Fényárnyékban

Megyek ki reggel a kertbe, ránézek az asztalra a diófa alatt, rásüt a nap a tegnap este odatett/ottfelejtett  ringlókra. Fény és Árnyék, Yin és Yang. Árnyék, ami a diófa alatt van. Benőtte a lomb, sok a fattyúhajtás, de meghagytam, hadd tartson árnyékot a melegben, legyen kuckónk. A fény, ahogy átsüti a ringlót a meleg nap igéretét jelenti. Meleg nap, a ringló melegsége, édessége, s fanyarsága a mag körül, már átcsúszik az árnyékba.

A faház falán szárítom a borzaskata csokrot. Mellette a száműzött tálas. Évekkel ezelőt vettem a kecskeméti bolhapiacon, hirtelen felindulásból, aztán később elvette az örömöm a minta tarkasága. Tettük ide és oda, végül itt találta meg a helyét. Ezt-azt ráakaszthatunk, a fa durvasága tompítja az élénkségét. A házra felfutó lonc is lassan eléri, majd tán körbe is fonja.

S az utolsó fotó. Hamvaska, s a lufivirág már gazdagon virágzó tavalyi példánya. S a háttérben a szárnyas kecskerágó levelei, ahogy a napfény rájuk is süt. Nem erősen, sejtelmesen még, hisz egy nap igérete van előttünk, még a kertet is csak kóstolgatja, de már jelzi, hogy egy meleg nap várható.

"... és a maradék"

Javul az idő,

javulok én is. Hívom a családom, indulnék az egyetlen busszal, amivel még érdemes elindulni. Nem veszik fel a telefont.

Ezek szerint nekem azzal a hellyel nincs dolgom. A környéket mi már bejártuk, a velüklét lett volna a lényeg.

Vigaszul

találtam a Pinteresten. Nem volt jó ez a mai napom, még az epém is produkálta magát, mióta hónapok óta nem. Volt délután egy zápor, aztán valahogy helyre állt a rend az időjárásban. Nagyjából én is helyre álltam.

Találtam egy új könyvet, belemerültem.

Zsebi nagy örömére, s kivételes együttműködésére dobáltam még labdát is neki. Kertet is követlenítettem nemrég, mert amikor kapáltam mindig megzörrent rajtuk. A lusta vagy inkább tapasztalatlan kertész baja, hogy eleinte, ha kő volt odébbástam/ástunk, utólag már rájöttem ilyenkor bizony akkor járunk jól, ha ezeket kitermeljük. Rögtön. Van amikor ez a kitermelés téglákat is jelent. Hova és miket nem temettek be az elődök... Hurrá, mégis szép lett ez a nap!

Ember tervez,

időjárás végez. Gyerekeim, unokáim a Balatonon, úgy terveztük, hogy hétvégén talákozunk. Először jött ott egy csőtörés, közben nekem meg a hidegfront, ami kiütött. Ma sem mertem az utazást vállalni, pedig kirándulni szeretek. Megjegyzem, ha jól érzem magam. Ez most számomra egy igencsak durva hidegfront. Nagyon durva. Legalább eldöntené az időjárás, hogy mit akar, de döntésképtelen!!!

S akkor fekvés közben legalább olvasson az ember. Nagyon ajánlom, igazi kellemes meglepetés lett nekem ez a könyv.

Már nem versenyzek az idővel,

meg kellett tanulnom sodródni vele. Nehéz lecke volt. Ha nem hajt határidő, feladatok engedem folyni. Ha pedig ezek hajtanak, néha tudomásul kell venniük a korlátaimat. Ilyen ez a mai nap is.  Reggel fogta is a szárnyaim a "halál". Aztán összekaptam magam, felfőztem a baracklekvárt. Később összeestem, kicsit feküdtem, s a közben már összrakott bejegyzést most az útjára engedem. Majd fekszem délután.

Tegnap megnéztem Az aranytó c. filmet, a Videán. Ismét élmény volt. Délutánra könyvem lesz. Már ismét "húzza a szárnyaim a halál". Front van. Akkor engedek a pihenésnek. Ideje van.

Mályvák a ház előtt, a Zsebi kertben, a rézsün, mindenféle színekben. A kedvencem a fehér. 

 

 

 Látszik még a szirmokon az éjszakai nagy eső nyoma.

 Nagy vihar volt, gondolom, mondanom sem kell. Rájuk nézek, s mindig apám üdülőfaluja jut eszembe, az utcák telve voltak velük. S nagyon szeretem Weöres Sándor versét is, gyermekeim, unokáim állandó altatója volt.

  Nincs köztük két egyforma, s őrzik még a kapolcsi napok emlékét. Kedves szállásadónktól hoztunk többet pici palántaként.

 

Trombitafolyondárok. Ezt a kisvirágút próbálom egy oszlop köré összekötve nevelni.

 A kerítésre futó, nagy virágú.

Bíbor kasvirágok:

 Lómentával társulva.

 S csodák csodájaként macskamentesen virulva.!!!

Nyári orgona, megbolondulva, vagy 50 cm-es virágzattal.

 Ráadások:

 

Bugás hortenziák kinyílóban.

 Fehér lufivirág, pompájában.

 

E rózsát ki kell emelnem. Negyedik helyén van, nagyon rossz helyen. A nád/gyöngyvessző szinte takarja, de élni és nyílni akart. Hatalmas feje volt, csak egy virágot hozott, de azzal kitett magáért. Majd keresek egy új helyet neki. Most csak a csodálatomat fejeztem ki. 

Szóval a macskák...

Nem is tudom hol kezdjem?  Én ezeknek a kis mocskoknak, s anyjuknak a sorsát nagyon a szívemen viselem, vagy már öreg vagyok és rugalmatlan. Szóval vittük az anyát a műtétre, két órára, hajnali háromnegyed hatkor etettem, hogy meglegyen a nyolc óra üres gyomor. Megy az uram a boltba, mit lát az utcán? A néni, -aki az öreg nénit, a volt gazdát gondozta- eteti Cicót(az anyát) szalámival. Ott lett rosszul, már az uram, rá is szólt, délután műtét,ne etesse. (Őtőle hangzott el a Csapd agyon! mondat, s mióta a mi macskáink, még az utcán sem láttam a hölgyet, hogy felénk nem nézett az is biztos,  ekkor igen, sőt kapott tőle egy zacskó száraz eledelt is a cickáknak, egy hónap után, kb.)

Megyünk a műtétre, simán betettem  a hordozóba, sírdogált, de mentünk. Visszük az orvoshoz, a rendelő előtt szétesett a hordozó. Mitől, mitől se? Macska kiugrott, elfutott a kertvárosban, be egy bezárt kapujú udvarba. Kicsaltam, de agyam már a plafonon volt. Be a rendelőbe, ott őrjöngeni kezdett, beketrecezték, ami rácsos, mozgatható falakkal, őrjöngő macskáknak, kisállatoknak készült, e célra. Kapott szurit, így hagytuk ott. (Engem elküldtek Pusztacsatárba templomot fényképezni, ezt honnan szedték?, no, mindegy.)

Műtét kész, megyünk haza, de itthon felébredt, szedte szét a hordozót, kiengedtem a fürdőben. Indult volna ki, tépte a macskaajtót a bejárati ajtón. Elbarikádoztuk, akkor arra mászott fel műtét után két órával, hogy kimenjen. Az anyai ösztön... Végül rájött, hogy a barikád alatt van a macskaajtó, kaparta körbe. Közben ugrált fel-le, frissen műtve. Ekkor engedtem ki, az ő élete, meg- és bent tartani nem lehetett, 6 órával voltunk a műtét kezdete után. Kint a népeit összefogva lenyugodott, s elaludtak a füvön... No comment. Én meg totál kikészülve, mert hiába nyugtattam, simogattam, ringattam, az anyai ösztön mindent felülírt. Amúgy ritka gondos anya, ezt meg kell hagyni. A sok hányattatás ellenére vagy miatt is, vagy alapból. S jövendőbeli gyermekei sem voltak. Igaz, cirnyó úrfit, ha közeledni próbált egyetlen morgással tette helyre. Ezek szerint más macskákat is. Most nem lettek "eltéve" a gyermekei, kiélvezheti az anyasáságát. Szegényke.

Tegnap a vöröst vitték volna el. Akit többször fogtam már a kezemben, etetés közben mindig simán felvettem. Tegnap jött el a napja, amikor ez nem működött. Meleg volt, vendégség, felfordulás, minden volt. Anyuka, s ők is érezték ezt. Egyszerűen befogni sem tudták, akik vitték volna. Így maradt meg nekünk ausztriai szobamacskaság helyett újabb macskánk. Pedig készültek rá, aranyélete lett volna, s aki vitte volna a néni régi ismerőse volt. Az emlékezés miatt is szerette volna, meg macska is kellett volna. Nem lehet minden tökéletes. Ma, amúgy kiléptem az ajtón -igaz nyugi volt-, s simán a kezembe fogtam, de ők már tegnap elutaztak. Ott és akkor kellett volna megfognunk.

S akkor itt van Cirnyó úrfi, aki ebben a vendégmacskás és vendéges világban nem találja a helyét, a máskor szétkarmolt hadfi. Nem mer bejönni, az udvarban kódorog, les befelé.... Pedig ő itt a főmacska, a MI macskánk. vajon ő is tudja ezt?

Pillanatképek