Mára

A sötétbe-merülés, általános pusztulás, egyetemes kínszenvedés ellen mit tehetsz? semmit és mindent. Ez a semmi és minden: ha saját érzéseiddel nem veszel részt a sötétségben és megteremted önmagadban a teljes-emberség állapotát: nem vágyaiddal, hanem az örök mértékkel vezetteted magadat. Az áradat bármerre sodor: nyomorba, jómódba, kényszermunkára, harctérre, vezetőhelyre, vesztőhelyre: ne törődj vele; a sötét hatalom nem adhat neked semmit és nem vehet el tőled semmit, ha az egyedül-érvényes mérték működik benned. Odaveszhet kényelmed, vagyonod, egészséged, szabadságod, életed? mindezt úgyis elveszíted előbb-utóbb, a sírba nem viheted magaddal; de a mélyedben rejlő tökéletes mértéket nem sértheti még a világpusztulás sem, ezért kívánj hozzá-igazodni. Az örök mértékre bízd magad: ez a Noé-bárka a mindent beborító áradat fölött.

Embertársaidért nem tehetsz többet, mint hogy az egyetlen menekülési módot tudatod velük. Erőszakkal megmenteni senkit sem lehet, amikor az özön mindent beborít.

Nem igaz, hogy özönvízkor a tömeg a Noé-bárkára akar felkapaszkodni. A Noé-bárka látszik a leggyöngébb, legegyügyűbb tákolmánynak, melynél egy bokor alja is többet ér.  

Weöres Sándor: A teljesség felé Noé bárkája

forrás

Keszthelyi emlék

Vajon nem ugyanaz a kéz alkotta mindkettőt?

Ősz, hangulatok

Ősz, fények

Az ötlet egy blogról jött, a forrást sajnos nem jegyeztem meg. Egyszerű, de ez már az ősz. S kicsit be is fűtöttem hozzá, hideg már a ház. S egy kis tea a citromfűből, kakukkfűből, bele kanál méz. Kell ennél több?

„Soha senki sem fog úgy

szeretni minket, ahogy anyánk szeretett. Persze kapunk majd szeretetet apánktól, a barátainktól, testvéreinktől, a nagynénéinktől, nagybátyáinktól, a nagyszüleinktől és házastársunktól – és a gyerekeinktől, ha úgy döntünk, hogy lesznek-, de soha többé nem ismerhetjük már azt a mindent megbocsátó, feltétel nélküli anyai szeretetet.”

Melanie Gideon

Melbevágtak az olvasottak. lehet, hogy soha nem éreztem ezt, vagy nem volt rá szemem? Vagy tényleg nem volt részem benne? Könnyű úgy írni róla, hogy a másik fél nem védekezhet. Apám mesélte mostanában, anyám soha nem simogatott meg minket. Azt világéletemben megtapasztaltam, kaptam is a megjegyzéseket, hogy anyámnak csak fia van. (Azt hiszem ennek ellenére mi mégis jó testvérek voltunk, vagyunk.) Lehet, hogy az ember idősen találja meg azt a társat, akitől azt a feltétlen szeretetet kapja meg , amire mindig is vágyott? Lehet, hogy egy kamasz érzi, tudja azt, ki is az, aki neki rendeltetett? Legfeljebb az élet csavar a dolgokon, hogy a végső egymásra találásra évtizedeket kell várnia?

"...és az ember örök reménye "

"… mert mindegyikünknek falak állnak a lelkében, fiam. Falak, melyek félelemből, csalódásokból épültek, s melyek útjába állnak az örömeinknek. De minden falon ott van kapu is, csak meg kell találni, s át kell rajta lépni. Át kell lépned önmagadon, saját félelmeid kapuján, és semmi sem gátol többé, hogy elérd amit szeretnél…. Ezt bárhol meg  tudod tenni nem kell hozzá kert, kapu, egyedül csak te."
Barcza Katalin

"Van egy hasznuk az ilyen nagy tragédiáknak. Az ember rájön, hogy innen lejjebb már nem mehet, és két választása van. Maradhat a gödör fenekén, hozzászokhat a mélység  kínzó paraliziséhez, és minden létező módon – kábítószer, alkohol – próbálja tompítani azt az éles fájdalmat, amelyre önmagában nem képes gyógyírt találni. De dönthet úgy is, hogy ismét a felszínre emelkedik, és újra élni kezd. Ez a döntés tudatos erőfeszítést igényel, mert aktív választás, és csak akkor sikerülhet, ha az ember közvetlenül szembe néz a problémáival. Eltökéltség kell hozzá, aminek alapján cselekszik az ember, és változást jelent. És ha sikerül fölemelkednie a felszínre, az ember megújult, maga mögött hagyta régi énjét, akár ez eldobott és immár használhatatlan bábot. Fel kell fedeznie, hogy képes repülni."

Kuki Gallmann Álom Afrikáról c. könyvéből idéztem. Egyik kedves sziget könyvem, sokszor, legalább négyszer elolvastam. (Film is készült belőle, s most hogy a neten rákerestem, ezt idézik. ) Én inkább a könyvet ajánlanám: az írónő egész élete küzdelmek, gyászok és újrakezdések sorozata. S túlélve szeretteit, szerelmeit volt ereje megírni a könyvét. Bizakodást, hitet adni az olvasónak. S nem utolsó sorban a misztikuma... Oly sokszor írtam már róla, én szeretem az ilyen könyveket. (S volt egy füzetecském a könyvből való idézeteket írtam bele. Hova lett? Régóta nem találom...)

S egy utolsó mondat Kurt Vonneguttól: "és az ember örök reménye továbbra is csendben várakozott."

A festmények Jacek Jerka keze által kerültek varázsolódtak elő.

Lopaság

Már a fotók, mert az én gépemről fényképeztünk a tegnapi rendezvényen. A főhősök mibenlétéről gondolom nem kell írnom, az emberek "mellékszereplők", de "együtt" mindenki jól érezte magát!