Ajánlom

  

Hideg szélben, hóesésben egy kis átmelegítő.

Zsebi

kisasszony bajban van, s mi is miatta. Zsebi nagyon vakarózott. El az állatpatikába vagy inkább telefon. Lehet oka baromfihús, vegyem el tőle. Nagy csizmaügy közepette Zsebi diétát is intéztük. Csak nem lett jobban, tudom, lassan ürül ki a szervezet. Közben fekhelyet cseréltem, eltávolítottam, stb. A végén mégis elmentünk az állatorvoshoz. Injekciók, egy hetes kitartással, aztán ha nem jobb akkor tényleg diéta. Most élénkebbnek tűnik, eszik, mondhatni fal. Meglátjuk mi lesz a vége.

A népek sem akarnak enni, ezeket a nyesedékeket, nyakat, pedig anno ettől bódultak be. Ez nem konzerv, de elmondták, hiába, mert a gyógyszerek az alap csirkehúsban már benne vannak. Viszont kaptam 40%-os hústartalmú száraz kismacska eledelt. Kismacska? Egy éves korig szólna. Mózsi kicsi, de súlya van. Bársony hatalmas, már nagyobb az anyjánál is. Öregasszony szolid cica, csendben eszik, alszik. Cirnyó úrfi táplálkozni jár haza, s engedett már a követeléseiből, szerencsénkre, nem lehet bírni ennyi macskát etetni. Mondjuk egér se nagyon van a környéken, s sajnos madarak is ritkulnak. Éjszaka szedhetik le őket?

Így élünk mi!Cirnyó, Cicó, Bársony, Mózsi. A szerelem a szomszédban van, nem tudok úgy átmenni, hogy körbe ne lennék rágva, nyalva, "csókolva".

Amúgy a kertben így járunk mi. Tegnap vissza kellett forduljak Zsebivel a sétáról, mert jött utánunk az út közepén. Fájna érte a szívem,ha baj érné. Aztán némi táplálékkal eltérítettem, mi meg elléptünk. Jusson már a kutyának is gazda.

 

Mi van a fürdőszobában?

 

forrás

A fehér "mosogató" mi lehet? Gyermekfürdető kád vagy nagyon földhözragadt vagyok?  Vagy évtizeddel előttünk járnak valamivel? Vagy? Szerintetek?

Szösszenetek

Minapi telefon a barátnőmmel, egy fél mondat xy-t kihűlve találták. S mert ő sem tudott többet, lapoztunk. Aztán egy blogbejegyzés kommentjéhez illesztett link megnyitásakor  felfigyeltem az illető keresésére, média útján. Kiderült eltűnt, aztán kihűlve megtalálták, önkéntes elhatározással távozott e gyarló világból, vagy inkább a gyarló férjtől. Közismert ember volt, szerették. Egy halál mindig megdöbbent, egy értelmetlen még jobban. Bár van egy pont, amikor az illető úgy érzi, ennyi volt és nem tovább. (Az már az élet fricskája, hogy barátnőm menye is évekkel ezelőtt e környezetben mondott búcsút örök álommal e világnak. Igaz, akkor nyár volt...)

Megkértek csizmavásárlásra, így kerültem be egy cipőáruházba (D...). Tipródtam, kerestem, nem tetszett, megtetszett, nincs méret, van méret, j ó ez így? A faarcú, pakolós eladó odabökött, maga érzi. Anno, A cipőboltban az eladó ránézett a lábamra, s már szólt is, hogy mi a gond a mérettel, vagy azzal amit próbáltam. Ilyen elvárás volt bennem. Fogtuk magunkat, átmentünk a cég másik boltjába. S csoda, bár a keresett csizma nem volt, de az eladó mégis megértette mi a gondom, neten keresni kezdték a csizmát, s mondtak egy vásárlási lehetőséget. Nők voltak, nem a legfiatalabbak, de fiatalok. Rájuk csodálkoztam, mondtam is nekik. Már más is említette, volt a válaszuk. Így is lehet, azaz inkább így kellene. Ne csodálkozz, mondj/ta a fiam amikor meséltem neki, minimálbéren vannak, mit érdekli őket a vevő? Nem azért vannak ott, hogy érdekelje őket?

Ráadás:
"Egy tehetséggel, kézügyességgel és szakmai tudással létrehozott tárgy tükrözi az alkotója lelkét. Megérezni rajta a nyitott szívet, az anyag és a munkavégzés folyamata iránti alázatot, s tevékenységben lelt örömöt ugyanúgy,  mint az ellenkezőjét. ...Kedvesen szólnak hozzánk, a fülünkbe suttognak, vagy messziről ránk kiabálnak? ... A számunkra kedves tárgyakkal és szeretett műtárgyakkal-ezen keresztül pedig készítőikkel is - összhangban vagyunk. .. Akkor szeretjük azokat, ha hitelesnek érezzük őket, és mondanivalójuk megérint bennünket, valóban hozzánk szólnak." Trom Katát idéztem, annyira helyettem írt.

 

Amikor a tálas az asztal fölé került az ott lévő tányérokat bevittük a szobába. A Kós Károly nyomatokat átraktuk a dolgozóasztal fölé.

 

Az asztal fölötti mécsest, ha  tésztákat készítettem az ünnepre(is) meggyújtottam. Melegséget adott. Igen ám, de a tűzhely fölött, az üres hely szólongatni kezdett minket. Túl nagy lett az űr. Ezért, mert a szögek maradtak, visszaraktuk a mécsestartót.Visszaállt(?) a rend.

 

(Ezek a fotók a gépemen nagyon homályosak. Elnézést, régiek, ezek vannak. Mióta készültek a beugrókat is átpakoltuk már, néhányszor.)

Úgy látszik most kellett megnéznem

Mára

Higgy nekem, a naplementéknek köszönhetjük napjaink súlyát, szépségét és magabiztosságát. Gabi Heichmann

A jó háznak nagyon jót tesz, ha körülveszi, elbújtatja őt egy jó kert. Köze lesz újra a természethez.  És merészkedjünk le a földre.  Bújjunk el egy kicsit, takarjuk el  a külvilágot, amennyire csak lehet. És akkor kell még némi lazaság. Ne legyen minden nagyon szigorú, rendes meg hibátlan.  Meglátják, jól fogják érezni magukat benne. Petrik Adrienn

 2014. június 30-án jegyeztem le ezeket a szavaklat, gondolatokat a naplómba...

Ma már

volt minden: kamrarendezés, takarítás, némi visszavágások a rózsák s növények közt, csak ami útban volt. Mindig február körül, ahogy az időjárás engedi teszem meg.
Csak a rózsa, sokszor fennakadtunk rajta, ahogy mentünk a kapu felé. S vannak virágok, amelyek két betonlap közé telepedtek. Kitépni lehetetlen őket, kiszedni még kevésbé. Viszont itt élik világukat. Ki érti ezt?

  S ki érti azt, amit a kertben tapasztalunk? Vannak bimbós és nyíló ibolyáink:

Hóvirágok kinyílóban:

Még mindig tobzódó hunyor

s úgy látom már új leveleket hozó japánbirs

s még nem teljesen kinyílt téli jázminok

 s valahonnan idekerült ez ez új bejegyzés, amit hiába írnék újra új bejegyzést, nem tudok eltávolítani...

A könyvvel még nem végeztem, csak ez a ködös, de enyhe idő ma munkára kényszerített. Viszont van délután, lesz délután, olvasásra, kuckózásra csábító.

S Csicsada naplójában ma ezt a verset mintha nekem írták volna (s kyorsinak egy múltkori bejegyzéséhez):

Ölbey Irén (1902-1987): Elmélkedés

Fenn a hegyormon ült az ember

s beszélgetett a végtelennel.

Körül kék encián nyitott,

mosolya fény volt és titok.

A fenyő illatát lehelte,

jáspis-szárnyakkal szállt egy lepke.

Olyan elbűvölt volt a táj,

Csak távol csilingelt a nyáj.

S ezüstösen, elhaló-lágyan

egy patak csobogott a nyárban.

Mintha messze angyali kar

dúdolt volna, szép volt a dal.

Hallgatta a hegyen az ember

s tele volt izzó kegyelemmel

Átölelte a messzeség.

Fölé hajolt a tüzes ég.

Arcába meleg szél legyintett.

Fölé hajolt a mámor s ihlet.

Fölé hajolt a végtelen

Erő, Szépség és Értelem.

Szemében jóság lángolt s béke.

Nézett lobogva önlelkébe.

S az áthevült sziklák felett

az Istennel beszélgetett.

(Forrás: Ölbey Irén: A béke győzelem Ecclesia 1982.)