit látott, tapasztalt. Az uram szerint gyerek volt, s örült. Most látom, elfelejtettem a hattyút. Akkor ő volt az öröm, csodálkozás, repesés tárgya. A kísérő is megörökítette fotón. S a kocsi színe alapján hölgy lehet az illető. Ti mit gondoltok?
A hattyút először a víz mellett láttuk,
tisztálkodás után elindult.
Lehet, hogy sétálós, barátkozós madár ? Visszatérő vendég a sétálásnál, ezért örült meg a tolókocsis hölgy? Nézzétek a többiek mind bent voltak a vízben. Nem ismerem a szokásaikat, lehet, hogy a vad szél elől húzódtak be az öbölbe?
S ő milyen közkedvelt kutya lehetett, hogy még emléket is állítottak neki?
s a Balaton partján. Kifogtunk ma vagy 80 km-es szelet. A molóra nem tudtunk, mertünk kimenni, féltünk, hogy lefúj minket. A komor, borús idő akkor derült ki, amikor visszaértünk a városba. Erről ennyit. Még így is megérte elmenni, kimozdulni.
És átszakítva a ragyogó felhőket, tűzzel borítva el a fákat, a síkságot, a tengert, az egész látóhatárt: lassan megjelent a hatalmas lángoló golyó." Guy de Maupassant