A művészke apja

erőszakos, zsarnok és követelőző

elhozta a gyereket az anyaiskolából, de már az új helyről is vinné tovább, más településre

vinné akárhova a művészkét, de senkinek nem kell. Pedig művész már! -  közli az apa.

néhány települést feljelent, s várja a csodát a következő településen

 mentorának mondom:  kicsit lejjebb kellene adni a viselkedéséből, mert a gyermeke alatt ássa a fát

fiát  az anya elhagyta, egyedül neveli, stb., válaszol a mentor

Elgondolkodom: hány anya neveli elhagyottan, vagy magára hagyottan a gyermekét, gyermekeit, hány engedhet meg magának ilyen viselkedést? Kit és miért jogosít fel ilyen viselkedésre, ha esetlegesen tehetséges az amúgy beteg gyermek? S ha nem beteg, akkor is? Ha lenne benne némi alázat, szerintem többre menne vele. Vagy míg nem akad emberére, aki megállítja az arroganciát, erőszakot és követelőzést? Várom, hogy mikor akad. Mert ugyebár úgy szól a mondás, addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. S közben sajnálom a gyermekét, mert ellene hangolja az osztálytársait, az iskolá(ka)t, az intézményeket. Holott ő úgy gondolja a gyerekért tesz meg mindent Így? Ilyen áron?

Mára, a kertből

Radnóti Miklós: Hajnali kert

Az alvó házból csöndesen
kijött a feleségem
egy könnyű felleg úszik ép
fölötte fenn az égen.

Mellém ül és a hajnali
nedves füvek most boldogan
felé sikongnak, hallani
és fordul már a hallgatag
virágok szára, jár a fény
s megvillan rajtuk néhol,
nesz támad itt, toll villan ott
s kakaska kukorékol.
Rigó pityeg választ s a kert
susogni kezd, minden bokor
alján apró fütty bujdokol,
kibomlik sok hűvös levél
a felfénylik itt egy szalmaszál
a fűben és két ág között
kis pókok fényes szála száll.

Ülünk a kertben, hallgatunk,
fejünk felett a nap kering
s lehelletével szárogatja
harmattól nedves vállainkat.

Tavaszok

Tegnap egy régi kertben, kert mellett jártam. Ibolyaszőnyeg fedte, somot szedtünk. No, nem egy időben, inkább a képzelet játszott velem.

Elmerengtem, mire is emlékszik a gyermek? A két kastélyra a faluban (Radó és Berzsenyi).

  Radó

A Berzsenyi

Az első mellett gazdasági épületek, azt hiszem műemlékké is nyilvánították az egyik részt, a régi kúriát.

 Mellette cselédlakások, ill. akkor már a leszármazottak, az odatelepítettek éltek ott?

 S a kúria épülete mögött a KERT. Sétautak, s ami a mezőtől leválasztotta a bokrok (som és mogyoró), a puszpáng, s köztük virágok nyílhattak valamikor... Amire emlékszem. Az, hogy ez egy kastély kertje volt az akkor soha nem jutott eszembe.

S az ibolyás, körülkerített? Sarkán egy házzal, amit az én gyermekkoromban szép, új, kétablakos kockaházzá építettek át. Lehet, hogy ez anno kertészház volt? Ez is csak tegnap jutott az eszembe.

S tegnap a napfényes Húsvét, mikor mentünk ki a határba, azaz kert mögé, köré ibolyát szedni. Szőnyegként borított be mindent. Aztán évekig vártam egy újabb ilyen alkalomra, soha többet nem volt részem benne. Rosszkor voltam rossz helyen? Az időjárás volt más? Máskor kaptunk iskolai szünetet?

S még egy ibolyás tavasz. 86-ban, még mielőtt lebetegedtem. A turistacsoporttal mentünk vonattal, aztán leszálltunk egy faluban, ez ma ami falunk. S indultunk felfelé az erdőnek. A vasút előtt kerültek elő  laposüvegek, felmelegítendő a hideg reggelben. Aztán át az erdőn, végig a hegyháton, hogy kikössünk egy szőlőhegyen, ahol slambuccal vártak minket. Az erdő, a napsütés, a jó hangulat, s bent az erdőben az út mellett végig ibolyaszőnyeg. Abban az időben folyamatosan túráztunk, de ilyen emlékem nemigen volt máshol.

Aztán elmaradt a gyermekkor, elmaradtak a kirándulások, a legjobban ezeket hiányoltam. Mondhatni belehaltam. Nem számított, hogy a kitörő betegség miatt nem tudtam beszélni, enni, nyelni, mindez nem számított, de kirándulni sem mehettem, hisz fiatalkorom óta ez az életem volt.

Nekem máig nem kell víz, nem kell wellness, nekem erdő kell, mező kell, s hegyek kellenek, ezeket szeretem. Itt pihen meg a lelkem, itt vagyok otthon. Ez az életem.

(A kastélyokról: gyermekkoromban az elsőben még szükséglakások voltak, aztán mindkettőből gyermekotthon lett, munkát adva a falubeli asszonyoknak és otthont  rászoruló gyerekeknek.Hét közben az intézményben, s hétvégén a patronáló családoknál. Ma már (pontosabban két éve, mikor ott jártam) mindkettő üres volt. A gyermekotthont évtizedekkel ezelőtt felszámolták, aztán a másodikban a SZÜV-nek lett továbbképző központja.Később bezárták, s a kapu, mikor ott jártunk még mindig zárva volt. Kár értük.)

Ma reggel (PÉNTEKEN)

hatalmas csattanással lezuhant a fürdőszobai  neon üveg búrája.

Aztán én is összezuhantam, azt hiszem ez volt a figyelmeztető jel: eddig és netovább. Itthon maradtam, próbálom magam pihentetni, amennyiben tudom. Az is előny, hogy legalább a munkahelyen nem kell dolgoznom.

Aztán lehet, hogy szokás szerint mint a főnix feltámadok. Bááár, mostanában túl sokszor fekszem ki. Lehet, hogy sok a sok, de lehet, hogy sok a front.

Egy utólagos mondat, mint kiderült piszkozatolt bejegyzésből, a tegnapi naphoz. Este belrenyúltam, a gáztűzhely égőjébe, odébb akartam tenni a lángelosztót. A meleg, ami az ujjamat értre térített észhez. Így úsztam meg. S rádöbbentett: a szervezet mindig jelez, hogy eddig és netovább.

A városi kert ÉSZ

Nem véletlenül írtam így a címet, s egy tv műsorra sajdít. Mert, mint kezdő kertész még rengeteget tanulnom kell. Tehát

az úgy volt tavaly megterveztem a virágoskertet, s férjem szerint, mert nem keltek ki azonnal  a magok, átterveztem. Meg önszorgalmulag is keltek magok, tehát megoldódott a dolog, csak nem értetem miért nem keltek ki.

Már el is feledtem az egészet, múlt héten megkapáltam, kigazoltam a kertecskét, látom ám, hogy  valami kis bordó hajtások törnek fel. Még jó, hogy hagytam őket, mert gyanús volt a tervezett megjelenésük. Ma már sötétzöldek, s feltehetőleg a bíborkasvirág kelt ki egy év múltán. Tavaly odavoltam, mert nem kelt ki. Akkor itt a meglepetés!

S még pár kép, de mi nagyon elmaradottak vagyunk, tulipánilag:

S az ember a fotóról látja a gazok jelenlétét, inkább zavaró jelenlétét. A botok, nádak a kertész kutyája ellen vannak.

A páfrány egy újabb helyen. Keresem a növények helyét, s óriási szívfájdalmam: a primulák virágoznak csodaszépen, de a csiganépség máris támadásba lendült. Sóznám őket, de nem látom, alattomban támadnak.

Ez pedig illatos hagyma, a tavalyi gannai kiránduláskor szedtük valahol  a határban. Örömömre kihajtott, s ahogy látom elszórta a magjait, mert "fiak" jönnek fel többfelé.

Szösszenetek

• Meglátogattam idős (87) éves barátnőmet. Ő rendezgette a volt sógora új feleségét (86). Azt hiszem ebben a korban már nem az évek száma, hanem az egészségi állapot a lényeg. Viszont mióta nem láttam őt, ő is lerobbant, szemmel láthatólag. A barátnőt addig érdekelte a családja, míg a pénzét meg nem csapolták. Mióta a számláról letiltotta őket, hanyagolják. Az én barátnőm a támasza, de már ő sem bír saját magával sem. Őt is kihasználta nagy család anyagilag rendesen. Sokszor elgondolkodtam, ha rászorul őrajta ki fog segíteni? A család nem, az biztos. Egy szeretni való, nagyon jó ember. Amúgy.

• Beáztattak minket (már a wc-t a negyedikről), a frissen festettet. A biztosító hamar intézkedett, festő ígérte a jövetelét , két hete. Felkerestem, neki 58 féle dolga van, nem ér rá. A gond csak egy, elfelejtett ideszólni, ne várjam. Amúgy becsületes embernek ismertem meg. (Megcsinálnám én, már a festés részét, de lehet, hogy vakarni, s valamit ott alapozni is kellene. Nos, ez már szakértelem, magamhoz képest. De ennyi munka hozzáértőnek nem munka.) Passz.

•  Magányok: özvegyasszony, hatvanas, dekoratív, ügyes. És magányos. A hegyen akadnának udvarlók, de mondta, csak szomszédként jöhetnek hozzá. Amúgy egyedül van, nincs sokszor kihez szólni, a templom mellett elkezdett járni mindenféle programokra, magányát oldandó. Az idős barátnőm is erre panaszkodik. A rekedt megszólalásra, a több napos hallgatás után. S egy újabb magányos szomszédasszony.,ugyanerre panaszkodik. Ha gyereket kell vigyázni, etetni, jönnek a gyerekek, aztán futnak, nem érnek rá. Ő is alig beszél, főleg ősztől tavaszig, emberekkel. Mondjam tovább?

Ma reggel ilyenem van: Kálváriák

Márkó

Dsida Jenő: Út  a Kálváriára

Reszkető, enyhe fény sugárzik.
Egy felhő lassudan megyen.
A lélek fáj, a fény sugárzik.
Valaki ballag a hegyen,
hűs homlokáról fény sugárzik

s szemét lehúnyja - úgy legyen!

Elszállt szerelem illatától
kövér és fűszeres a lég.
Halott szerelem illatából
soha, de sohasem elég.

Bomló szerelem illatából
sejti a szív, hogy itt a vég.

A seb szép csöndesen begyógyult,
- ó, angyalok, bús, kék szeme -
a seb már nem sajog, begyógyult,
- ó, halkan búgó, mély zene! -
a seb már régesrég begyógyult
és mintha mégis vérzene. 

Valaki lépked, felfelé tart.
Bozót közt víg madársereg.
Valaki lassan felfelé tart.
Tövisről vérharmat csepeg.
Valaki fel, a csúcs felé tart,
hogy önmagát feszitse meg.

forrás

Városlőd

 

Lókút