Fényben és esőben, mert egyszer csak leszakadt az ég

Bizalom

Bizalom. Bizalom volt. Volt bizalom? Lehetett-e az elmúlt évek tapasztalatai alapján? Jó-e, ha jól működő intézményeket összevonnak? Mennyire sorvasztják el, semmisítik meg, darálják be a kisebbet?

Hittem valamiben, évek óta időt, energiát, és pénzt fektettem be, saját épülésemre, s mert láttam az eredményt, próbáltam a köz javára is fordítani. Aztán, mikor egy előadás lett volna a betegség kórházhoz kötött, s nem úgy sültek el a dolgok, ahogy álmodtam. Megfigyeltétek, ha hisztek valamiben, akkor valahogy összejönnek az energiák, s sikerül, összejön. Ha mások csinálják tessék-lássék, az eredmény is ilyen.

Most ismét lett egy lehetőség, akadt partner is a fenntartónál, széles körben szerveztük (volna) a programot, vele közösen. Segített (volna) az anyagiak előteremtésében. Elkészült a pályázat, aláírta a háremgazda, s mire bekerült volna az illetékes helyre (még nem tudom mi módon),  kikerült, a  háremgazdánál landolt, akik beleírtak.  Átírták, s mi került tovább nem tudni. Ahhoz kis ember vagyok, hogy számonkérjek, ilyenekbe belelássak. Viszont mi, konkrétan egy rendezvényre kértük, s kaptuk volna a pénzt (igéret szerint), mert közös érdek volt (szakmai továbbképzés is).

Ezek után kiben és miben bizhatunk? Bizhatunk-e bennük? Néha már annyira elegem van, de annyira. Néha már azon gondolkodom itthagyom a fenébe az egészet. S akkor, mint tegnap este is tartjuk a rendezvényt, nagyon sűrű volt, de sokan voltak, s jó hangulat volt, s utolsóként fergeteges tánctanítás vagy inkább közös tánc a 2-6 évesekkel, programzárásként, este hatkor. Nem az első ilyen alkalom, de ilyen hangulat még nem volt. (Majd "lopok " fotókat.) S ilyenkor a szívem szakad meg........

Nagymamasors

Anyák napja, kinek anyák napja, kinek nagymamák napja is. Délelőtt köszöntött a fiam, estére az unokák is - telefonon, a messzeségből. Az óvodás mondta a Donászy Magda verset (itt kicsit elgondolkodtam, ennyire nem változik az anyák napi repertoár az óvodákban?), aztán a kicsi (még nincs három éves) elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt c. népdalt. Gyermekdal lemezekről ismeri.

Magamat meg, mint nagymamát egész napos olvasással ünnepeltem, jobb híján. Jobb híján, mert az időjárás is betett, utolért a fáradtság, s szinte egész napos esőben mit lehet jobbat tenni? No, meg ezért akadt könyv is, kíváncsivá tett.

Egy távnagymama másként éli meg a nagymamaságot, mint az egy városban élő. Az un. fiús mamák is másként viselik, vagy kell elfogadniuk, s másként egy macskatulajdonosnak. Recept nincs, változó. Kedves barátnőmet "vesztettem el" mióta háromszoros nagymama , én meg balról háztulajdonos lettem. Másik közös barátnőnk lazán jegyezte meg, távol élnek az unokái, de elég is így, távolból nagymamának lenni. Nem vagyunk egyformák.

S íme egy regényes beszámoló, egy fejlődésregény. Kukkantsatok  bele, aztán, ha megtetszik, érdemes elolvasni. (Aki tv-t is néz, állítólag valamelyik délután ott is láthatta az írónőt J. G. műsorában.) Engem meg biztat a kolléganőm, a családi programunkon volt író újságíró(nő),aki népszerű tv-s személyiség (volt); négygyermekes, blogot s könyvet is író férfikollégája, akkor most hívjuk el a nagymamát!

Gyarapodás és pusztulás

Szeretem a kerámiákat, a fazekas portékákat, néha áldozatot is hozni értük, ha már az áruk kicsit meghaladja a költségvetést. A mostani vásár felfedezettjei voltak számomra: reneszánsz kerámia. S ami hozzám is került:

a serleg.

S van itt egy könyv is, "sajnos":

Mióta a mesékkel foglalkozom, a mesék, s már előtte a temetők (főleg a zsidótemetők) elvittek a szimbólumok világába, ezekkel ebben a könyvben ismét találkozhatunk. Több helyről is rendelhető, megnéztem.....

S a veszteség: volt egy csodaszép habán tényérunk, még múzeumi műtárgymásolatként készült, nem is tudom működik-e még az a műhely? Szóval "ő" szombaton reggelre lezuhant, s csodával határos módon úgy esett, hogy az alatta lévő kettőt nem törte össze. Ez tényleg csodával határos. Viszont a habán tényér darabokra tört. Eltettem, majd valami mozaikba felhasználjuk a darabjait. Kár lenne kidobni.

Hogy is van a mesében? Egyik szemem sír, a másik nevet.

Hogy is van ez?

Sokan nem láttátok ezt a bejegyzést, ideteszem a linkjét. (Van köztük két kedvenc fotó.) Egy reggelre, mozgalmas éjszaka után egy alom macskát találtunk a kosarunkban az ajtó mellett. Gyönyörű, fekete, életerős cicácskák voltak. Másnap reggelre eltűntek, a gazdájuk megszabadult tőlük. Az anyjuk sírva keresi őket azóta is. Lelassult, tompa, sírdogál. Némi vigaszt az egyik Mózsival (tavalyi fiával) való "szerelembeesés" jelent neki. Úgy járkálnak, mint egy gerlepár. S alszanak a MI hálónkban, a mi ágyunkon. (Lásd az előbbi bejegyzés fotóját.) Az ablakon betérve, beugorva, míg fel nem fedezzük őket.

Aztán néha, ha látom az anyamacskát elgondolkodom a fogamzásgátlás ezen ősi, s igen fájdalmas módján, s néha a szívem szakad meg. Később eszembe jutnak a (halott) madárkák, akiket főleg március 15-i időjárás környékén néha hármasával találtam az udvarunkon, a halott vakondokok, akkor elgondolkodom életről és halálról, a táplálékláncról. Az élet rendjéről.(?) S lehet, majd az én lelkem is megedződik egyszer.....

Most végteleneül fáj a szívem a szenvedő nagyságáért.

Nem telt hiába a napunk

most csak ennyi telt....

S amiért még érdemes ide kirándulni.

  Gyerekek biztos imádni fogják. Zalaegerszeg felé, felől Vasvárra vezető útról kell letérni a sánchoz, amelyen található a Vaskapu. Utazhatunk autóval ide, gyalogolhatunk másfél kilométert, már csak azért is izgalmas, mert a sánc előtt egy nyolcszáz méteres tanösvény indul, ahol eleink életét ismerhetjük meg. Hogyan? Legyen titok, az útra indító tábla is titkot tart, jöjjön közben majd a meglepetés! 

 

Ezek után mondhatom ugye, hogy ez egy jó nap, azaz inkább egy szép délután volt?