Oldalak

2020. március 4., szerda

Megjelent!

Oly frissek, még fotót sem találtam róluk a neten. Avagy rossz helyen kerestem, nem a fb-on... Az ott fellelt fotókat pedig a rendszer nem engedi feltölteni. Szóval: a Nők Lapja Kert és virág és a Veranda Magazin. Előbbiben egy egri és szentendrei kert fogott meg eddig, főleg az előbbi, mert a szépségek mögül érződik a rengeteg munka és útkeresés is, ami egy kert kialakításával, gondozásával jár.

Utóbbiban pedig Lili és Balázs háza szívbéli, érződik a fotókról az a szeretet, ahogy építették, berendezték és lakják. Nem magazin ház. Nem rideg, gépies, és steril. A másik, amiről írhatnék hasonlókat egy kesztőlci felújítás, amit sajnos árulnak a tulajdonosaik. Szívfájdalommal, a fotókat megnézve mélységesen együttérzek velük.

Hallgatok, amúgy, dolgozunk, dolgozgatok a kertben, az uram fákat nyesi, s szenvedünk a nyavalyáinktól. Ma ismét légszomjra ébredtem, ma volt neurológia, gondoltam megérdeklődöm a gyógyszerelésem miértjét, hátha ott a hiba. Megnéztem az altató leírását, s a tiltó gyógyszerlistámon 3 csillagos az altatóm. A szakrendelés orvosa írta ki... Ez is bőven okozhatja a tűneteimet. Aztán a most szedett magnézium 2.5- szőröse mennyiségében, már a magnéziuméban amit eddig szedtem. A Mg-t se nagyon javasolják, vagy inkább óvatosan. Újabb  rossz lehetőség. S mi jöhet még? A 10 év után elhagyatott gyógyszer is esetleg?  Várok meglátom mi lesz? Az is lehet, egyszerűen a szívemmel van gond.

Már megint nyavalygok, de ez van, vagy tette inkább tönkre a mai napom, jól kiűtve engem. Jók lettek erre a magazinok, felderítve némileg. S írjam még a nap koronáját? Főkertészem szétkaparta alehszebb hunyort, s környezetét. Indul az élet a föld alatt, felébredt, s munkához látott az ott lakó, kerti segédmunkás, s erre válaszul Zsebink idefent.

Még vasárnapi erdei, hóvirágnéző fotóink:











2020. február 27., csütörtök

Fagy után, ma reggel








Egy kastélyról a változatosság kedvéért


Útvonalas kastély, ahol maradhat, és csatlakozhat a helyreállításához

A 18. századi Chateau de Gudanes-ot XV. Lajos király uralkodása alatt építették be, Ange-Jacques Gabriel párizsi építész tervezte. Ausztrál Karina és Craig Waters pár 2013-ban vásárolta meg, és azóta töltötte azóta évek óta, hogy szeretettel helyreállította 94 szobáját

A varázslatos chateau, amely a Midi-Pyrénéesre néz, elhanyagolt volt, amikor a Waters család átvette az irányítást. Sok szobában nem volt mennyezet vagy padló, és az egész kastélyt soha nem fűzték hőre vagy elektromosságra. A tető négy helyen összeomlott, és sok szoba belsejében romlik.

Az ingatlan megvásárlása óta a Waters titokzatos alagutkat, ősi tárgyakat és még egy freskófestményt fedez fel néhány régi háttérkép lefedése után.

A helyreállítás első lépéseiben egy hatalmas, 500 tonna törmeléket töröltek ki, valamint a belső és külső területeken megnőtt fákat és szőlőket. Ezután megkezdődött a hiányzó falak, mennyezetek és padlók telepítése, valamint a jövőbeni változtatások beindításához szükséges alkalmazások. A folyamat során a pár felfedezte a chateâu titkait és mélyreható történeteit, ideértve a vállalkozók által talált mély földi lyukat, amelyet esetleg a II. Világháború idején a helyi falu menekülési alagútjává ástak.

A pár kinyitja a chateau-t egy kávézóval és túrákkal, mielőtt szállást kínálna a nyár folyamán.

A lakosság tagjai már hozzájárultak a hozzáférhető területek helyreállításához és fenntartásához.
Olvassa el a következőt

    A Waters felfedezéseinek részleteit egy 2018-as könyv foglalja össze, miután ezen a nyáron nyitották meg kapuikat három műhely számára, amelyek mindegyikének célja, hogy betekintést nyújtson a résztvevőkbe a Gudanes-kastélyban és a régióban.

Még sok év van a tennivalóval. Amíg az épület biztonságos, az ablakokat újra üvegezik, és villamos energiát telepítenek a konyhákba és a fürdőszobákba, az épület nagy részét továbbra is gyertyák világítják. Ezen a nyáron az ajtók tartózkodási sorozatokra nyílnak, amelyekben a vendégek műhelyekkel csatlakozhatnak a felújításhoz.

A Château de Gudanes utazását nyomon követheti weboldalukon és az Instagram-on. Három éjszakai élmény kb. 1750 fontért.


forrás: https://www.houseandgarden.co.uk/article/chateau-de-guadanes

2020. február 26., szerda

Nagyon, nagyon!!! Hallgassátok meg!


Nem lehet mit írni, meg kell hallgatni. Sajnos KK-ban sok dologban magamra ismertem. No, nem ezért ajánlom.

Olvasom, pihentetőül nézem


Szerelem, kaland, s politika, politika, politika, vagy inkább annak ágai. A témából adódóan. Már nagy  fejem a az 1917-18-as évektől. Minden esetre érdekes, izgalmas, bár nem egy könnyű olvasmány. Azért elárulom, hogy nem mindennapi hölgy lehetett, az már biztos.

Szeretitek Miss Marple történeteit/krimijeit? A jutubon most sok megnézhető, s számomra újak is. Szóval, ha eddig nem dagadt a fejem a nevektől, most aztán itt az alkalom  további angol személynevek közti eligazodásra.


S azt is elárulom a nagy havazás addig tartott, vagy 2 cm-nyi megmaradt, s ennyi volt. Csak azt nem tudom eldönteni ennek örülni kellene-e? A jó, hogy legalább 10 percig láthattunk igazi téli hószakadást. Ebben a télben már ez is eredménynek mondható. Olyan szép volt.

S egyik másik film:

Most szóljatok hozzá!

Kimentem a hordóból a vizet szétmerni vödrökbe. Az más kérdés mi lesz, ha fagy? Szétfagynak a vödreink, vizestől, mindenestől? Aztán, egyszer csak, beszéljenek a képek!









Miközben tegnap délután:









 

2020. február 24., hétfő

Igazolt távollét

Kicsit elmaradtam a bejegyzésekkel, finoman szólva. Kicsit  össze is jöttek a dolgok. A megbeszélt unokákra vigyázás volt, ami korábban kezdődött a tervezettnél. Ilyenkor az 5 nap legalább tízet jelent, már a készülődésben, majd az elmaradások pótlásában. Ha ez utóbbira gondolok a tíz nap inkább 15. S akkor még keveset csináltam.



Szóval a kerttel elmaradtam, nagyon. Zsebi kevésbé, sajnos. Fekhelyet, vagy inkább kukkolóhelyet alakított ki magának letaposva mindent ami NEKI az útjában volt. Én legfeljebb agybajt kaptam tőle. Azt viszont megkaptam.

S most még itt ez a durva szél. Ami a távollétünkben egyszerűen letépte, s földhöz vágta a fél kaput.

S ami szép volt, útközben, nézzétek:


 Szeretet a fák fölött.


 Ezek mind M5 és M7-en készült fotók.






S a napi kedves: