A tegnap esti

blogbejegyzésem szőrén-szálán eltűnt...

Most megyünk visszapakolni, a felázott parkettát felszedték, újat felraktak, most mi jövünk ismét, miután június eleje óta a szoba használhatatlan volt, s egy idő után már üres is, a nagyszobába zsúfolva minden.

Nagy fába vágtam a fejszém (könyvajánlással)

 

A könyvajánlás különösen Kavicsnak szól, ha olvasol. Belenézegetve a könyvbe nem is értem, hogy miért is te jutottál az eszembe? Balaton-felvidékről szól a könyv, s nem a kommersz megközelítésben. Azt hittem ismerem, hát nem. Sok új felfedezni valót, kirándulási ötletet kaptam  a könyvtől. S nem utolsó sorban a FOTÓK!

S pár fotó az unalomig mutatott, de számomra szeretett kertről. Kissé múlt idejűek, mert folyamatosan nyírok, visszavágok, vagy megszüntetek növényeket, mert a sok esőtől túlnyúltak. Ez már helyenként/növényenként több is az elviselhetőnél. Miközben köszönöm nekik, hogy voltak, díszítettek.

 

 

Kipróbáltam a Chelsea-metszést. A kertésznő Margit napra javasolta a bokros őszirózsák visszacsipkedését egyharmaddal, hogy így dúsabbak lesznek. Monty a lágyszárú évelők visszavágására javasolja, hogy ne nyúljanak, inkább bokrosodjanak.  Amit a bíborkasoknál látok egy váltakozó magasságú növénycsoport. Kellemesebb a hatása így. Előtte lómenta és oragano.

S nyílni kezdenek a nyári orgonák, hortenziák,

és íme "a másik kert". Szeretem Lesznai Anna verseit, egynémely, ha rossz a kedvem mindig menekülést jelent.

Lesznai Anna: Egyszerű dal

Hogy engem lássál nézd meg, kedves, a kertet,
A lombosat, árnyasat, rejtőst a domb ölén.
Bizony, mert én is lombos, rejtős vagyok.

Ha engem szólítsz, kedves, szólítsd a szellőt
A sietőt, suhogót, susogott titkok tudóját,
Mert bennem is vagyon sok suttogott kérdésre válasz.

Ha testem kívánod, úgy simítsd az illatos földet,
Ő alszik és hűvös, de viselős izzó kehellyel.
Aluszom én is, bennem is nyílnak virágok.

Ha ölelni óhajtsz, úgy öleljed hársaim törzsét.
Erősek, szívósak, égnek, tülekedők.
Köztük megállok, hajamban játszik a nap.

Ha bírni akarsz, úgy hintsd be maggal mezőnket,
Mert azé a föld, ki terméssel áldja meg őt.
Ki holnapom hordja, én is azé leszek.

Ha ismerni vágyol, úgy némán messzire nézzél,
Mert tágas a völgy, a szélén hegyek hevernek.
Tágas a lelkem, de valahol otthon vagyok.

Ha szeretni szeretnél, úgy tárd ki szomjas karod,
Borulj a fűbe a nyilazó napfény alatt,
Ott játszik csókom minden sugár nyomán.

Ha jó akarsz lenni hozzám, simogasd meg ebünket
Mert hű ő szegény, és nem tudja megmondani, mi fáj.
Jaj, tudni szólni szemérmes szívnek nehéz.

Ezek után nem hagyhattam a könyvtárban az írónő évtizedekig írt és évtizedeket átölelő könyvét a hatalmas terjedelem ellenére sem. (Kötetenként megvan a nyolcszáz oldal, bár tudom egy könyv értékét nem ez határozza meg, de különösen nyáridőben nagy elszánás kell a folyamatos haladáshoz, mikor ezer más tevékenység szólítja el az embert.)

forrás

A könyvet olvasom lassan vagy két hete. Mindig közbejön valami, ami kiszakít belőle. Pedig érdekes, jól ír, nagy időszakot ölel át (ahogy a forrásnál olvashatunk is róla).

MacsKAland

Cirnyó úrfiról már sokszor írtam, hogy vadmacska lett. Egy hazatalálási célja van: az étkezés.Ezt néha napoa többször, néha többnaponta teszi meg, de mindig a három fogást: száraz, nedves, tej - szigorúan végigeszi. Aztán ágyesz, bugyesz, megy is világgá.

Hetek óta gennyes a lába, eldagad, kitisztul, aztán kezdi előlről. Orvoshoz vinni ilyen életmód mellett nehéz, no meg orvos is kellene hozzá. Mi, a gazdák addig már eljutottunk, hogy vihetjük, ha rendel az orvos bejelentkezés nélkül, telefonra. Amennyiben sikerül elkapnunk. Eddig nem sikerült, pedig gyalázatos a mellső lába, s ma már láttam, hogy a mellkasa is olyan. Nem is ment világgá, a kert végén alukált. S micsoda szerencsénk lett, az ügyeletes állatorvos fogadott is minket, igaz, este nyolckor, de mit bántuk, csak lássa el. El is feküdt a páciens a hordozóban, láza is volt, meg ő is érezhette ennyi volt az ennyi.

Lényeg a lényeg, ellátták, fel is ébredt már, evett is, természetesen, most kijutni próbálna, de én írom a blogbejegyzést, hogy ne kelljen udvarolni neki, bírja ki még egy kicsit. Mert volt itt minden az etetés előtt, gondolhatjátok. Szép szó, simogatás, tutujgatás, de mit ér egy kandúrnál? Még félórát, aztán úgyis nekiindul az éjszakának, a kalandoknak, a verekedéseknek. (Bár, most talán nyugalom van, mert a feje nincs széttépve. Viszont a vére akkor is viszi.)

A gazdák megnyugodhatnak, hogy rendben van, egyenlőre, mert félelmetesen nézett ki az a láb. Nagyon. (A fotó régi, a blogról szedtem le.)

S valamelyik nap a boltba menvén egy udvarban szembenézett velem Cirnyó, azaz nem ő, egy kölyök, az "unokám". Viszont az apját le nem tagadhatta, még a gallérja is olyan volt. Mégis van eredménye a sok szorgoskodásnak.

Istenhegyen jártunk

 

 A dupla ajtó.

 Tegnap vihar volt, ma is esett még.

 Akitől, -de főleg az istállóban dobogó lótól-lovaktól- megijedt Zsebi

 A nyugalom szigete.

 Füvet nyírt a szomszéd

 Régi idők emlékei, mesterei

Rajzolat.

Eddig, eddig, eddig ....

 

mutatom, csak nem látni.

 

Kb. másfél hónapos a beázás, most rendeződött tisztességesen a kár. Talán a jövő hétre a parkettát is kicserélik. Felszedés, új lerakása, stb. Festésről még szó sem volt, szárad a fal. (Csak egy részét mutatom.)

Besegítünk valakinek  fűnyírásban, házmegmutatásban innen kb. 23 km-re, mert beteg, mert vagy 250-300 km-ről árulja a házát.

Itt is van kert, itt is vannak munkák, átállás a diétára. Szóval, van elfoglaltság. Meg eső is.

 

 Ezeket fényfotókat egyik este csináltam, imádtam ahogy a naplementés fotóra sütött a lemenő nap.

 Ezek ugyanakkor a kertben.

 

Itt meg a szömörce leveivel "bújtak össze" a virágok.

S a lényeg: Öregasszonyka eredeti, elhunyt gazdájának előkertjéből vasárnap délelőtt kiástam növényeket, azokat másnap be is kellett ültetni. Az örökösök nagyon szépen felújították a házat, a növényeknek is mennie kell, elkértem őket. Szívem szakadt meg, amikor egy kockakőnyi kődarab "odadobódott" a rózsa közepébe. Ennyire dolgoztak, hogy erre nem figyeltek a munkások? Nem is értettem. Akkor most Öregasszonykának virágemlékei is lesznek. Látom szegénykét visszajár oda, pedig itt aztán úri nagysága. Hiába, hat évet ott élt le örömben és bánatban. Mennyit sírdogált szegény a néni halála után.

Szép napokat nektek!

A néma sikoly

Szörnyű volt. Most is előttem  a látvány. Tudom, vannak  növények, állatok akiket nem szeretünk, károsak. Ezek közé tartoznak a meztelen csigák. Irtom, irtjuk őket ahogy tudjuk. Tegnap éppen sóztam a népet. Ekkor láttam, ahogy egy hatalmas példány megkapván só adagját némán sikított száját hatalmasra tátva. Szinte hallottam fájdalmas hangját.

Amikor az ember úgymond elintézi ezeket az állatokat sosem gondol bele: élőlények, nekik is fáj. Viszont a rengeteg kártétel -mert az ember miért is fordul egy cseppet sem humánus eljárásokhoz- miatt lépni kell. Amikor nem lehet büdöskét, kukacvirágot, s egynyáriakat ültetni, mert a kikelő növénykéket felzabálják. A palántákat lecsupAszítjáK. Viszont a néma sikolyok akkor is velük, velünk vannak. 

Hát nem jó a neve ennek a vendéglőnek?  Vagy inkább kocsmának?

Fényjátékok

Én szeretem csak, aminkor a lenyugvó nap bevilágítja az amúgy árnyékban lévő növényeket. Ahogy ezeket a piros leveleket megszínesíti. Szerények, háttérben vannak, mondhatni árnyékban. Ilyenkor felélednek, magukra találnak, élnek. S -legalábbis -nekem gyönyörűek. Mindig lsem esténként a pillanatokat, amikor ezeket az átvilágításokat elkaphatom.