szeretni minket, ahogy anyánk szeretett. Persze kapunk majd szeretetet apánktól, a barátainktól, testvéreinktől, a nagynénéinktől, nagybátyáinktól, a nagyszüleinktől és házastársunktól – és a gyerekeinktől, ha úgy döntünk, hogy lesznek-, de soha többé nem ismerhetjük már azt a mindent megbocsátó, feltétel nélküli anyai szeretetet.”
Melbevágtak az olvasottak. lehet, hogy soha nem éreztem ezt, vagy nem volt rá szemem? Vagy tényleg nem volt részem benne? Könnyű úgy írni róla, hogy a másik fél nem védekezhet. Apám mesélte mostanában, anyám soha nem simogatott meg minket. Azt világéletemben megtapasztaltam, kaptam is a megjegyzéseket, hogy anyámnak csak fia van. (Azt hiszem ennek ellenére mi mégis jó testvérek voltunk, vagyunk.) Lehet, hogy az ember idősen találja meg azt a társat, akitől azt a feltétlen szeretetet kapja meg , amire mindig is vágyott? Lehet, hogy egy kamasz érzi, tudja azt, ki is az, aki neki rendeltetett? Legfeljebb az élet csavar a dolgokon, hogy a végső egymásra találásra évtizedeket kell várnia?
.JPG)
