46 éve érettségiztünk, a tavalyi találkozóra nem jutottam el mindenféle egészségügyi okból.
Egy kis számtan:
huszan voltunk, egy a végére, amikor már sokan elmentek ért oda
heten már nincsenek köztünk
heten nem jöttek el (de valakivel a piacon találkoztunk, még előtte)
négy ember maradt ki még a négy év alatt
Jó hangulat volt, jól éreztük magunkat. Jó volt együtt, volt akivel érettségi óta nem találkoztam.
Nosztalgia fotók. A templom bal sarkában, ahol egy lámpa látható kezdtük a kollégiumban az első évet 28 fős szobában. A három ablak volt a szobáé, mellette tanári étkező. Aztán feljebb, s kisebb létszámú szobákba kerültünk.
Ez volt a gyakorló óvodánk, akkoriban minden egy kommunista mártirnő nevét viselte. S nem volt ilyen szépen felújítva egyik épület sem. Volt osztálytárs, aki később itt dolgozott már óvónőként. Szép emlékeket idéztünk, azért, minden esetre. Óvodáról, iskoláról, kollégiumról. Pedig micsoda körülmények közt éltünk itt... Viszont ráláttunk a Sétatérre, a székesegyházra, sokért kárpótolta az embert.
S pár fotó, csak úgy, egy kirakatból, a témához illően:
S nem én lennék, ha...
Egyébként, mentem, ott voltam, jöttem haza.
