Sárgulások, elmaradt fotók

 

 

 

Az utolsó virágzó a kertben. Volt némi esőnk, ritkítom az astereket, átásom őket új helyekre. Kidőltem. Az eső némileg átáztatta a földet, nem eléggé.

Kecskerágós ősz,

 

mert még sosem volt ilyen dús, ilyen gazdag a termése,  a hátsó kertben, miközben a ház körül, mindent levert róluk (mert két bokor is van Zsebinél) a jég. Ennyit erről, de ez a bokor legalább sok örömet ad. Ezen a fotón ott van minden: a késői nyár, a meleg, napsütéses, vidám ősz, s a gazdag termés. Imádom.

 

 Levele már szinte nincs is, de piroslik a sok bogyótól. Mennyit jártam apámnál a határt, s fájt a szívem érte, álmodoztam róla, most lettek bokrok, meg jégeső is, no meg voltak a madarak, akik idehordták ezeknek a magjait, ahonnan ezek a bokrok elindultak, életre keltek.

 

Őszül a kert, őszül.

 

 

MI pedig délután kaptuk magunkat, s körbejártuk a tavat is Soholláron, kicsit bebóklásztunk az erdőbe is. Én még ennyi autót ott sosem láttam, mezei napokon, tehát nem vadászünnepen. Vagy tíz volt a parkolóban, s kutyák is. Már ismerősök a családok, akik kijárnak velük.

S gyönyörű volt az erdő, aranyba öltözött, a bokrok leveli megosztva a sárgától a zöldig, egy-egy bokron aztán a két szín minden variációjával. Imádtam. Most ez volt ott az őszi csoda! Némi vértölgy beütéssel, de az már más történet Erre mellékelek egy fekete-fehér fotót, de hogy került ide? Ez már egy másik bejegyzés lehetne.

Kert lépésról lépésre, meglepetéssel,

avagy milyen kicsi a világ!

Első Édenpont kertlátogatásunkra utaztunk ma Szárföldre. A látott fotók alapján nagyon kíváncsi voltam a kertre, s kíváncsi voltam milyen is egy ilyen kertbemutató? S voltak kérdéseim, amikre reméltem, hogy választ kapok.

A kert, ahogy a program neve is jelzi lépésről lépésre készült, s ahogy a házigazda egyre inkább beleszeretett, s beleásta magát a növények világába bővült és szépült. A telken egy kis paradicsom létesült, többnyire évelőkből, de sokfajta  növény megtalálható a talajtakaróktól a bokrokon át a fákig hangulatosan, mutatósan elrendezve, s nem utolsó sorban karbantartva saját kezűleg. Ezt a gondoskodást, szeretetet adja vissza, mutatja meg a kert. S nem hagyhatom ki a saját kezűleg formára vágott növényeket, amelyek az igazi különlegességét adják, mutatják.

Kevesen voltunk, nyolcan, érdeklődők, szakemberek, kertszeretők. Én mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy figyelje a látogatási napokat ősszel és tavasszal az Édenpont oldalán, s menjen el körülnézni. Nem fog csalódni. Ahogy mindnyájan nagy lelkesedéssel, újabb ismeretekkel jöttünk el, hogy a látottakat, vagy abból amit tudunk  a mi kertjeinkben is továbbgondoljuk, esetleg megvalósítsuk.

(S most már készültem, kezembe fogtam a fényképezőgépet, nehogy a nagy beszélgetésben (mint Petránál) elmaradjanak a fotók.) S ahogy látom van ami szép volt, érdekes, s mégis lemaradt....

 

  Már az utcán látszik, hogy  kertszerető ember lakik a házban.

 

  

 

 

 Köszönet Mészáros Zoltánnak, a kert gazdájának, kertészének  a látogatóival eltöltött közös, hasznos órákért.

 

Egy adalék  a kertről, kerthez:

S miért kicsi a világ? Már búcsúzkodtunk, mikor szó esett arról, ha a házigazda a fészen nem nyomatja a kertet, akkor én pl. a blogon bemutatom. A mellettem álló hölgy rákérdezett milyen blogon? S mit gondoltok, egyik kedves követett blogom, az Egyről a háromra Eszterje volt! Ilyen kicsi a világ!

Hogy ki ne maradjak a dícsőségből, Györgyinek

Egy időben sok időt töltöttem kórházban. Egy-egy alkalommal öt heteket is, Budapesten a Jahn Ferenc kórházban. Ennyi idő sok ismerkedésre ad alkalmat, sok betegtárssal való találkozásra, s mint tudjuk, mi emberek nem vagyunk egyformák. Szóval, tudnék mesélni kórházi "kalandokat".

Úgy tapasztaltam a betegek egyformák, tegeződik a gyárigazgató és a takarítónő is egymással,  betegségben nincsenek rangok, pozíciók. Egyszer belefutottam A mérnöknőbe. Lehet, hogy nem a státusza tette mássá, rátartivá, alapból volt ilyen. A kezdeményezésem, hogy tegeződjünk szájrándítással fogadta. Gondoltam nem kötelező, s magáztam.

Egyszer úgy adódott a fürdőben találkoztunk össze. Betegségem nem annyira egyértelmű, mint aki béna, fájdalma van, stb. Tán nem is látta rajtam, hogy milyen az állapotom. Addig. Zuhanyoztam, törölköztem, de alig álltam a lábamon, s ha már bejött, kértem maradjon, félek, hogy elesek. Aztán két kézzel megfogtam a lábam, s felemeltem ill. leemelem a wc vagy ágytálmosó tetejéről, aminek addig támasztottam, hogy törölközni tudjak. Rám döbbent, ilyen állapotban vagyok? Eztán sokkal emberibb lett velem. Ez kellett hozzá?

Sokszor elgondolkodom, hogy professzorunk dr. Szobor Albert, a betegségünk nemzetközi hírű tudósa mit meg nem tett a betegeiért?! S el-elmélázok mi lenne ma? Az ember kéri, mindent megtesz csak kórházba ne kerüljön. Ma mi lenne velünk? Ma nem a beteg számít, nem a betegség, a költségek határozzák meg a kezelés mikéntjét, s bízzunk benne, hogy lesz orvosunk, lesz olyan aki még ismeri, s nem gyógyszerezi el a betegét, a betegséget. (S mint mindig, most is tisztelet a kivételnek, mert mindig van, mindig akad.)

Októberi nagy fürdőzés,

mert nyáron nem voltak madarak, jelentem, visszatértek. Igaz verebek, de tegnap őszapók is átvonultak a kerten, a fűzfán. Mintha éreznék a búcsúzást.

 

 Nem sorolom el mi minden nyílik újra. Ez az egyetlen virágzat annyi szépséget ad, ahogy átsüt rajta a nap, megül rajta az éjszakai pára. A nyári virágzatokat az időjárás szétverte, szó szerint.

 Ő jövevény aster, a szél hozta, én meg majd átásom.

 Őket pedig az őszi beragadós kaland után tavasszal ástuk ki az erdőn. Itt nagyon magukra találtak. Mennyit kerestem, próbálkoztam évek óta a lampionvirággal. Most sikerült!

 Az újravirágzók, ez a bordós nagyon kedves, nem tudom mi a neve, s még mindig tele van virággal.

Itt meg már a megfáradt kert látható, szerszámok, ki-és átásások, elköszönések növényektől. S befejezésként ez a nagyon kitartó lila aster, igaz fekszik az egész környezetén, de hetek óta nyílik, és nyílik, s még mindig nyílik.

Holnap elmegyünk első Édenpontos kertlátogatásunkra, hirtelen meggondolásból jelentkeztem. Kíváncsi vagyok, leszek.