Szóval a macskák...

Nem is tudom hol kezdjem?  Én ezeknek a kis mocskoknak, s anyjuknak a sorsát nagyon a szívemen viselem, vagy már öreg vagyok és rugalmatlan. Szóval vittük az anyát a műtétre, két órára, hajnali háromnegyed hatkor etettem, hogy meglegyen a nyolc óra üres gyomor. Megy az uram a boltba, mit lát az utcán? A néni, -aki az öreg nénit, a volt gazdát gondozta- eteti Cicót(az anyát) szalámival. Ott lett rosszul, már az uram, rá is szólt, délután műtét,ne etesse. (Őtőle hangzott el a Csapd agyon! mondat, s mióta a mi macskáink, még az utcán sem láttam a hölgyet, hogy felénk nem nézett az is biztos,  ekkor igen, sőt kapott tőle egy zacskó száraz eledelt is a cickáknak, egy hónap után, kb.)

Megyünk a műtétre, simán betettem  a hordozóba, sírdogált, de mentünk. Visszük az orvoshoz, a rendelő előtt szétesett a hordozó. Mitől, mitől se? Macska kiugrott, elfutott a kertvárosban, be egy bezárt kapujú udvarba. Kicsaltam, de agyam már a plafonon volt. Be a rendelőbe, ott őrjöngeni kezdett, beketrecezték, ami rácsos, mozgatható falakkal, őrjöngő macskáknak, kisállatoknak készült, e célra. Kapott szurit, így hagytuk ott. (Engem elküldtek Pusztacsatárba templomot fényképezni, ezt honnan szedték?, no, mindegy.)

Műtét kész, megyünk haza, de itthon felébredt, szedte szét a hordozót, kiengedtem a fürdőben. Indult volna ki, tépte a macskaajtót a bejárati ajtón. Elbarikádoztuk, akkor arra mászott fel műtét után két órával, hogy kimenjen. Az anyai ösztön... Végül rájött, hogy a barikád alatt van a macskaajtó, kaparta körbe. Közben ugrált fel-le, frissen műtve. Ekkor engedtem ki, az ő élete, meg- és bent tartani nem lehetett, 6 órával voltunk a műtét kezdete után. Kint a népeit összefogva lenyugodott, s elaludtak a füvön... No comment. Én meg totál kikészülve, mert hiába nyugtattam, simogattam, ringattam, az anyai ösztön mindent felülírt. Amúgy ritka gondos anya, ezt meg kell hagyni. A sok hányattatás ellenére vagy miatt is, vagy alapból. S jövendőbeli gyermekei sem voltak. Igaz, cirnyó úrfit, ha közeledni próbált egyetlen morgással tette helyre. Ezek szerint más macskákat is. Most nem lettek "eltéve" a gyermekei, kiélvezheti az anyasáságát. Szegényke.

Tegnap a vöröst vitték volna el. Akit többször fogtam már a kezemben, etetés közben mindig simán felvettem. Tegnap jött el a napja, amikor ez nem működött. Meleg volt, vendégség, felfordulás, minden volt. Anyuka, s ők is érezték ezt. Egyszerűen befogni sem tudták, akik vitték volna. Így maradt meg nekünk ausztriai szobamacskaság helyett újabb macskánk. Pedig készültek rá, aranyélete lett volna, s aki vitte volna a néni régi ismerőse volt. Az emlékezés miatt is szerette volna, meg macska is kellett volna. Nem lehet minden tökéletes. Ma, amúgy kiléptem az ajtón -igaz nyugi volt-, s simán a kezembe fogtam, de ők már tegnap elutaztak. Ott és akkor kellett volna megfognunk.

S akkor itt van Cirnyó úrfi, aki ebben a vendégmacskás és vendéges világban nem találja a helyét, a máskor szétkarmolt hadfi. Nem mer bejönni, az udvarban kódorog, les befelé.... Pedig ő itt a főmacska, a MI macskánk. vajon ő is tudja ezt?