Hála-napló 460. A bolhapiacról apjával hazatartó kisfiú önfeledt öröme a kezében tartott, s csodált autó láttán. (A blogger megjegyzése: ekkora boldogságot régen láttam gyermek arcán.)
Két napja állandóan késztetést érzek, hogy felhívjam apámat. Ma lett volna 93 éves. Egy éve nincs köztünk. Máig fáj hiánya.
Dilemma: süssem a bevált, régi beiglit vagy próbáljak ki újat? A családom a gyermekkor ízeire szavazna. Átgondolom.
Mézes ügyben léptem, tanulva a tavalyi kudarcon. Juditu mézesét sütöttem, utólag díszítve. A tésztával nem volt gond, figyeltem minden szavára, a díszítés..., meg kell állapítsam nem vagyok Juditu. Lett néhány alternatív is, de néhány nagyon tetszik. Próbálkozni kell! - ez a tanulság.
Ennyit mára. Jó éjt mindenkinek!
2015. december 20., vasárnap
Tegnap
felénk meglehetősen tavaszi, enyhe és napsütéses volt az időjárás. Még indokoltabb lett az erdei séta. S leginkább nem volt előtte eső, hogy ráadásul még dagonyázzunk is. Így tehát karácsonyi vásár helyett én ezt javasoltam, s nagyon örültem neki. Léleképítő volt, ahogy magamban megjegyeztem. S visszaérve a faluban az uram is új részeket ismert meg, ráadásul a hegyi út építőinek listáját tanulmányozva városa (s egyben az én 41 év előtti lakóhelyem) egy lakójának nevére lelt. Milyen kicsi a világ!
Kellett a séta, mert Cirnyó állapota elég aggódalomra ad okot, főleg nekem. Ilyen vagyok, aggódom egy macskáért is. (Ha már felelősséget vállaltam érte, s családtagként él köztünk.)
Az erdő alapos kipucolásával (milyen finoman fogalmaztam) most szembesültem a fotót nézve. A kezdeti, 5 év előttihez képest vágják ki a fákat rendesen. Akármerre fordulok csak a régi erdők nyomait látom, a hiányait, a hegyhátak üres bordáit. Néha a szívem szakad meg a régi látványokért.

2015. december 18., péntek
Néhány hete
ismét angyali jelenlétet éreztem. Mit hívok annak? Néha álmomból ébreszt fel, most világos nappal a kanapén ülve olvastam, s egyszer csak éreztem az illatot. Az össze nem téveszthető édeskés illatot. Sokáig, legalább öt percig. Tudtam, angyal van mellettem, üzen. Átsuhant rajtam az üzenet, valami rossz fog történni, de a kimenetele jó lesz. Ezt jelzi nekem. (Több éves tapasztalat, a jelenlét valami szép üzenetét szokta hozni.) Megtörtént. A fiam trombózisa. Úgy néz ki jól van, s "csak" trombózisa volt.
Köszönöm szavaitokat, a múltnap nagyon kiborultam. Most is felébredtem, hajnalban, pedig mióta nem dolgozom, jól alszom, többnyire. Aztán beugrott az üzenet, gondoltam felkelek, s megosztom veletek.
Köszönöm szavaitokat, a múltnap nagyon kiborultam. Most is felébredtem, hajnalban, pedig mióta nem dolgozom, jól alszom, többnyire. Aztán beugrott az üzenet, gondoltam felkelek, s megosztom veletek.
2015. december 16., szerda
Ha a nagy
karácsonyvárásról kellene írnom, nem tudnék írni a nagy karácsonyvárásról. Eddig sem tudtam volna írni, s most őszintén bevallom én begörcsölök a sok szép gondolattól. A másokétól, mert nekem valahogy nem jönnek, s ha jönnének, olvasván másokat, leállok.
Valami baj van velem. Rettenetes feszült napokat élek át. Fizikailag is, s ez valószínű meghatározza a rossz napokat. Mintha elborítana valami. Néha őrjöngésig vagyok feszült, bántok meg másokat, nem akarva. Valami nagy-nagy kikapcsolódás, nyugalom, ellazulás kellene. Hát nincs meg. Legszívesebben elfeküdnék egész napra, csak hadd maradjak így, s engem mindenki, de mindenki hagyjon békén.
Hagyjon békén.

2015. december 14., hétfő
Ki tud segíteni?
Felugrik az oldalon egy Kepafalon ablak. Mi ez? Hogy tudom eltüntetni? Köszönök minden segítséget.
Szívből ajánlom
így ünnep táján különösen. Család, karácsony, az elválasztó (?) betegség, a hagyaték, az anya karácsonyi ajándéklistái, s az ezek mentén felfeslő történet. Engem nagyon megfogott.
Ez már csak mellékzönge: vannak Miss. Marple-al töltött estéim. Valaki feltöltötte néhány filmjét a jutubra, nagyon várom ezeket az estéket.
2015. december 13., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)