Nálunk

e pillanatban villámlik, mennydörög ÉS szakad a hó. Mondjam még?

Helyettem írták

Hervay Gizella: Ének három hangra

I.
Az ember kiáltana kétségbeesetten,
s énekké válik a szava,
csak az állat nyüszít,
ha nem szabad vonítania.

Csak az ember hallgat,
ha nem jajgathat végeérhetetlenül,
csak az ember énekel,
míg a jajgatásból kimenekül.

Csak az ember hallgat,
az állat nyüszít a fájdalomtól,
csak az ember énekel:
örömöt teremt a fájdalomból.

II.
A kő a napról álmodik,
a Nap a kőről álmodik.

A víz a földről álmodik,
a föld a vízről álmodik.

Az ember a mindenségről álmodik,
a mindenség az emberről álmodik.

A virág a vízbe vándorol,
a Hold a halálba vándorol.
A lélek a lélekhez vándorol.

Kővé válna a nap,
Nappá válna a kő,
emberré válna az ember.

III.
Az ember csak akkor döbben a világra,
ha rákényszerül.

Magára kell maradnia, hogy megértse:
nincs egyedül.

Csak akkor döbben önmagára,
ha szükség van minden erejére,
meg kell nyernie a harcot,
nem állhat félre.

Kénytelen hős lenni, mert gyenge,
de szebben hangzik, tisztábban, hogy ember –
kénytelen emberré válni
az embertelen küzdelemben.
forrás 

 

Kiegészítés a tegnapi házas bejegyzésekhez és blogajánló

Dr. Nagy György: Búcsú kis házunktól

Elköltözünk ez öreg házból,

Szűkebbre kerül már a sor,

S e házzal, gyermekségem álma,

Te is világgá bujdosol.

Szomorúfűzed nem tanítgat

Több bús nótára engemet,

Dal nélkül olya lesz a lelkem,

Mint fűz, ha az ősz közeleg

S levelet, lombot eltemet.

Gyönyörű álmokat álmodtam

Ez ócska, vén fedél alatt,

Mikor még nem sebezte kedvem

A gond, a betevő falat,

S ha később a világot járva,

Egy percre hazaengedett,

Felolvadott a szívem jaja,

Ha rája sugarat vetett

Az édes otthoni meleg.

Úgy érezem, e költözéskor

Én itt felejtek valamit,

A gyermekévek boldogságát,

A gyermekévek dalait.

S mikor utolszor visszanézek,

Koporsót látok ház helyett,

Kezembe hajtva forró főmet,

„Isten hozzád”-ot tördelek,

S a sirató könny megered.

Forrás: Nők világa 7. kötet 1908.

 

A forrás  és  az Irodalom és művészetek birodalma blog ajánlása

"Míg látod, nézed, sugározni érzed férfitenyerek érdes melegét...

 

 

S e küszöbről eszembe jutott egy Pityerszeren látható ház küszöbe...

... A századéves, mozdulatlan élet

néma vádjával intőn szól feléd."

Móra Magda

 

 A pad!

..."és ránk borul a ház, a ránk szabott"

"s hófehér meszelt falon a való
mezítlen vált ruhát.
Csak nézi-nézi s még árnyékáról
sem ismeri föl magát. "

Takáts Gyula verseiből idéztem

Fent és lent

Hangulatok (február)

  A születésnapi köszöntés

 

  Másnap reggel, fagy után

 

  Tudom, tudom, elmúlt, de úgy szeretem... s itt már tavaszi(télvégi) fényben

Ezt meg egyszerűen szeretem... múlt, elmúlás, de benne a jövő lehetősége, a fény már ezt sejteti, melegít. Átsüt, átvilágít, átmelegít.

Szőlóhegyen, erdőkeresőben

Ma délután a szomszéd Vöröske találóhelyét próbáltuk megtalálni. Jelentem sikertelenül, mert akkora dagonya van fent az erdőkben, nem mertünk továbbmenni. Viszont bejártuk a falu körüli összes szőlőhegyet. Találkoztunk kedves meghívókkal, egy pohár boritalra. No, de az urak eléggé elázottak voltak, nem tehetek róla a részegektől bebénulok vagy őrjöngök. Születési hiba vagy élettapasztalat.

Szóval ígéretet kaptak tőlünk. Aztán jöttek útmutatásaik (s az előzetes otthoni műholdas tájékozódás ) alapján a szőlőhegyek, régi pincék, s néhány új csoda. Mert vannak. Vannak. Nem fotóztam. Zsebi imádta, hogy kirándulhatott, én rossz szívvel tértem haza, mert még mentem volna. Hiába, a régi túrák emléke benne él az emberben, örökké.

S egy kis költészet is legyen hozzá:
  Nézd:

    színt váltó jelenés díszleteként fut a táj.

Érzed-e, mint foszlik szét, elmaradozva, mi gyötrő

    gond volt, dac, keserű vád, hiu gőg, vak erény?

...

Sűrül az emberlakta vidék; falu jő, a kanyarban

    pajta, meszelt falu ház, templom alatt temető.

Kis takaros hegyek állnak körben s a tűnt fiatalság

    színe szürődik a táj hars, mai fényein át,

....

Szőlők, pincék: minden perc új látnivaló. Nézd,

    ifjúl-vénül a föld, sarju, gyümölcs szaga száll.

Vércse elől rejtőzik a búza közé a pacsirta

    s vándor fecske suhan így haza: húz valami

mély vonzás. Itt, itt a helyünk: szemeinkben a távol

    éggel az itthoni föld fészkire szállni alá.

Keresztúry Dezső: Dunántúli hexameterek